Kövess minket -on és -en!

Kitiltotta a fehéreket az ünnepi vacsoráról a húzott szemű bostoni polgármester, de szerinte ez nem rasszizmus és nem is diszkrimináció.

Nem talált kivetnivalót Andrea Campbell, a demokraták által támogatott, a „rendszerszintű rasszizmus” ellen küzdő massachusettsi főállamügyész abban, hogy a rasszista megnyilvánulásairól hírhedt Michelle Wu bostoni polgármester kizárta a fehér köztisztviselőket a városháza egyik rendezvényéről.

Andrea Campbell hivatala még vizsgálatot sem hajlandó indítani az ügyben, annak ellenére, hogy számos hivatalos panasz érkezett a fajilag szegregált rendezvény miatt
– közli a The Daily Wire hírportál. Az ügyészi hivatal fenntartja, hogy a rendezvény nem volt nyilvános, ezért nem sérti az állam közintézményekről szóló törvényét – írja a Fox News.

Nem fehéreknek való e-mail

A városi tanács kapcsolattartási igazgatója, Denise DosSantos által küldött e-mailből kiderült, hogy a vitatott rendezvényt a „Megválasztott színes bőrűek ünnepi partijának” nevezték el – számolt be korábban a The Daily Wire. Miközben Andrea Campbell azt hajtogatja, hogy a rendezvény zárt körű volt, ennek ellentmond a DosSantos által kiküldött meghívó, amely eredetileg a polgármesteri hivatal valamennyi tisztségviselőjének kiment.

„Michelle Wu polgármester nevében tisztelettel meghívom Önt és egy vendégét a Megválasztott színes bőrűek ünnepi partijára december 13-án, szerdán 17:30-kor a Parkman House-ban, a Beacon Street 33-ban” – írta DosSantos a meghívó e-mailben. Tizenöt perccel később azonban DosSantos újabb e-mailt küldött ki, amelyben bocsánatot kért, hogy az e-mailt minden tanácstagnak elküldte, jelezve, hogy azt a tanács fehér tagjainak nem kellett volna elküldenie.

Törvényellenes kirekesztés

A Fox News megjegyzi: a törvény kifejezetten tiltja, hogy bármilyen megkülönböztetést, diszkriminációt vagy korlátozást tegyenek a közintézményekbe való belépés vagy az ottani bánásmód tekintetében faj, bőrszín, vallási meggyőződés, nemzetiség, nem, nemi identitás, szexuális irányultság, siketség, vakság, bármilyen fizikai vagy szellemi fogyatékosság, illetve származás alapján.

A demokrata Michelle Wu így dicsekedett a rendezvénnyel: „Nem is olyan régen Bostonban még nem volt szükségünk ekkora asztalra, hogy a színes bőrű választott képviselők elférjenek. De a városi tanácsosként és most polgármesterként eltöltött időm alatt, sok olyan vezetőt követve, akik utat törtek, büszkén néztem, ahogy ez a csoport növekszik (…) Az ünnepek alkalmával pedig időt szakítunk arra, hogy ünnepeljünk és élvezzük egymás társaságát!”

Megsarcolt vendéglősök

A tajvani bevándorló felmenőkkel rendelkező, a magukat transzneműnek nevezőkért síkra szálló és a fosszilis üzemanyagok használata ellen küzdő Michelle Wu polgármesterségét számos fehérellenes botrány fémjelzi. A bostoni tanács első ázsiai származású, női állampolgáraként ismert politikusa 2021 márciusában fehérellenes viccekkel hergelte a város 44 százalékát kitevő, többségi, fehér lakosságát (emellett 2021-es adatok szerint a spanyol ajkú fehérek újabb 6,13 százaléknyi arányt képviselnek, a feketék aránya 21, az ázsiaiaké közel 10 százalék).

A polgármester a fehér étteremtulajdonosokkal is hadban áll: a város egyértelműen etnikai hovatartozásuk alapján, szabályosan megsarcolta őket egy 7500 dolláros „szabadtéri étkeztetési díjjal”; különösen az úgynevezett olasz negyed egyik étkezőjének tulajdonosára szálltak rá.

Kamala Harris hívének különös színvaksága

Nem a véletlen műve, hogy a főügyész látványos passzivitást mutat az ügyben és rendre visszautasítja a hozzá benyújtott panaszokat: a demokraták támogatását bíró Andrea Campbell, Massachusetts államügyésze, a bostoni városi tanács egykori elnöke, aki korábban az első néger nő volt, aki Bostonban ezt a pozíciót betöltötte, városi politikusként fanatikus híve volt az úgynevezett rendszerszintű rasszizmus és a „faji egyenlőtlenségek” elleni küzdelemnek.

Campbell, aki felügylet alá akarta helyezni a bostoni rendőrséget a George Floyd halálát követő, az Egyesült Államok számos városát lángba borító BLM-es randalírozások idején, támogatta Kamala Harris kampányát a Demokrata Párt 2020-as elnökválasztási előválasztásán.

A demokraták által támogatott főügyész az első néger nő, aki államügyészi posztot tölt be Massachusettsben. Beiktatásakor többek között azt ígérte, hogy fellép „a diszkrimináció ellen”.

Kövess minket -on és -en!

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

Egy hónapja tart az USA és Izrael „Epstein dühöngése” (eredetileg „Epic Fury”) nevű ún. villámhadjárata az iráni teokratikus rezsim megdöntésére, és az eddigi eredmény enyhén szólva nem az amerikai–izraeli hadvezetés várakozásai szerint alakult.

Kevesen tudják, hogy a második világégés idején a Szent Korona földjét védő honvédeink a német fegyvertársaktól igazi nagymacskákat is kaptak. A magyar kezek által megszelídített ragadozók sokszor nagyot haraptak a vörös rém testéből. A legsikeresebb vadász Tarczay Ervin páncélos százados volt.

Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.

A német Tigris harckocsi minden bizonnyal a második világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt.

Gyomorforgató riportban sajnáltatja a 2023-as budapesti antifa terrortámadásokban való részvételért a Fővárosi Törvényszék előtt álló, magát nőnek képzelő és ezért nevét hivatalosan is Majára változtató Simeon Ravi Truxot a Deutsche Welle magyar kiadása.

Francis Fukuyama, aki a „történelem vége” jóslatával elfuserált Nostradamus-epigonnak bizonyult, most időben felszállt a mozgó vonatra, és másokkal együtt észrevette a nyilvánvalót, miszerint „Trump hatalma omladozik a MAGA-mozgalomban”.

Az Antifa vállalta magára a felelősséget az AfD hamburgi frakcióvezetőjének az autója elleni támadásért.

Sven Liebichet, akit most Marla-Svenja Liebich néven tartanak nyilván, hazafias tevékenységért, hivatalosan „gyűlöletkeltésért” ítélték el, és hamarosan megkezdi börtönbüntetését. A hallei hatóság Liebichet a chemnitzi női börtönbe rendelte be.

Spanyol falangisták tartották gyűlésüket október 12-én Vitoria-Gasteiz városában, amikor antifasiszták támadtak rájuk. A Falange Española de las JONS által szervezett Spanyolság Napja (Día de la Hispanidad) rendezvényt a baszk rendőrség biztosította, azonban a megjelent baszk antifasiszta ellentüntetők könnyen áttörtek a csekély rendőri erőkön.