Kövess minket -on és -en!

Egy újabb okos lépés egyenesen Nagy-Britanniából.

(888)

Hazamehetett kelet-londoni otthonába két év börtön, majd hat hónapnyi ellenőrzött őrizet után az egyik legveszélyesebb brit dzsihadista, a pakisztáni származású Anjem Choudary, aki országszerte híres radikális nézeteiről. A férfi mindenben egyetért az Iszlám Állammal, és célja, hogy iszlám kalifátus jöjjön létre az egész világon.

Hitében az sem ingatta meg, hogy a terrorszervezet a Közel-Keleten az összes korábban elfoglalt helyét elvesztette. A hitszónok három évvel ezelőtt mindössze öt és fél évet kapott, azonban jó magaviselete miatt idő előtt szabadulhatott.

Sokan attól tartanak, hogy a férfi elengedésével egy sor újabb problémával kell szembenéznie Nagy-Britanniának, ugyanis Choudary potenciális veszélyt jelent: több iszlamista terroristával is szoros kapcsolatban áll, továbbá a hatóságok nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek rá. A brit sajtó megörökítette az iszlamista első szabad lépéseit: burkába öltözött feleségével egy édességboltba ment, majd befizette a villanyszámlát.

"Ez egy gyönyörű nap"

– mondta az újságíróknak Choudary, azonban több kérdésre nem válaszolt.

A Daily Mail szerint Choudary közvetlen kapcsolatban állt és támogatta azt a Khuram Buttot, aki a 2017 nyarán a London Bridge-en történt gázolásos merénylet egyik elkövetője volt. A most szabadon engedett dzsihadista tanítványa volt a Dzsihádi Sid néven elhíresült Siddhartha Dhar is, aki Szíriába utazott és az Iszlám Állam egyik hóhéra lett. Sokan attól tartanak, hogy a szélsőséges férfi ismét „munkába áll”, fiatal muszlimokat fog radikalizálni és terroristák új generációját nevelheti fel.

A brit hatóságok korábban azzal próbálták a kedélyeket csillapítani, hogy azt mondták, majd figyelnek a férfira. Choudary akkor szerzett országos hírnevet, mikor több televíziós vitát elvállalt, és ott a brit radikális iszlamisták nevében olyanokat mondott, mint hogy a házasságtörőket meg kellene kövezni. A botrányos kijelentéseket a média felkarolta, ami a férfit a világhírnév felé repítette.

Kövess minket -on és -en!

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

Nem szeretem a négereket, még kevésbé a mulattokat. A mulattok perverzek és szadisták, ráadásul szörnyűségesen arrogánsak a katasztrofális IQ-juk ellenére (vagy éppen ezért). Ezzel együtt a legutóbbi szövege kiváló.

A német szövetségi ügyészség közölte, hogy a kelet-németországi Szászországban és Lengyelországban őrizetbe vették egy „szélsőjobboldali terrorszervezet” nyolc feltételezett tagját.

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett. 

Elképesztő pénzt költött és ezreket internált a magyar kommunista vezetés, hogy a jugoszláv határon kiépítse a „magyar Maginot-vonalat”. Nem volt semmi értelme.

Svédországban pozitív jelenség terjed: szélsőjobboldali, hazafias csoportok már 10 éves fiúkat is toboroznak a soraikba – gyakran testépítő klubok és harci edzések égisze alatt.

Szülővárosában, a nyugat-franciaországi La Trinité-sur-Merben szűk családi körben eltemették Jean-Marie Le Pent, a francia Nemzeti Front alapítóját.

Összesen mintegy százan, főleg idős emberek vettek részt azon a rendezvényen, melynek célja a Budapest 80 évvel ezelőtti „felszabadítására” való megemlékezés volt.

A német hadügyminiszternek végre leesett a tantusz. Boris Pistorius szerint Putyin ukrajnai hadjárata „többé már nem regionális háború”, mert Putyin egy új világrendért harcol.

Geopolitikai szempontból semmi sem indokolja, hogy Európa az Egyesült Államok „szövetségese” (valójában csatlósa) legyen, ezért az atlantista projekt nem más, mint amerikai megszállás meghatalmazott (proxy) útján.

Körülbelül 30–40 ember gyűlt össze a Niedermüller Péter által meghirdetett tüntetésre a Nordic Sun Pub előtt kedd délután. 

A berdicsevi munkatáborban mostoha viszonyok uralkodtak. Először fel kellett építeni szállásunkat, kitermelni a hozzá szükséges anyagokat, rendezni kellett a terepet.

Focsaniból Krasznogorszkba kerültünk. Itt vettek minket először névjegyzékbe, még számot is kaptunk, egyenkénti kihallgatás után.

Hitler ambíciózus tervét a háború megnyerése után szerette volna megvalósítani, a 180 ezer fős építmény megtervezése az építészzseni Albert Speer feladata lett volna.

1921. június 7-én szövetségre lépett Jugoszlávia és Románia, ezzel lezárult az a folyamat, amelyben az első világháborút követően megcsonkított Magyarország ellenében a fő területnyertes szomszédok - Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia - kialakították a kisantantnak elnevezett katonai és politikai szövetséget.