Kövess minket -on és -en!

Egy Mercedes-Benz 770K Grosser Offener Tourenwagen egyébként is nagy ritkaság lenne, de ez a példány a történelem nagy pillanatainak emlékeit őrzi, hiszen egykor Adolf Hitler utazott benne, most pedig egy aukción keresnek neki új tulajdonost.

Csak Großer Mercedes néven emlegetik azt a modellt, ami a harmincas években a német gyártó legjobb és legnagyobb típusának számított. Hirohito császár és XI. Pius pápa mellett ilyen limuzint használt Adolf Hitler is, és a képeken látható, második szériás példány is a saját autója volt. Mindössze öt darab maradt fenn a nyitott tetős Offener Tourenwagen változatból, és csak három van magánkézben, ezek egyike került most ismét eladósorba.

1938 szeptemberében rendelte meg az autót Erich Kempka, aki 1934-től volt Hitler sofőrje. Olyan járműnek szánták, amit államfői látogatásokon vetnek majd be, ennek megfelelően páncélozták, és laminált golyóálló üveggel látták el.

1939-től 1941-ig több alkalommal is parádézott benne Hitler, ezek közül is a legemlékezetesebb volt az olasz diktátor Benito Mussolini látogatása Münchenben 1940 júniusában.

A neve, a 770K arra utal, hogy ezt a példányt is a Mercedes-Benz akkori legnagyobb erőforrásával, egy 7,7 literes, soros nyolchengeres benzinmotorral szerelték, ami kompresszorral 230 lóerős teljesítményt adott le, és 160 km/órás sebességre is képes volt. 1943-ban karbantartásra vitték Sindelfingenbe, és onnan már nem került vissza. A szövetséges erők kezébe jutott, majd az Egyesült Államokba vitték, ahol több tulajdonosa is volt.

Nem túl gyakran cserélt gazdát a Führer egykori autója. 1946-tól amerikai háborús veteránok használták, majd egy raktárba került, a hetvenes évek végén pedig egy chicagói autómúzeumban állították ki. 1983-tól a Las Vegas-i Palace Casino tulajdonosának gyűjteményét gazdagította, 2004-ben egy nagyobb kollekció részeként került európai gyűjtőhöz. Most a Worldwide Auctioneers kínálja eladásra a történelemnek ezt a nagyszerű darabját.

 

Kövess minket -on és -en!

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

1945 telén tekintettel az önkéntesek magas számára, a magyar Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére Neuhammerben a Waffen-SS második magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállításába kezdtek.

A finn légierő kivezeti a szimbólumai közül a horogkeresztet – írja az Associated Press. A légierő hivatalos zászlajáról még 2020-ban törölték a hazafias szimbólumot, de néhány egységnél még ma is használják, a következő időszakban ezek zászlóit és logóit is megváltoztatják majd.

Kedden reggel hiába várták az antifa támadások második olasz vádlottját, nem jelent meg a tárgyalóteremben, így a bíróság nem tudott érdemben továbbhaladni az ügyben. 

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

Az amerikai–kínai vámháborúban átmenetileg fegyverszünet van érvényben, a frontvonalak megmerevedtek, a szembenálló felek készülnek a végső (?) összecsapásra.

Tizenkét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 34 éves férfit, aki az idei ausztrál nemzeti ünnepen (Australia Day) a zsidókat kritizáló beszédet tartott és nemzetiszocialista nézeteket népszerűsített egy sydney-i tüntetésen.

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

Görögország legfelsőbb választási bírósága kizárta a parlamentből a Spártaiak párt három képviselőjét, arra hivatkozva, hogy megtévesztették a választókat a 2023-as választásokon – jelentette az ERT görög közszolgálati televízió igazságügyi forrásokra hivatkozva.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kijelölt lakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági kényszermunkát kellett végezniük.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

Egy emberként hördült fel a „nyilvánvalóan nem hálózatként működő liberális média”, amikor Trump a feketék, vagy egyéb túlvédett rassz helyett a fehéreknek adott menedékjogot.