Kövess minket -on és -en!

A Führer üdvözli a spanyol polgárháborúból visszatérő Condor Légiót, akik a spanyol nacionalisták oldalán harcolva hatalomra segítették Francisco Franco tábornokot.

A Condor légió a következő német erőkből tevődött össze: három bombázó repülőszázad, mely Ju 52-es gépekből állt, három bombázó repülőszázad He 51 harci repülők, két repülőszázad a He 45 és He 70-es gépekből és egy repülőszázad He 59 és He 60 repülőkből. A 100 repülőgép harci ereje és az 5136 fős katonai egységet Hugo Sperrle irányította.

Kövess minket -on és -en!

Az első világháborút követő nemzetközi megszorítások nem kedveztek, sőt hatalmas hátrányt jelentettek a magyar harckocsizás kialakulásának és fejlődésének.

Niedermüller Péter, Erzsébetváros zsidó polgármestere múlt héten tette közzé a Facebook-oldalán, hogy tudomása szerint „neonácik gyülekezőhelye” egy Damjanich utcai pinceklub.

Számos olyan kommunista szörnyeteg volt, akik emberek kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták. A leginkább gyűlöltebb személy a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

Egy norvég anya meglepődve fedezte fel, hogy Adolf Hitler Mein Kampf című könyve a legnépszerűbb kötetek között van egy gyerekeknek szóló digitális olvasási kampányban – jelentette a norvég TV2 a Budstikka újságra hivatkozva.

A kormány döntött a szerdai ülésén, és terrorszervezetté nyilvánította az Antifa szervezeteket – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! c. műsorban, megerősítve péntek reggeli, Facebookon közzétett bejegyzését.

A bad-kreuznachi amerikai táborban 1945 áprilisa végén megkezdődött a szelektálás: elengedték a betegeket, a lengyeleket, az oroszokat, és elkülönítették a tisztikart. Minket, magyarokat és a németeket vegyesen egy vonatszerelvénnyel Észak-Franciaországba, Torénba irányítottak.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) a Nyugati pályaudvaron elfogott egy német állampolgárt, akit hazájában többek között fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tiltott kereskedelme miatt köröztek – közölte a Police.hu.

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

Nyolc évtizednyi piacdemokrácia, konzumidiotizmus, feminista imperializmus és rendszerszintű férfiellenesség nyomán a nyugati fehér férfi mentálisan jórészt elvesztette a férfiasságát.

1921. június 7-én szövetségre lépett Jugoszlávia és Románia, ezzel lezárult az a folyamat, amelyben az első világháborút követően megcsonkított Magyarország ellenében a fő területnyertes szomszédok - Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia - kialakították a kisantantnak elnevezett katonai és politikai szövetséget.

Tanúk, trombitálás, skandálás – ismét hangosan vette kezdetét a 2023-as antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A teremben Simion Trux ismét a bv. kommandósai gyűrűjében érkezett, a padsorokban a német vádlott antifa szimpatizánsaival, eközben az utcán többször is kiabálva követeltek a terroristáknak szabadságot.

Gyomorforgató riportban sajnáltatja a 2023-as budapesti antifa terrortámadásokban való részvételért a Fővárosi Törvényszék előtt álló, magát nőnek képzelő és ezért nevét hivatalosan is Majára változtató Simeon Ravi Truxot a Deutsche Welle magyar kiadása.