Kövess minket -on és -en!

Közel kétszáz hazafi gyűlt össze, hogy megemlékezzenek az Arany Hajnal két elhunyt harcosáról.

A rendezvény 18:00-kor az Arany Hajnal és a HVIM indulójával vette kezdetét. Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője nem tudott rész venni a megemlékezésen, ezért Incze Béla a HVIM vezetőségi tagja olvasta fel üzenetét: "Egy párt, vagy egy mozgalom erejét, mindig a hívei által érte hozott áldozathozatal nagysága mutatja meg...

Az ideológia legyőzhetetlenségének fokmérője mindig az érte vállalt életáldozatban rejlik. Horst Wessel óta tudjuk, hogy milyen ereje van annak, ha egy mártír vére egy mozgalom zászlaját megszenteli. Onnantól kezdve egy mítosz harcol, és a mítoszok, mint tudjuk, mindig legyőzhetetlenek. E két görög hazafi mártíromsága emeli fel az Arany Hajnalt egy olyan erővé, amely biztosan hitelesen és önfeláldozóan fogja folytatni Leonidász és a 300 spártai honvédő küzdelmét. Dicsőség Hellásznak, dicsőség a Hősöknek."

A rendezvény következő szónoka Zagyva György Gyula (HVIM - Jobbik) volt, aki rávilágított beszédében, hogy elképzelhető, hogy eljön az az idő, amikor a magyar hazafiaknak is az életüket kell áldozni a harcban.

Elhangzott a rendezvényen a HVIM petíciója, melyet a Görög Nagykövetségnek kívántak átadni a rendezvény után, azonban senki nem reagált a csengetésre. Ahogy Incze Béla a megemlékezésen elmondta, a vármegyések postai úton és interneten is el fogják juttatni levelüket az illetékeseknek.

Alább a HVIM petíciója:

"Petíció a magyarországi Görög Nagykövetségnek

Mi, magyarországi hazafiak kiállásunkról és szimpátiánkról biztosítjuk a görög Arany Hajnalt, és aggodalommal kísérjük figyelemmel a görögországi hazafiak üldözését, a kommunisták általi terrorizálását. Tűrhetetlennek tartjuk, hogy Görögországban, a görög érdekekért kiálló, parlamenti képviselettel és nagy tömegtámogatottsággal rendelkező Arany Hajnalt a hatalom üldözi, vezetőit bebörtönzi, és hagyja, hogy a nyílt utcán meggyilkolják tagjait baloldali terroristák.

Követeljük az Arany Hajnal kriminalizálásának megszüntetését! A görög hazafiak nem bűnözők, hanem országuk megmentésén fáradozó hősök.

Az összes bebörtönzött Arany Hajnal tag szabadon bocsátását, az eljárások megszűntetését követeljük! Tűrhetetlen, hogy politikai alapon üldöznek embereket a „demokrácia őshazájában”.

Követeljük, hogy a gyilkos kommunistákat fogják el és példásan büntessék meg! A görög államvezetés ne hunyjon szemet az Arany Hajnal elleni merénylet és egyéb ellenük irányuló bűncselekmények fölött.  

A görög hazafiak üldözése helyett a gyilkos eszméket terjesztő, a valódi veszélyt jelentő kommunista és más baloldali terrorszervezetek ellen lépjen fel a karhatalom!

A hazafias magyarság egésze kiállásáról biztosítja az Arany Hajnal szervezetet, és bízik benne, hogy hamarosan a legmagasabb szinteken képviseli majd a szervezet Görögországot, átveszi a hatalmat és rendet tesz országában. Együtt küzdünk egy szabad Európáért, a szabad Hazáért!

Budapest, 2013.11.12.

Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetősége"

Végezetül az Arany Hajnal üzenete hangzott el a rendezvényen.

"Várható volt, hogy támadás fogja érni szervezetünket. Tudtuk, hogy meg fog történni, csak idő kérdése volt. Azt előre nem sejthettük, hogy milyen formában ér minket a merénylet.

Giorgos Foudoulis és Manos Kapelonis bajtársaink a vérükkel fizettek, de ezáltal halhatatlanok lettek. Elfoglalták helyük a hellén hősök és mártírok csarnokában.

Ez a veszteség új fejezetet nyitott szervezetünk életében, melyet vérrel írtak. A támadás elkövetői, és az őket felbújtók azzal a szándékkal követték el gyalázatos tettüket, hogy pánikot keltsenek sorainkban, és mozgalmunk meggyengüljön, majd elsorvadjon.

De céljukat soha nem fogják elérni. Mi nem hátrálunk, és nem futamodunk meg! Kitartunk, és addig fogunk harcolni, amíg görög ember él ezen a Földön!"

A rendezvény záróakkordjaként a megmlékezés résztvevői is meggyújtották mécseseiket. Mikor elhangzott a színpadról a két mártír neve a tömeg egy emberként felelt rá: "Jelen!"

A megemlékezés a görög és a magyar himnusszal zárult.

(Deres.TV)

Kövess minket -on és -en!

A német nacionalista zenekar, a Landser, korábban betiltott dala, a „Wacht an der Spree” kapcsán megint komoly hisztériát robbant ki Bajorországban.

1945 tavaszán Németország az egyre növekvő veszteségek miatt kénytelen volt felszólítani a legfiatalabbakat is, hogy lépjenek be a Wehrmacht soraiba.

Megérkezett az Egyesült Államokba a dél-afrikai menekültek első csoportja, akiket a Trump-kormányzat azért fogad be, mert az afrikai köztársaságban igazságtalan faji megkülönböztetéssel és erőszakkal kell szembenézniük.

A Dnyepropetrovszktól mintegy 100 kilométerre fekvő bányatelepi táborban az első másfél-két év alatt a hadifoglyok létszám mintegy harmaddal csökkent.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

A kormány döntött a szerdai ülésén, és terrorszervezetté nyilvánította az Antifa szervezeteket – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! c. műsorban, megerősítve péntek reggeli, Facebookon közzétett bejegyzését.

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.

1943. október 4-én Himmler Posenben beszédet mondott. Ebben az SS-t „fegyveres rendnek” nevezte, amelynek a jövőben – a Szovjetunió felszámolása után – meg kell védenie Európát az Urálon túli „ázsiai hordáktól”. 

Alulírottak, a magyar igazság érvényesítésére alkalmas kedvező történelmi pillanatot felismerve, továbbá magyar hazánkhoz és nemzetünkhöz való olthatatlan szeretetünktől és hűségünktől vezérelve, a magyar összetartozás jegyében nem nézhetjük tovább tétlenül és szótlanul, hogy a történelem által felkínált újabb esélyt szalasszon el nemzetünk az igazságtalan és önrendelkezési jogot sárba tipró diktátumok által szabott határok felülvizsgáltatására.

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

Egy 35 éves zsidó férfit mellkason szúrtak Brooklyn Crown Heights negyedében, miután támadója antiszemita szidalmakat kiáltott – közölték a hatóságok.

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

Mára a fehér világ elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, tehát lényegében „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik.