Kövess minket -on és -en!

A gyűlést az egyik római lakótelepen rendezték az Olasz Szociális Mozgalom (Movimento Sociale Italiano) nevű fasiszta ifjúsági szervezet két tagja 1978-as meggyilkolásának emlékére.

Az AP jelentése szerint az olasz ellenzék „magyarázatot” követel a Giorgia Meloni olasz miniszterelnök által vezetett kormánytól, amiért több százan összegyűltek Rómában és karlendítéssel tisztelegtek, a rendőrség pedig nem avatkozott közbe.

A gyűlésen a résztvevők a fasiszta Olaszországban és az ókori Itáliában egyaránt használatos köszöntéssel tisztelegtek, habár a második világháború utáni olasz törvények tiltják a fasiszta jelszavak és jelképek használatát.

Az olasz ellenzékiek felszólították Melonit, hogy oszlassa fel a hazafias pártot. „Ez elfogadhatatlan szégyen egy demokratikus európai ország számára” – mondta az antifasiszta Akciópárt (Partito d'Azione) elnöke.

Az Olasz Szociális Mozgalom (MSI), 1972 után az Olasz Szociális Mozgalom – Nemzeti Jobboldal (MSI-DN) egy fasiszta ihletésű olasz politikai párt, a Benito Mussolini által alapított Republikánus Fasiszta Párt örökösének tartják. 1946. december 26-án alapították az Olasz Szociális Köztársaság veteránjai, mint például Giorgio Almirante, Pino Romualdi és a fasiszta rezsim egykori képviselői. 1947 óta szimbóluma a háromszínű láng, amelyet gyakran úgy azonosítanak, mint amely Benito Mussolini sírján ég.

Kövess minket -on és -en!

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

Immár világos, hogy az Irán elleni háború elindításakor Donald Trump súlyosan alábecsülte Irán kormányát, katonai erejét és népét. Irán megtámadása során ismét a cionista érdekeket helyezte az amerikaiak és a világ érdekei elé.

A második világháború hadtörténetét vizsgálva, pusztán a tények alapján megállapíthatjuk, hogy a döntő katonai események a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom és a Szovjetunió 1941 és 1945 között megvívott világnézeti háborúja keretében, a keleti fronton zajlottak le.

1945 telén tekintettel az önkéntesek magas számára, a magyar Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére Neuhammerben a Waffen-SS második magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállításába kezdtek.

Június 1-jén, szombat hajnalban az ausztrál National Socialist Network tagjai gyülekeztek a melbourni Northland Bevásárlóközpont előtt, hogy fehér fajvédő tüntetést tartsanak.

A szovjet diktátor 1939 nyarán a hosszan elhúzódó háborút tartotta országa érdekének, és Adolf Hitler győzelmét sem tartotta túl veszélyesnek – már ha a Szovjetuniónak addig sikerül kimaradni.

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg.