Kövess minket -on és -en!

Beperelte a berlini tömegközlekedési vállalatot egy amerikai néger énekes, mert állítása szerint rasszista támadás érte a cég jegyellenőrei részéről, ám van egy csavar a történetben, ugyanis nem fehéreket vádol rasszizmussal a néger.

Az egyébként német-amerikai kettős állampolgár Jeremy Osborne állítása szerint az adott napon este hét körül utazott a metrón, amikor civil ruhás jegyellenőrök jelentek meg és szokás szerint mindenkit jegye, bérlete felmutatására kértek. Ahogy ez lenni szokott, az események későbbi leírása innentől gyökeresen eltér az operaénekes és az érintett négy jegyellenőr olvasatában.

Ami biztos: a rendőrségi jegyzőkönyv és az orvosi látlelet szerint a fiatal néger egyik felkarcsontja több helyen megrepedt. Osborne szerint az ellenőrök egyszerűen elvették a bérletét, majd a következő megállónál leszállították, egy korláthoz lökték (ekkor szerezte az ellátandó sérüléseit), szidalmazták és közben egyikük azt mondta neki, hogy „a Black Lives Matter csak egy ürügy nektek” – ám akik ezt a fejéhez vágták, azok berlini törökök voltak.

A négy megvádolt ellenőr közül hárman török származásúak voltak. Ők azt állítják, Jeremy Osborne „provokatívan lassan” vette elő a bérletét bemutatni, majd ő kezdte szidalmazni és „külföldinek” (auslander) nevezni őket. Az viszont a Guardian cikkéből nem derül ki, ők mivel magyarázták az operaénekes sérüléseit.

Osborne maga azt nyilatkozta a Guardian vasárnapi testvérlapjának, az Observernek, hogy bár élt már eddig Baltimore-ban, New York-ban, Nizzában és Bécsben is, „még soha ennyire nem érezte veszélyben magát a tömegközlekedésen, mint Berlinben”.

„Mintha az ellenőrök úgy éreznék, bármikor zaklathatnak, amikor csak tetszik nekik” – mondta. Mint a Guardian megjegyzi, az eset egyáltalán nem példa nélküli.

A 170 berlini jegyellenőrnek mindössze a negyede áll a BVG alkalmazásában, a többieket alvállalkozók foglalkoztatják, és velük rendszeresek a problémák.

Egy Abbéy Odunlami nevű nigériai-amerikait 2020 decemberében úgy megverték a török származású ellenőrök, hogy több bordája eltört, egy törött darab pedig a tüdejébe fúródott.

Az orvosok szerint néhány milliméteren múlt csak, hogy a néger életben maradt. Juju Kim jógatanárnak az egyik ujja tört el, amikor egy ellenőr hátrarántotta a karját. Az ellenőr szerint túl későn érvényesítette a jegyét.

Mint a Guardian megjegyzi, ezek az esetek azt mutatják, hogy a berlini tömegközlekedés valós állapotai messze vannak attól az idilltől, amit a cég maga próbál sugallni a népszerűnek számító német-török rapper, Kazim Akboga 2015-ös klipjében.

Az utasok részéről már egy online petíció is indult a témában, ide 2021 februárjától legkevesebb hatvan hasonló incidenst jelentettek be. Arról a BVG maga számol be rendszeresen, hogy egyre több támadás éri az utasok részéről is a jegyvizsgálókat.

A cég szerint az elmúlt két évben 118 olyan támadás érte jegyellenőreiket, ami büntetőeljárást vont maga után, a kisebb súlyú esetek, beszólások, lökdösődés száma ennek a többszöröse.

Jeremy Osborne esetében mindenesetre a reputációjára sokat adó BVG a jelek szerint nem szívbajosodik. A cég jogi képviselője a per során azt közölte az operaénekes ügyvédjével, hogy mivel alvállalkozóról van szó, nekik semmi közük a történtekhez.

Mindenesetre jól jellemzi a berlini állapotokat, hogy az egykor szebb napokat látott városban már a rasszista támadásokat sem fehérek követik el.

Kövess minket -on és -en!

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

Pietersburg mellett 3500 hófehér fakereszt virít a dél-afrikai vörös földbe tűzve. Ezek a keresztek emlékeztetnek minket azokra a búr farmerekre, akiket az elmúlt évtizedekben feketék gyilkoltak meg a „felszabadított” Dél-Afrikában – olvasható a Szent Korona Rádió oldalán. 

Számos olyan kommunista szörnyeteg volt, akik emberek kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták. A leginkább gyűlöltebb személy a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg. 

„Azokat a károkat, melyeket Magyarország a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának okozott hadműveleteivel és ez országok területének megszállásával, – Magyarország megtéríti a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának.

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.

Még nyugat-európai mércével mérve is brutális, és szomorú események zajlottak le a franciaországi Lyonban múlt hét csütörtökön.

Az első világháború után, az 1920-30-as években számos kisebb fasiszta, nemzetiszocialista párt alakult meg Magyarországon. Az első egyik legjelentősebb ilyen szerveződés a Böszörmény Zoltán alapította Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, ismertebb nevükön a Kaszáskeresztes Párt volt. 

A brennbergbányai fogságba esés után (1945. április 1.) Focsanin keresztül nyáron érkeztünk a Középső-Ural vidékére. Két hónapon át mintegy négyszázan sátortáborba kerültünk erdőirtásra, vasúti töltés építésére.

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

Alakulatunknak az orosz túlerővel szemben vissza kellett vonulnia, egészen a Stájer Alpokig. Itt ért bennünket a háború vége.

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.

Körülbelül 30–40 ember gyűlt össze a Niedermüller Péter által meghirdetett tüntetésre a Nordic Sun Pub előtt kedd délután. 

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.