Kövess minket -on és -en!

Egy németországi házkutatáson bronzból készült életnagyságú lószobrok kerültek előt, amelyek egykor Adolf Hitler berlini hivatala előtt álltak

A szobrok a nyolcvanas évek végén eltűntek egy kelet-németországi szovjet laktanya területéről, majd egy a razzia során rábukkantak a német vezér egyik kedvenc képzőművészének egy több emelet magasságú domborművére is. Arno Breker gránitból faragott domborműve és Hitler másik kedvenc szobrásza, Josef Thorak két bronzlova egy hat tartományra kiterjedő razzián került elő.

A razziát a berlini tartományi bűnügyi hivatal illegális műkincs-kereskedelemmel foglalkozó osztályának irányításával hajtottak végre, több évig tartó nyomozás után. A műalkotásokra a Rajna-vidék-Pfalz tartománybeli Bad Durkheimben bukkantak rá egy raktárban.

Az ügyről elsőként beszámoló Bild című lap az online kiadásában azt írta, hogy a dombormű - amely egy derékig meztelen, izmos férfit ábrázol, a kezében karddal - olyan magas, mint egy négyemeletes ház, a lószobrok pedig egyenként több tonnásak és az elkészítésükhöz felhasznált bronz is több százezer eurót ér, míg az alkotások feketepiaci értéke több millió euró lehet. A két bronzló hollétéről legutóbb 1988 márciusában készült feljegyzés. Akkor a Berlin közelében, az egykori NDK területén fekvő Eberswaldéban álltak egy szovjet laktanya civilek által is látogatható sportpályája mellett Arno Breker két szobra és a nemzetiszocialista Németország egy további neves szobrásza, Fritz Klimsch két alkotása mellet. Ez utóbbiak az akkori korszellem jegyében készült művek voltak, sportos alkatú embereket ábrázoltak, valószínűleg éppen ezért állították fel őket a pálya mellett.

A szobrokról Magdalena Busshart művészettörténész készített feljegyzéseket, és 1989 januárjában a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap cikket közölt szakértőktől az alkotások sorsáról. Nem sokkal ezután egy olvasó megírta a nyugatnémet lap szerkesztőségnek, hogy már egy szobor sincs a laktanya udvarán. A Bild szerint az alkotásokat nagy valószínűséggel a keletnémet kormány devizaellátásért felelős hivatalának vezetője, Alexander Schalck-Golodkowski tüntette el. Schalck-Golodkowski egyebek között úgy szerzett devizát, hogy közgyűjteményekből és magángyűjteményekből lefoglalt műtárgyakat, majd eladta azokat Nyugaton, és meglehet, hogy valamikor 1988 márciusa után szovjet katonákkal összejátszva ellopta a szobrokat az eberswaldei laktanyából.

Ezt az elméletet támasztja alá, hogy két éve Magdalena Busshartot felkereste egy König néven bemutatkozó ember, aki azt állította, hogy Schalck-Golodkowski munkatársa volt, és tudja, hol rejtették el az egykor Hitler kancelláriája előtt felállított bronzlovakat. Az illető jelentős összegért osztotta volna meg az értesülést a művészettörténésszel, aki azonban nem volt hajlandó fizetni. König soha többé nem jelentkezett - írja a Bild.

Kövess minket -on és -en!

Nyomozás indult két kiskorú ellen, akik egy „neonáci” szervezet alapítóiként, illetve tagjaiként megrongálták egy zsidó temető kőtábláit Aradon.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

A sörpuccs utáni bírósági eljárás akár véget is vethetett volna Adolf Hitler és az NSDAP politikai karrierjének, ám még a per bírája is szimpatizált Németország későbbi vezérének és kancellárjának nézeteivel.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

Az erfurti rendőrség keresi azt az antiszemita aktivistát, aki egy 24 éves zsidó férfit bántalmazott a villamoson, miután észrevette, hogy Dávid-csillagos nyakláncot visel. A hatóságok az esetet „politikailag motivált gyűlölet-bűncselekményként” vizsgálják.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

Július 17-én elhunyt a Die Heimat - korábban NPD - legendás politikusa, Udo Voigt, akit a zsidó sajtó csak náci honatyának és Európa legfeketébb bárányának nevezett. Voidt rövid, de súlyos betegség után tért meg őseihez.

Amióta megnyílt, azóta áll szélsőbaloldali támadások középpontjában a Nordic Sun Kulturális Központ Budapest VII. kerületében, írja a Magyar Jelen.

A Little Rock-i négereket sokkolta, hogy a hétvégén a nemzetiszocialista Blood Tribe csoport tartott felvonulást a város több pontján.

A Führer születésnapján a magyar rádió ünnepi műsor keretében emlékezett meg a német nép vezéréről.

Kedden reggel hiába várták az antifa támadások második olasz vádlottját, nem jelent meg a tárgyalóteremben, így a bíróság nem tudott érdemben továbbhaladni az ügyben. 

Sztálingrádot és Leningrádot leszámítva a második világháború leghosszabb ideig tartó ostroma Budapesten zajlott.

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy saját vérével horogkereszteket festett épületekre, valamint csaknem 50 járműre a hesseni Hanau városában.

Az ausztrál hatóságok visszavonták egy brit férfi vízumát, miután a gyanú szerint nemzetiszocialista jelképeket terjesztett és „erőszakra uszított” a zsidókkal szemben. Ausztrália belügyminisztere megerősítette, hogy megtették az előkészületeket a férfi kiutasítására.

Pietersburg mellett 3500 hófehér fakereszt virít a dél-afrikai vörös földbe tűzve. Ezek a keresztek emlékeztetnek minket azokra a búr farmerekre, akiket az elmúlt évtizedekben feketék gyilkoltak meg a „felszabadított” Dél-Afrikában – olvasható a Szent Korona Rádió oldalán.