Kövess minket -on és -en!

Angliában és Wales-ben új törvényt vezetnek be, amely értelmében a labdarúgással kapcsolatos „online rasszizmus” vagy „gyalázkodás” miatt akár 10 évre szóló eltiltás is kiszabható.

A belügyminiszter által előterjesztett javaslat a jelenlegi törvény módosítása, ezáltal a futballal kapcsolatos „rasszizmust és gyűlöletkeltést” az online térben is megakadályoznák, annak apropóján, hogy a nyári Európa-bajnokságon néhány néger játékost „rasszista gyalázkodás” ért, a miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy határozottan fellép az „online bántalmazás” ellen.

„Idén nyáron láthattuk, ahogy ezt a gyönyörű játékot az online trollok szégyenteljes rasszizmusa rontotta meg, akik a billentyűzetük mögé bújtak és gyalázták a labdarúgóinkat. A rasszizmus elfogadhatatlan, és a futballt túl sokáig megrontotta ez a szégyenletes előítélet. Azokat, akik felelősek az online bántalmazásért, meg kell büntetni. Az általam bejelentett törvénymódosítások biztosítani fogják, hogy a futballmérkőzéseken való részvételtől eltiltják őket” – idézi a belügyminisztert a Sky Sports.

Angliában és Walesben jelenleg 1300 futballtilalmi határozat van érvényben, amelyek három és tíz év közötti időtartamra tiltják el az egyéneket a labdarúgó-mérkőzések látogatásától. Az eltiltás megszegése bűncselekmény, legfeljebb hat hónap börtönbüntetéssel, korlátlan pénzbírsággal vagy mindkettővel büntethető.

„A labdarúgók közösségi médiafelületeit a nap minden órájában elárasztó rasszista gyalázkodások mélyen érintik a játék minden résztvevőjét, és ennek véget kell vetni” – keménykedett a cenzúrát alátámasztandó Nadine Dorries kulturális miniszter.

„Minden formában fellépünk ez ellen a visszataszító magatartás ellen. Amellett, hogy kitiltjuk a rasszistákat a mérkőzésekről, úttörő új törvényeket vezetünk be az online gyalázkodás visszaszorítása érdekében, és biztosítjuk, hogy a technológiai cégek kezeljék a gyűlöletet az oldalaikon” – tette hozzá.

Kövess minket -on és -en!

Sven Liebichet, akit most Marla-Svenja Liebich néven tartanak nyilván, hazafias tevékenységért, hivatalosan „gyűlöletkeltésért” ítélték el, és hamarosan megkezdi börtönbüntetését. A hallei hatóság Liebichet a chemnitzi női börtönbe rendelte be.

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

A müncheni felsőbíróság súlyos testi sértés miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte Hanna S.-t, akit azzal gyanúsítottak, hogy társaival 2023-ban, a Kitörés Emléknapon Budapesten „szélsőjobboldalinak tartott” embereket vertek össze.

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

1921. június 7-én szövetségre lépett Jugoszlávia és Románia, ezzel lezárult az a folyamat, amelyben az első világháborút követően megcsonkított Magyarország ellenében a fő területnyertes szomszédok - Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia - kialakították a kisantantnak elnevezett katonai és politikai szövetséget.

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

Hans Baur altábornagy évtizedeken át komolyan kötődött Adolf Hitlerhez. Ő volt a magánpilótája, de a vezérkar több más, magas rangú tisztjét is rendszeresen szállította.

A Nap égi útjának motívuma, mely a világmindenség örök körforgását is jelképezi, az emberiség egyik legősibb jelképének számít. E szimbólum jelentésére tökéletesen illeszkedik a „napforgás” szó, amely a magyar nyelv első tudományos igényű szótára, a Czuczor-Fogarasi (1862) meghatározása szerint így hangzik: „A Napnak látszatos mozgása, keringése, melyet a Föld körül és az úgynevezett állatkörön tesz.”

Hungáriát egy földalatti pályaudvarral és egy autópályával kötötték volna össze Budapesttel, többek között egy 250 méter magas felhőkarcolót és egy 25 ezer fős egyetemvárost is akartak a háború befejezése után építeni a Budaörs feletti Csíki-hegyekben.

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

A kormány döntött a szerdai ülésén, és terrorszervezetté nyilvánította az Antifa szervezeteket – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! c. műsorban, megerősítve péntek reggeli, Facebookon közzétett bejegyzését.

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

2025. október 9-én, vasárnap, egy fajvédő akció zajlott Portugáliában az A1-es autópálya egyik pihenőhelyén. Egy invazív, Portugáliában élő indiai férfit 20–30 főből álló nemzetiszocialista csoport vett középre, miközben Lisszabonból Portóba tartottak.

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.