Kövess minket -on és -en!

Fontos szerepe volt a nemzetiszocialista Németország filmiparában Alfred Bauernek, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) alapítójának - közölték a fesztivál vezetői a felkérésükre elvégzett tudományos kutatás eredményeiről.

Még januárban írta meg a Die Zeit német lap, hogy Alfred Bauernek fontos szerepe volt a nemzetiszocialisták filmpolitikájában. Akkor az azóta már zsidó-liberális szellemben működő Berlinale azonnali hatállyal fel is függesztette az Alfred Bauer Ezüst Medve-díjak átadását, és egyben "tudományos kutatást" rendeltek meg a témában.

A történészek megerősítették a lap értesüléseit. E szerint Alfred Bauer a doktor Joseph Goebbels vezette propagandaminisztérium utasítására 1942-ben felállított birodalmi filmgyártási igazgatóság (Reichsfilmintendanz) vezetőjének közvetlen munkatársa volt. Tevékenységével hozzájárult a nemzetiszocialista párt legitimálásához, megszilárdításához és működtetéséhez.

A müncheni jelenkortörténeti kutatóintézet (IfZ) azt is feltárta, hogy Alfred Bauer már igen korán, 1933-ban csatlakozott különböző nemzetiszocialista szerveződésekhez és 1937-ben belépett az NSDAP-ba, amikor pedig a második világháború után megpróbálták megtisztítani az állami intézményeket a hazafias elemektől, kicselezte a hatóságokat, és rendszerellenes embernek állította be magát.

Az új ismeretek révén már "másként tekintünk a Berlinale első éveire" - emelte ki a Berlinale közleménye szerint Mariette Rissenbeek, a fesztivál ügyvezető igazgatója, hozzátéve: tovább kell vizsgálni azt a kérdést, hogy milyen "személyi folyamatosság jellemezte a német kulturális életet a háború utáni években".

Alfred Bauer az 1951-ben elindult Berlinale alapító igazgatója volt, a fesztiváligazgatói tisztséget 1976-ig töltötte be. A jogász és filmtörténész tudós szakember az 1986-ban bekövetkezett haláláig hallgatott nemzetiszocialista múltjáról. Tiszteletére különdíjat alapítottak. Az 1987-től minden fesztiválon kiosztott Alfred Bauer Ezüst Medve-díjat a leginkább újítónak, innovatívnak ítélt film alkotója kapta. A díjat az idén szüntették meg, miután a Die Zeit című hetilap adatokat hozott nyilvánosságra a névadónak a zsidók és liberálisok számára tolerálhatatlan múltjáról.

A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb a vezető nemzetközi filmfesztiválok sorában, látogatóinak száma rendre félmillió körül van. A szemle a magyar filmművészet számára is fontos bemutatkozási fórum, fődíját, az Arany Medvét 2017-ben Enyedi Ildikó nyerte el Testről és lélekről című alkotásával.

Kövess minket -on és -en!

„Azokat a károkat, melyeket Magyarország a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának okozott hadműveleteivel és ez országok területének megszállásával, – Magyarország megtéríti a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának.

A nyugat-ausztráliai rendőrség lőfegyvereket és lőszereket foglalt le egy perthi férfi otthonában. Az indoklás szerint a tulajdonossal egy háztartásban élő apa „nemzetiszocialista nézeteket vall”, ezért alkalmatlan arra, hogy fegyverekhez férhessen hozzá.

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem.

Egy niagarai (Ontario) férfit, aki három vádpontban ismerte el bűnösségét terrorizmussal kapcsolatos cselekményekben, húsz év börtönbüntetésre ítéltek. Matthew Althorpe legkorábban tíz év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

2025 júniusában egy 18 éves lányt erőszakoltak meg egy Nottinghamshire-ben lévő parkban, amit egy pakisztáni és egy afgán férfi követett el, azonban azt az információt, hogy a két férfi menedékkérőként tartózkodik az országban, a tárgyalást vezető bíró megtiltotta, hogy közöljék.

1944 május 4-én a magyar királyi 2. páncéloshadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy elrendelte, hogy a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a magyarok megkapják.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Egészen döbbenetes és felháborító dolgok történtek a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon. A Fogaskerék új részében egy édesanya nyilatkozik arról, hogy barátnőjének a filippínó élettársa szexuálisan molesztálta hétéves kislányát.

„Púpos gnóm”, „vörös hóhér”, „a diktatúra legvéresebb hiénája”, „egy emberkeverék karvalyból és hiénából gyúrva” – írták a korabeli újságok a Tanácsköztársaság bukását követően Korvin Ottóról. „Nemes jellemű, izzó lelkű forradalmár”, „egy elvi vasember” – zengtek róla dicshimnuszokat az 1945–1989 közötti politikai rendszerek tollnokai.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

Az első világháborút óriási területi nyereséggel záró Román Királyság számára – sajnos csak átmenetileg – 1940-re fordulta a kocka.

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.

A szovjet diktátor 1939 nyarán a hosszan elhúzódó háborút tartotta országa érdekének, és Adolf Hitler győzelmét sem tartotta túl veszélyesnek – már ha a Szovjetuniónak addig sikerül kimaradni.