Kövess minket -on és -en!

Európa lakóinak IQ-szintje folyamatosan csökken. Az elmúlt száz esztendőben 14,1 ponttal szállt lejjebb az európaiak intelligenciahányadosa. 

A jelenség okairól a “fősodratú médiában” őszintén beszélni aligha lesz lehetséges. “Ellenőriztük azt a feltételezést, hogy a viktoriánus korban élő elődeink okosabbak voltak korunk magas szintű technológiát használó embereinél, a vizuális reakcióidő terén végzett vizsgálódások szerint” – olvasható a tudósok jelentésében, mely az Intelligence című tudományos lapban publikáltak.

A kutatók hozzáteszik, hogy ”a (vizuális) reakcióidő összefüggésben áll az általános intelligenciával, és a felfogóképesség mértékét mutatja”. Az eredmény aligha lephet meg bárkit is, mert teljes mértékben igazolja a hétköznapi életben szerzett tapasztalatainkat. A tudósok azonban mégis meglepődtek, elsősorban azért, mert arra számítottak, hogy korunk televízión és interneten felnőtt emberei gyorsabban reagálnak bizonyos vizuális hatásokra, mint száz évvel korábban élt elődeik.

Ami magyarán annyit jelent, hogy dédszüleink nemzedékének tagjai gyorsabban értették meg azokat az “üzeneteket”, melyeket képek (fényképek, festmények, rajzok stb.) magukban rejtenek. A vizsgálatokat végző kutatók neves szakemberek: Michael A. Woodley (Brüsszeli Vrije Egyetem), Jan te Nijenhuis (Amszterdami Egyetem) és Raegan Murphy (az írországi College Cork Egyetem). Hogy az általános elbutulás be fog következni, azzal több értelmes ember is tisztában volt már sok-sok évtizeddel ezelőtt. Köztük volt például Adolf Hitler, aki a Mein Kampfban világosan utal a nyugati világban élő népek általános értelmi képességeinek hanyatlására.

A csökkenés mértéke évtizedenként 1,23 pont. Az okokat illetően a tudósok annyit jegyeztek csak meg, hogy a kevésbé tanult nőknek általában több gyereke születik, mint az intelligensebbeknek. Az alapvető ok – amiről hallgatni kell – az természetesen nem más, mint hogy a nyugati világban tapasztalható inváziós méretű harmadik világbeli bevándorlás és hihetetlen ütemű fajkeveredés. A folyamat eredményeképpen pedig a nyugati civilizáció menthetetlenül az afrikai államok szintjére fog süllyedni.

A tanulmány ijesztő végkövetkeztetése: "Az adatok világosan mutatják, hogy a viktoriánus kor emberei alapvetően értelmesebbek voltak, mint a modern nyugati világ lakói”.

Perge Ottó, Kuruc.info - Yahoo News nyomán

Kövess minket -on és -en!

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

Otto Skorzeny páratlan merészségű és kivitelezésű akcióival kiérdemelte folyamatos előléptetéseit és a Lovagkeresztet. Egyidejűleg a szövetségesek „Európa legveszélyesebb embere”-ként kezdték emlegetni.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) a Nyugati pályaudvaron elfogott egy német állampolgárt, akit hazájában többek között fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tiltott kereskedelme miatt köröztek – közölte a Police.hu.

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

Nyolcvanhárom, nemzetiszocialista iratokkal és propagandaanyaggal teli dobozt foglaltak le a hatóságok az argentin legfelsőbb bíróság épületének pincéjében. 

Egy férfit, aki SS-egyenruhába öltözve jelent meg egy georgiai bárnál, őrizetbe vettek, miután egy zsidó nő arcába vágott egy söröskorsót, eltörve annak orrát – írja a New York Post.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

Dieppe kis csendes halászvároska Normandia keleti peremén, a Bethune folyócska tölcsér alakú torkolatának két oldalán terül el a La Manche csatornánál.

Egészen döbbenetes és felháborító dolgok történtek a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon. A Fogaskerék új részében egy édesanya nyilatkozik arról, hogy barátnőjének a filippínó élettársa szexuálisan molesztálta hétéves kislányát.