Kövess minket -on és -en!

Robert E. Lee konföderációs tábornok szobra körül négy évvel ezelőtt összecsapások voltak az amerikai Charlottesville-ben.

Eltávolították helyéről Robert E. Lee konföderációs tábornok köztéri bronz lovas szobrát a Virginia állambeli Charlottesville-ben - írja a BBC.

A városban 2017 augusztusában összecsapások alakultak ki a szobor eltávolításának tervét ellenző, fehér büszkeséget hirdető tüntetők és az eltávolítást támogató nemfehér csőcselék között. A tüntetések során a rendőrség könnygázzal próbálta oszlatni a tömeget, az indulatok viszont annyira elszabadultak, hogy egy patrióta tüntető autóval belehajtott a tömegbe, egy antifa nő pedig életét vesztette.

A szervezők és az ellentüntetők is azt mondták, ez a 2017-es volt akkoriban a legnagyobb ilyen fajta fajvédő erődemonstráció az Egyesült Államokban.

Robert E. Lee szobrán kívül egy másik köztéri műemléket is elvittek Charlottesville-ben: Thomas J. „Stonewall” Jackson parancsnok szobrát is eltávolították.

Az Egyesült Államokban még mindig sok helyen megtalálhatók a konföderációs államok egykori katonáinak, így Lee tábornoknak és Jackson parancsnoknak a szobrai. Az eltávolításukat illetően általában heves viták zajlanak a hazafias erők és a fehérellenes söpredék között.

Kövess minket -on és -en!

„Antiszemita” tartalmak azonosítására képes szoftvert fejlesztett ki és mutatott be a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

A sörpuccs utáni bírósági eljárás akár véget is vethetett volna Adolf Hitler és az NSDAP politikai karrierjének, ám még a per bírája is szimpatizált Németország későbbi vezérének és kancellárjának nézeteivel.

Kommandósok gyűrűjében lépett ismételten a Fővárosi Törvényszék termébe Maja Trux hétfőn. Egy tanút hallgatott meg a bíróság, és videófelvételeket ismertettek az antifa támadások ügyében.

A 32 éves Joel Davist szerdán tartóztatták le gyűlöletre való uszítás és félelemkeltés vádjával Ausztráliában. A letartóztatásra azt követően került sor, hogy a rendőrséget éles kritikák érték az antiszemitizmussal foglalkozó királyi bizottság előtt.

Jogerősen bejegyezték politikai pártként az Alejandro Biondini által vezetett ultranacionalista szervezetet. Biondinit korábban többször hozták összefüggésbe nemzetiszocialista nézetekkel.

Orvosi szakvélemények ismertetésével és kamerafelvételek bemutatásával folytatódott a bizonyítási eljárás az úgynevezett antifa-perben a Fővárosi Törvényszéken, ahol ismét bíróság elé állt a négy rendbeli, két esetben társtettesként, két esetben bűnsegédként bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt Simeon Ravi Trux.

A Betyársereg a kezdetektől figyelemmel kíséri Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi magyar apát kálváriáját és küzdelmét. Ez utóbbi a lényeges, az atya ugyanis a megadás helyett a harcot választotta!

Még nyugat-európai mércével mérve is brutális, és szomorú események zajlottak le a franciaországi Lyonban múlt hét csütörtökön.

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

Amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége az 1953. március 27-i rendeletével Sztálin halálát követően hivatalossá tette a Berija által előterjesztett amnesztiát, még senki sem sejtette, hogy ez a kegyelem majd másfél millió embert érint.

Az Olasz Zsidó Hitközségek Uniója (UCEI), valamint a Milánói, Bolognai és Római Zsidó Hitközségek felháborodva ítélik el a milánói, bolognai és római demonstrációkon történteket, amit erőszakos antiszemita incidensek zavartak meg.