Kövess minket -on és -en!

Idén novemberben tizedik alkalommal rendezték meg a lengyel fővárosban a Függetlenség menetét.

November 11.-e az 1918-ban visszanyert lengyel függetlenség és államiság nemzeti ünnepe, amelyen az utóbbi időben egyre látványosabban tör előre a nacionalista jobboldal.

A menetet rendszerint keményvonalas nacionalista csoportok szervezik, ám ez Lengyelországban tömegeket, családokat vonz, akik ünnepelni akarnak velük, de rendszerint a nemzetközi pénzből megfinanszírozott és beutaztatott ellentüntetőket is mozgósítja. Tavaly, a száz éves évfordulón 200 ezer ember vett részt a meneten, köztük a PiS kormány prominensei és Andrzej Duda államfő, idén viszont már külön ünnepséget tartott az októberben újra hatalomra juttatott kormánypárt.

És nem véletlenül. A tavalyi, centenáriumi ünnepségen feltűnő nacionalista, nemzetiszocialista csoportok, szimbólumok és jelszavak, az, hogy mindettől nem határolódott el a lengyel kormányzat, a zsidó-liberális világsajtó érdeklődésének középpontjába került, miközben az Európai Bizottság már elindította a 7. cikkely szerinti eljárást Lengyelország ellen.

Idén a szervezők szerint 150 ezren vettek részt. Az ünnepséget ezúttal is szélsőjobb dominálta. A rendezvény szimbóluma egy rózsafüzért tartó magasba emelt ököl volt, amely a római-katolikus ellenállás szimbóluma a keresztény Lengyelországot és Európát fenyegető nemzetközi veszéllyel szemben. A megszólalók a buzilobbit, a multikulturalizmust, az illegális migrációt, az iszlámot és magát az Európai Uniót is e veszélyek közé sorolták. A Deutche Wellenek nyilatkozó Robert Bakiewicz, a felvonulás egyik szervezője arról beszélt, hogy a lengyeleknek vissza kell térniük keresztény gyökereikhez, mert különben meg fognak halni, mint a nyugat-európai nemzetek.

A különböző nacionalista szervezetek továbbá a cionizmusra is felhívták a figyelmet, a belső veszélyforrások között a liberális sajtó, a kommunisták és a kulturális marxisták lettek megemlítve.

Az al-Dzsazírának nyilatkozó Rafal Pankowski szociológus és politológus, a lengyel- és fehérellenes "Soha Többé" antirasszista szervezet vezetője azt emelte ki, hogy a "Függetlenség Menete mára megszűnt a lengyel nacionalizmus ünnepének lenni, ehelyett a világ szélsőjobb csoportosulásainak gyülekező helyévé vált".

A baloldali Deutche Welle emlékeztet, a tavalyi kormányzati részvételt úgy értelmezték széles körben, hogy Kaczynskiék megpróbálják kifogni a szelet a szélsőjobb vitorlájából, megakadályozni, hogy saját pártot alapítsanak. Ez a taktika azonban csődöt mondott, az októberi választáson 6,8 százalékkal parlamentbe jutott a szélsőjobboldali Konföderáció.

Ez az új párt ellenzékből gátlások nélkül mondja ki mindazt, amit Kaczynskiék mindig csak sejtetni tudtak – a nyugatellenességet és az EU-ellenességet. Ez most a migrációellenes és antiszemita, a német AfD-vel ápol jó viszonyt a lengyel szélsőjobb pártja.

Kövess minket -on és -en!

M. Katonka Mária (1913–1997) hungarista újságírónő a II. világháború után Nyugat-Európába, majd Kanadába került és onnan politikai meggyőződése miatt soha haza nem térhetett.

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett. 

„… Dwight D. Eisenhower nemcsak a nemzetiszocialista rendszert gyűlölte megszállottan, hanem mindent, ami német. Az amerikai és a francia megszállási zónában több mint ötmillió német katonát zsúfoltak össze szögesdróttal bekerített gyűjtőhelyeken...

Az Amerikai Egyesült Államokban működő fehér fajvédő szervezet, a Ku Klux Klán története több szakaszra osztható, és tulajdonképpen minden időszakban aktívan szerepelnek benne a nők is.

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

Az athéni fellebbviteli bíróság szerdai jogerős ítéletében bűnszervezetnek nyilvánította a nemzetiszocialista gyökerű Arany Hajnal pártot, és helybenhagyta az öt és fél évvel ezelőtti elsőfokú ítéletet, amely 42 tagjukat bűnösnek találta.

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

Megszületett az ítélet Isabel Peralta ügyében. A fehérellenes rezsim bírósága egy év börtönnel és kb. 1000 euró pénzbüntetéssel sújtotta a Marokkó madridi nagykövetsége előtt 2021. május 18-án megtartott tüntetésen elmondott beszéde miatt.

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

Számos olyan kommunista szörnyeteg volt, akik emberek kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták. A leginkább gyűlöltebb személy a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

Egy ottawai nemzetiszocialistát elítéltek az miatt, hogy „gyűlöletet, félelmet és megosztottságot keltett”, amikor segített létrehozni fajvédő toborzóvideókat és más fehér nacionalista propagandát a mostanra megszűnt szélsőjobboldali Atomwaffen division számára.