Kövess minket -on és -en!

A német belföldi titkosszolgálat vezetője arra figyelmeztetett, hogy egyre nő az „antiszemita megnyilvánulások” száma. A hatóságoknak azonban csak állítólag az esetek kis részét jelentik be.

Thomas Haldenwang, a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) elnöke a hivatal éves jelentés bemutatóján elmondta: „Ijesztő, hogy az antiszemita narratívákat olykor a német társadalom közepén lévő emberek is magukévá teszik, és összekötő kapocsként szolgálnak a társadalmi diskurzus és a szélsőséges ideológiák között”.

A BfV jelentése a németországi antiszemitizmus megnyilvánulásait összegzi a 2020 nyarától 2021 őszéig terjedő időszakban, amelybe beletartozott a Covid-19 járvány, az Izrael és a Hamász közötti gázai háború és más olyan események, amelyeket a hivatal szerint „az antiszemita összeesküvés-elméleteket vallók kihasználtak”.

Zsidóellenes hangulat uralkodott a járványügyi intézkedések elleni tüntetéseken (a legtöbben úgy vélték, hogy a zsidók most már a védőoltások révén is megpróbálják megvalósítani az emberiség feletti hatalom megszerzésére irányuló terveiket) és a közel-keleti konfliktusról szóló gyűléseken is – emlékeztetett Haldenwang, és felhívta a figyelmet arra, hogy ilyen megnyilvánulások jelenleg, az ukrajnai háborúval kapcsolatban is felélénkültek.

„Az antiszemita ideológia jelen van a szélsőjobboldalon, a szélsőbaloldalon és az iszlamisták körében is” – mondta Haldenwang, riasztónak nevezve, hogy miközben az antiszemita incidensek száma Németországban évről évre tovább nőtt, a többségükről nem érkezett jelentés: „a sötét mező sokkal nagyobb – azok az incidensek, amelyeket különböző okokból eleve nem jelentenek.”

A német belügyminisztérium februárban közzétett adatai szerint 2021-ben 30 százalékkal nőtt az „antiszemita bűncselekmények” száma, több mint 3000 incidensről érkezett jelentés.

A rendőrség 2021-ben 63 „erőszakos támadást” regisztrált, ami hatszor több, mint 2020-ban. Az incidensek csaknem fele (1306) a tavalyi második negyedévben történt, az Izrael és a Hamász közötti gázai konfliktus idején, amikor világszerte antiszemita harag kísérte a Szabad Palesztina tüntetéseket.

Felix Klein, a német kormány antiszemitizmus elleni megbízottja úgy értékelte a jelentést, hogy az igazolta: az antiszemitizmus összeköt olyan egyéneket és csoportokat, amelyek egyébként politikailag külön szerepelnének. A világjárvány még serkentette is az antiszemitizmust – mondta Klein, külön kiemelve az „Izraelhez kapcsolódó antiszemitizmus” egyre gyakoribb jelenségét is.

Josef Schuster, a németországi zsidó hitközség elnöke veszélyesnek nevezte, hogy az oltásellenes Querdenker–mozgalom hatására a német társadalom középrétegeiben fellobbant a zsidóellenesség, ezért hangsúlyozta: „Az antiszemitizmus elleni harcot az iskolákban kell kezdeni, majd a társadalom minden területén folytatni kell.”

Kövess minket -on és -en!

Simeon Ravi Trux ellen a 2023-as antifatámadások miatt zajlik eljárás Budapesten, a német Deutsche Welle magyar nyelvű kiadása pedig riportfilmet készített a „megpróbáltatásairól”. Ebben aztán van minden: neonácizás, orbánozás, és egy nagy adag aggódás – persze nem a megvert magyarok miatt, írja a Magyar Jelen.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

Az Antifa vállalta magára a felelősséget az AfD hamburgi frakcióvezetőjének az autója elleni támadásért.

Egy 29 éves ontariói nemzetiszocialista, Matthew Althorpe, csütörtökön állt bíróság elé Torontó belvárosában, ahol három „terrorcselekmény” elkövetését ismerte be. A vádak szerint a férfi az Atomwaffen Division nemzetiszocialista csoport aktív tagja volt.

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

Az Európai Szovjetunióban az ultrajobboldal múzsája hasonló elbánásra számíthat a szólásszabadság kereteinek feszegetése miatt, mint amilyenre a másként gondolkodók számíthattak az egykori Szovjetunióban.

Amióta megnyílt, azóta áll szélsőbaloldali támadások középpontjában a Nordic Sun Kulturális Központ Budapest VII. kerületében, írja a Magyar Jelen.

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.

Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.

Még sokan emlékszünk egy régi novemberi estére, melyen a telefondrót elhozta a hírt: a bajorországi Hitler-puccs leveretett.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

Manapság Európát alapjában véve két erő fenyegeti, az egyik kívülről, a másik belülről. Az egyik strukturális, a másik pusztán reakciós: egyrészt az Amerika-központú neoliberális kozmopolitizmus, amelyet Davosban a Wall Street-i finánctőke képvisel Larry Finkkel, a BlackRock főnökével az élén, másrészt az európai szeparatista-szuverenista „ötödik hadoszlop”, amely ugyanennek a hatalomnak udvarol áldás reményében.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

Megérkezett az Egyesült Államokba a dél-afrikai menekültek első csoportja, akiket a Trump-kormányzat azért fogad be, mert az afrikai köztársaságban igazságtalan faji megkülönböztetéssel és erőszakkal kell szembenézniük.

A Führer születésnapján a magyar rádió ünnepi műsor keretében emlékezett meg a német nép vezéréről.