Kövess minket -on és -en!

Az izraeli titkosszolgálat nyilvánosságra hozta a Josef Mengele-aktáját. A dokumentumokból kiderül, hogy vadászott sikertelenül a Moszad évtizedeken át a német orvosra – írja az MTI.

A Moszad több betörést, akciót, lehallgatást és hírszerző műveletet hajtott végre azokban az évtizedekben, amíg a zsidók által a "halál angyalának" nevezett német orvost keresték. Az archívum Mengele-aktáinak részleteit (kódolt nevén: a Melcer-aktákat) a Jediót Ahronót izraeli újság online kiadása hoztaa nyilvánosságra.

Dr. Josef Mengelét 1943-ben nevezték ki Auschwitz-Birkenau vezető orvosának. Orvosi szempontból rengeteg előremutató, ám kegyetlennek tűnő kísérletet hajtott végre a foglyokon, főleg magyarországi cigányokon. A háború után Dél-Amerikába menekült a zsidóság bosszúja elől. A Moszad dokumentumaiból kiderül, hogy Adolf Eichmann 1960-as argentínai elrablása után ő lett a titkosszolgálat első számú célpontja, akit Izrael megpróbált élve elfogni – vagy megölni.

Az akta bizonyítja, hogy Mengele nemcsak életében, hosszú évtizedeken át, de még évekkel a tengerbe fulladása után is megtévesztette az üldözőit.

A Moszad tervei között szerepelt egy szerető beépítése Márta nevű feleségéhez, valamint Mengele 12 éves fia elrablása; remélték, hogy a szálak elvezetnek a bujkáló doktorhoz.

1962-ben a Moszad igen közel férkőzött Mengeléhez. Egy beszervezett exnáci segítségével eljutottak Brazíliában egy Sao-Paolótól délre fekvő magányos farmhoz, ahová az Eichmann elrablásában is részes Moszad-ügynököket küldtek. Egyszer Mengele szembejött velük többedmagával. Az ügynökök hazatáviratoztak jelenteni, de mivel késett az akció jóváhagyása, elszalasztották az alkalmat.

1983-ban követték a fiát, a Nyugat-Berlinben élő Rolf Mengelét. Lehallgatták a telefonját, lefényképezték a leveleit. Ekkoriban egy Moszad-ügynöknőt is ráállítottak az ifjú Mengelére, mert azt remélték, talán egy randevún kiszedhetik belőle, hogy hol lakik az apja.

Mivel az apának és fiának is március 16-án volt a születésnapja, azt remélték, hogy köszöntik egymást, és ebből kiderül az orvos tartózkodási helye. A Moszad azt tervezte, hogy a születésnapi üdvözlés után nem sokkal az apa ismerősének álcájában felhívják a fiatal Mengelét, azt állítva, hogy az idős Mengele nagyon beteg, és magához hívja. A születésnapi telefon azonban elmaradt; Josef Mengele ekkor már négy éve halott volt.

Kövess minket -on és -en!

Mint tüzér műszaki tisztet, 1944 tavaszán a honvédség tüzérségi szertárával Nyugatra telepítettek. Állomásaink: Prága mellett, németországi Naumburg an der Saale, majd a német kapituláció után már mint fogoly Remagen, Attichy, Reims és Mailly le Camp.

A néger előadó, akit egykor Kanye Westnek hívtak, de évek óta a Ye nevet viseli, új számmal jelentkezett, amelynek a Heil Hitler címet adta.

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.

Óriási a szakadék azok között, akik politikai érdekeikhez mérten cserélgetik eszméiket - legyenek liberálisok vagy bolsevikok -, és azok között, akik, mint a nacionalisták, különösen az Arany Hajnal tagjai, hűek maradnak meggyőződéseikhez, olvasható a görög Arany Hajnal honlapján.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

A kelet-poroszországi Farkasverem olyan volt, akár egy szigorúan őrzött és álcázott kisváros. A Führer több mint 800 napot töltött itt.

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.

Maja Trux, az antifa támadások egyik vádlottja kedden sem hazudtolta meg magát: ahogy annak idején az utcán emberekre támadt, most a börtön falai között is szembeszállt mindenkivel, aki szabályt akar érvényesíteni.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

1944 május 4-én a magyar királyi 2. páncéloshadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy elrendelte, hogy a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a magyarok megkapják.

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

Egy friss németországi felmérés szerint a bevándorló háttérrel nem rendelkező polgárok, tehát az etnikai németek tartanak leginkább a szélsőjobboldal térnyerésétől.

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.