Kövess minket -on és -en!

A bugyuta képregényfilmjeiről ismert a Marvel Studios eltávolíthatja az X-Men filmsorozat nevéből a „men” szót, hogy „befogadóbbá” tegye azt.

A Marvel Studios bejelentése szerint hamarosan átalakul az X-Men szuperhős-filmsorozat: a vállalat egyik vezetője, az animációkkal foglalkozó részleg alelnöke, Victoria Alonso javasolta a filmsorozat nevének megváltoztatását. A stúdió vezetője, Kevin Feige véleménye szerint az X-Men név túl régimódi és nem eléggé progresszív.

„Nevetségesnek tartom, hogy X-Menről beszélünk, miközben rengeteg női szuperhős van a filmben. Szerintem elavult a cím” – mondta egy interjúban.

A filmekben már jelentek meg utalások a várható változásra. Az X-Men: Sötét Főnixben az egyik szereplő, Mystique azt mondja egy másiknak, Charlesnak: „Egyébként a nők mindig megmentik a férfiakat errefelé. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy X-Womenre változtassuk a nevünket”, de ezek a visszafogottnak mondható példák ahhoz képest, hogy nyíltan homoszexuális propagandát is folytatnak – írta meg a V4NA.

Más képregényekkel és filmekkel foglalkozó stúdiókat is áthatotta az utóbbi időben az identitáspolitika. A nyár elején a DC Comics hivatalosan is biszexuálissá tette Robint, Batman segédjét, a Pride-hónap során pedig Amerika kapitány karakterét tették homoszexuálissá, majd büszkén bejelentették, hogy ő lett a vállalat történetének első, nyíltan „más” karaktere.

Kövess minket -on és -en!

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.

Németországban a második világháború óta tavaly volt a legalacsonyabb a születések száma - derült ki a Destatis szövetségi statisztikai hivatal által közzétett adatokból.

A német nacionalista zenekar, a Landser, korábban betiltott dala, a „Wacht an der Spree” kapcsán megint komoly hisztériát robbant ki Bajorországban.

Bíróság elé áll a német radikális baloldali Antifa Ost csoport hét feltételezett tagja. A német ügyészek szerint a csoport 2018 és 2023 között Németországban és Magyarországon hajtott végre terrorista akciókat.

A kedves történet látott napvilágot egy kaliforniai középiskolában: nyolc középiskolás diák horogkeresztet formált a testével az intézmény futballpályáján, valamint egy Adolf Hitler-idézetet posztoltak mellé a közösségi médiában.

Megérkezett az Egyesült Államokba a dél-afrikai menekültek első csoportja, akiket a Trump-kormányzat azért fogad be, mert az afrikai köztársaságban igazságtalan faji megkülönböztetéssel és erőszakkal kell szembenézniük.

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.

Az utóbbi időben egyre erősödik Nyugaton azoknak a politikai-gazdasági köröknek a hangja, amelyek mindenre képesek, hogy belezavarják országaikat egy szélesebb körű, akár világméretű háborúba Oroszország és/vagy Kína ellen.

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

I. e. 5. évszázad: A római civilizáció egy erős patriarchátus, az apák felelősek feleségük és gyermekeik tetteiért, és abszolút hatalommal rendelkeznek a család felett (beleértve az élet és halál feletti hatalmat).

Rádióból hallgattuk a tárgyalást Salzburgban. Élénk figyelemmel kísértük a készülék minden budapesti adását ebben az időben.

A nemzetiszocialista Németországgal való jó viszony mellett, a fegyveres semlegesség fenntartása érdekében Magyarország 1940-ben a Londonnal jó viszonyt ápoló Jugoszláviához kezdett közeledni.