Kövess minket -on és -en!

86 éves szolgálat után a ősi szimbólummal ellátott berlini harangot egy múzeumba költöztették.

A nemzetiszocialisták 1933-as hatalomátvétele után a hitleri vezetés igyekezett jó kapcsolatot kialakítani a keresztény egyházakkal. Ennek egyik folyománya templomok építése volt, többek között a Berlin egyik külső kerületében 1935-ben felszentelt Philipp Melanchton kápolnáé. Az akkori szokásnak megfelelően a templom harangját hazafias szimbólummal látták el: horogkeresztet markoló birodalmi sassal. A második világháború előrehaladtával, amikor a német hadiiparnak egyre kevesebb nyersanyag állt rendelkezésére, Hermann Göring légügyi birodalmi miniszter, aki a négyéves tervekért is felelt, utasítást adott az egyházaknak harangjaik leadására. Ennek esett áldozatául a kápolna nagyobbik harangja, míg a szóban forgó kisebbiket megtarthatták.

Az evangélikus papság kilencven százalékban nemzeti-német gondolkodású volt, akik gyászolták a Porosz Királyság megszűntét. Hitler ezt felsimerve igyekezett mozgalmának megnyerni őket. Többségük támogatta, vagy hallgatólag elfogadta a helyzetet. Nagyon kevesen voltak, akik ellenálltak volna. Sokan tagjai voltak a Deutsche Christen (Német Keresztények) szervezetnek, mely az evangélikus egyház nemzetiszocialista átalakítását tűzte ki feladatául. 

A háborúk követően feledésbe merült a harang díszítése. Illetve akik emlékeztek rá, hallgattak. Csak 2017-ben derült erre ismét fény, amikor a rajna-pfalzi Herxheim faluban egy hasonló harangot fedeztek fel. Ennek kapcsán az evangélikus egyház vezetői felszólították összes közösségüket harangjaik ellenőrzésére. A Berlin-Brandenburg-Felső Lausitz egyházkerület, melyhez a szóban forgó istenháza is tartozik, úgy döntött, nem maradhat a harang a helyén. Nem akarták, hogy továbbra is a történelem egyik legszentebb jelképével hívják istentiszteletre a hívőket. 

Évekig tartott a vita, majd az előkészület. Mementóként a templomkertben semmilyen körülmények között nem akarták elhelyezni. Attól tartottak, hogy hazafias, jobboldali csoportosulások zarándokhelyévé válhat az emlékhely. Annál is inkább, mert Berlinnek erre a negyedére amúgy is jellemző a keményvonalas nacionalisták jelenléte: falakra rendszeresen mázolnak bevándorlásellenes, fajvédő és antiszemita feliratokat, holokauszt "botlatóköveket" téptek ki a helyükről.

Végül úgy döntöttek, hogy a 120 kg súlyú, 60 cm átmérőjű harangot átadják Neukölln kerület helytörténeti múzeumának. Június eleje óta egy zárt térben, előzetes bejelentés és „megfelelő pedagógusi szakmagyarázat” mellett tekinthető meg e dicső korszak szokatlan tárgyi emléke. A levett harang helyére nem kívánnak újat elhelyezni.

Kövess minket -on és -en!

A Nap égi útjának motívuma, mely a világmindenség örök körforgását is jelképezi, az emberiség egyik legősibb jelképének számít. E szimbólum jelentésére tökéletesen illeszkedik a „napforgás” szó, amely a magyar nyelv első tudományos igényű szótára, a Czuczor-Fogarasi (1862) meghatározása szerint így hangzik: „A Napnak látszatos mozgása, keringése, melyet a Föld körül és az úgynevezett állatkörön tesz.”

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

Október elején újabb botrány kavarta fel az amerikai konzervatív médiát. Candace Owens nyilvánosságra hozott egy üzenetváltást, amelyet állítása szerint Charlie Kirkkel folytatott két nappal halála előtt.

A kedves történet látott napvilágot egy kaliforniai középiskolában: nyolc középiskolás diák horogkeresztet formált a testével az intézmény futballpályáján, valamint egy Adolf Hitler-idézetet posztoltak mellé a közösségi médiában.

Véget vetett több mint öt hétig tartó éhségsztrájkjának Maja T. felvett néven futó antifa terrorista – közölte a német dpa hírügynökség.

A német rendőrség a minap másodszorra hajtott végre több tartományban razziát a Der Schelm nevű nemzetiszocialista könyvkiadó ellen. Ezzel egyidőben Spanyolországban és Lengyelországban is végrehajtottak az ottani hatóságok házkutatásokat a német rendőrállam kérésére.

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

A politikai korrektség és a „társadalmi béke” megőrzésének hamis mítosza oltárán áldozták fel a brit munkásosztálybeli lányokat, miközben kínzóik, a pakisztáni hátterű bandák tagjai nyíltan hirdették rasszista indítékaikat.

Isabel Peralta, Spanyolország egyik legismertebb nemzetiszocialista aktivistája – aki szoros kapcsolatokat ápol brit szélsőjobboldali körökkel is – erőszakos zavargások középpontjába került.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

Kevesen tudják, hogy a második világégés idején a Szent Korona földjét védő honvédeink a német fegyvertársaktól igazi nagymacskákat is kaptak. A magyar kezek által megszelídített ragadozók sokszor nagyot haraptak a vörös rém testéből. A legsikeresebb vadász Tarczay Ervin páncélos százados volt.

„Meg kell bosszulnom, érted? Ha ezt kiteszed, elkaplak és megöllek. Nem érdekel, mi lesz belőle. Ez tönkre fog tenni. Ez az egyetlen dolog, amiért élek”– így fenyegette meg Dan Burros amerikai nemzetiszocialista és a Ku-Klux-Klan (KKK) prominens tagja a New York Times újságíróját, amikor az egy interjú alkalmával elmondta neki: tud Burros zsidó származásáról.