Kövess minket -on és -en!

Az osztrák kormány mindenképp megszerzi Hitler szülőházát, akár kisajátítással is - mondta a belügyminisztérium szóvivője. A ház újabban állítólag “neonáci szimpatizánsok” találkozóhelye.

Államosításra készül az osztrák kormány: Hitler szülőházát akarják elvenni, és az Osztrák Köztársaság tulajdonába adni. "Jelenleg vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy külön törvénnyel érjük el a tulajdonjog átruházását" - mondta az AFP-nek Karl-Heinz Grundböck, belügyminisztérium szóvivője.

Az épület jelenlegi tulajdonosa Gerlinde Pommer, aki nincs túlságosan jóban az osztrák kormánnyal. 2011-ig ugyan bérbe adta a kabinetnek a többszintes házat, de nem akart beleegyezni egy felújításba. A vita odáig fajult, hogy a nő és a kormány végül szerződést bontottak. Az épületben addig egy egészségügyi központ működött: testi és szellemi fogyatékosokat kezeltek ott.

Az épület 2011 óta üresen áll. A gazdátlansága miatt egyre többször látogatják meg “neonáci csoportok”, hogy Adolf Hitlerre emlékezzenek. A cionista kormányzat ezt a helyzetet elégelte meg. A házat valamiféle kártérítés ellenében vennék el tulajdonosától. A belügyi szóvivő a hírügynökségnek azt mondta, jelenleg nem látnak más lehetőséget az államosításon kívül.

Arról, hogy mire használná az épületet az állam, nem beszélt.

Korábban szó volt arról is, hogy egész egyszerűen lakásokat alakítanak ki a házban, de természetesen egy újabb holokausztmúzeum ötlete is felmerült már. Egy retardált orosz parlamenti képviselő egyszer komoly ajánlatot az épületre, aki azért akarta megvenni, hogy felrobbantsa.

Magában a házban egyébként csak alig pár napot élt Adolf Hitler. Szülei világra jötte után egy másik házba költöztek a városban, majd három év múlva Bécsbe mentek.

Kövess minket -on és -en!

Amióta megnyílt, azóta áll szélsőbaloldali támadások középpontjában a Nordic Sun Kulturális Központ Budapest VII. kerületében, írja a Magyar Jelen.

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.

Terrorizmushoz kapcsolódó vádakkal illetik a winnipegi nemzetiszocialista aktivistát, akit korábban antiszemita graffitik felfestése miatt kaptak el.

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.

Alakulatunknak az orosz túlerővel szemben vissza kellett vonulnia, egészen a Stájer Alpokig. Itt ért bennünket a háború vége.

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

Adolf Hitler álmainak egyike Berlin nagyszabású, pénzt, időt, energiát nem sajnáló átalakítása volt, hogy az a győztes háború után a világ fővárosa lehessen.

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.

Nyolcvanhárom, nemzetiszocialista iratokkal és propagandaanyaggal teli dobozt foglaltak le a hatóságok az argentin legfelsőbb bíróság épületének pincéjében. 

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.

A CIA dokumentumaiból kiderül, hogy ügynökök 10 évig keresték Adolf Hitlert Dél-Amerikában, miközben Argentína arra készül, hogy feloldja a titkosítás alól a második világháború végén az országba menekült németekről szóló kormányzati aktákat.

Bíróság elé áll a német radikális baloldali Antifa Ost csoport hét feltételezett tagja. A német ügyészek szerint a csoport 2018 és 2023 között Németországban és Magyarországon hajtott végre terrorista akciókat.

Az első világháború után, az 1920-30-as években számos kisebb fasiszta, nemzetiszocialista párt alakult meg Magyarországon. Az első egyik legjelentősebb ilyen szerveződés a Böszörmény Zoltán alapította Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, ismertebb nevükön a Kaszáskeresztes Párt volt. 

A mai Puskin mozi 1946-ból származó moziműsoránál bizarrabbat ritkán lehet látni.