Kövess minket -on és -en!

Újabb több száz éves hagyományról mondtak le az angolok az új idők új szavainak engedve.

Az angol népi kultúrában előkelő helyet elfoglaló Morris táncosok a jövőben fekete helyett sötét zöldre mázolják az arcukat. A zöld ellen – egyelőre – senki sem emelt kifogást.

A több száz éves múltra visszatekintő angol Morris táncosok egy csoportja némi huzavona után, de lemondott az 500 éve létező feketére festett arc hagyományáról, mert az állítólag a „rasszizmust” szimbolizálja. A táncokat – egyesek szerint a Spanyolországban élő mórokról után nevezték őket Morrisnak – az 1400-as évek óta feketére festett arcú férfiak adják elő, akik díszes jelmezekbe öltöznek, hogy elijesszék a tél gonosz szellemeit.

A napokban a Silurian Border Morrismen együttes a Black Live Matters aktivisták kegyeit keresve a „blackface”, azaz a fekete arcfestés eltörlésére szavazott. A karácsonyi turnéjuk alkalmával már sötét zöldre pingált képpel léptek fel herefordshire-i Ledburyben:

„Bolondság lenne azt hinni, hogy mindenki elégedett a döntéssel. Vannak, akik úgy érzik, hogy ez csak egy kompromisszum, de a fő cél az, hogy táncoljunk és tovább vigyük a hagyományt, amely csak a Silurianra jellemző, ami sokkal fontosabb, mint az, hogy mit viselünk vagy hogyan díszítjük magunkat.”

A feltételezések szerint a fekete kormot az angol néptáncosok régen álcázásként viselték, hogy koldulhassanak anélkül, hogy összeütközésbe kerülnének a törvénnyel. A 71 éves Chris Mulvey Morris – 1978 óta a tánccsoport tagja – szerint a többség szívesen használta volna továbbra is a fekete festéket, de úgy érezte, „itt az ideje” a változtatásnak.

„Én is feketére festve táncoltam volna, de nem bánom, hogy sötétzöldre váltottunk” – nyilatkozta a MailOnline-nak Mr. Mulvey.

„Gyakran megkérdezik, miért festjük az arcunkat feketére, de soha senki nem vádolt minket még rasszizmussal” – jelentette ki Ian Craigan, a Silurian együttes vezetője.

Az előadást megtekintő lakók vegyes véleménnyel voltak a hagyomány megváltoztatásáról. A Ledburybe való liberális Terri Fowler szerint „manapság nem lehet csak úgy fekete arccal járni, mint régen” és miért kellene a Morris táncosait mentesíteni ez alól. Egy másik polgár azonban nem ért egyet a több száz éves hagyomány magváltoztatásával. Szerinte fennáll a veszély, hogy elveszítik nemzeti identitásukat néhány szélsőséges BLM aktivista miatt.

Kövess minket -on és -en!

A szélsőbaloldali, kommunista szellemiségű Mérce azon sajnálkozik, hogy úgy tűnik, idén nem várt akadályokba ütközik a szokásos tiltakozás a Becsület napja ellen. Érdemes azonban tényszerűen végigjárni az állításaikat.

Körülbelül ezer aktivista – sokan feketébe öltözve és maszkot viselve – vonult végig Párizs utcáin, hogy megemlékezzenek egy nacionalista diák 1994-es haláláról.

Mint ismert, Erzsébetváros DK-s polgármestere, a zsidó Niedermüller Péter már megtalálta Magyarország és a kerület legégetőbb problémáját, a Nordic Sun Kulturális Központot.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

A Little Rock-i négereket sokkolta, hogy a hétvégén a nemzetiszocialista Blood Tribe csoport tartott felvonulást a város több pontján.

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

Egy újabb borzalmas antiszemita merénylet adott alkalmat rettegésre a hivatásos rettegőknek. Az egyik londoni kávéházban olyan cappuccinót szolgáltak fel egy zsidó párnak, amelyen a tejhabot, horribile dictu, kakaóhorogkereszt díszítette. Az esetből világhír lett. Ez nem vicc, bármilyen viccesen is hangzik.

Svédországban pozitív jelenség terjed: szélsőjobboldali, hazafias csoportok már 10 éves fiúkat is toboroznak a soraikba – gyakran testépítő klubok és harci edzések égisze alatt.

Niedermüller Péter lelkes antifasiszta. Hithű kommunista, no meg persze zsidó is. A véleményszabadság a legkisebb mértékben sem érdekli, az újbaloldalhoz hasonlóan a vélemény addig fontos neki, amíg beleilleszthető az ő nézetrendszerébe.

A Falange hívei közül mintegy 700-an vonultak végig a spanyol fővároson az alkotmány ellen tüntetve, fasiszta jelszavakat skandálva.

Véget vetett több mint öt hétig tartó éhségsztrájkjának Maja T. felvett néven futó antifa terrorista – közölte a német dpa hírügynökség.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.