Kövess minket -on és -en!

Németország antiszemitizmus elleni kormánybiztosa, Felix Klein az "antiszemitizmus erősödése" miatt már nem javasolja az országában élő zsidóknak, hogy nyilvánosan kipát viseljenek, írja az MTI.

Klein a Funke médiacsoport lapjaiban szombaton megjelent interjújában fejtette ki, hogy korábban úgy gondolta, Németországban bárki bárhol viselhet kipát, hiszen emiatt semmilyen bántódás nem érheti, a véleménye mostanra azonban megváltozott.

A kormánybiztos szerint mostanság egyre kevésbé kelt felháborodást, ha valaki antiszemita nézeteket hangoztat. Ordas nagy hazugságként a menekültválság és a beszivárgott 2 millió közel-keleti migráns befogadása óta ugrásszerűen megnőtt zsidóellenes támadásokról azt állítja, hogy a "rendelkezésére álló adatok szerint a zsidókkal szemben elkövetett támadások mintegy 90 százaléka szélsőjobboldali, és jóval kisebb számban muszlimok, akik olyan arab tévécsatornák műsorait nézik, amelyek borzalmas képet festenek a zsidóságról".

Arról nem közöltek információkat, milyen titkos adatbázisból dolgoztak, de az elmúlt években nyilvánosságra került esetekben kivétel nélkül arabok vertek zsidókat. Az pedig borítékolható, hogy zsidó-liberális média nem hallgatta volna el, ha bőrfejűek vernek kipás diákokat.

Zsidó birodalmi sassal ellátott résztvevő a tavaly áprilisi, kipaviselés melletti demonstráción, Berlinben

Michel Friedman újságíró, a konzervatív Kereszténydemokrata Unió (CDU) egykori politikusa, az Európai Zsidó Kongresszus korábbi elnöke úgy értékelte Klein szavait, hogy ezzel a kormány gyakorlatilag beismerte: képtelen megvédeni zsidó állampolgárait.

"Ha a szövetségi kormány képviselője hivatalosan közli a zsidósággal, hogy nincsenek mindenhol Németországban biztonságban az antiszemitizmustól és az erőszaktól, az a német jogállamiságról és politikai valóságról állít ki szomorú bizonyítványt. Azt javaslom, hogy ezt a nyilatkozatot mindenki vegye nagyon komolyan, mert ahol a zsidók nem élhetnek szabadon és biztonságban, ott hamarosan másokra is sor fog kerülni"

– figyelmeztetett Friedman.

Nem sokkal később Horst Seehofer német belügyminiszter is megszólalt az ügyben, aki leszögezte: az államnak garantálnia kell a vallásgyakorlás szabadságát, ezért a hatóságok nagyobb éberségére és határozottabb fellépésére van szükség.

"Elfogadhatatlan, hogy a zsidóknak Németországban titkolniuk kelljen a vallásukat"

– hangsúlyozta a belügyminiszter.

Németországban 2018-ban 1646 "antiszemita bűncselekményt" jegyeztek fel, mintegy 10 százalékkal többet mint egy évvel korábban. Az erőszakig fajuló antiszemita támadások száma 37-ről 62-re nőtt a tavalyi évben.

Kövess minket -on és -en!

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

Egy namíbiai helyi politikus, aki a Führer nevét viseli, sorozatban ötödször is mandátumot fog szerezni, a szavazatok 85 százalékának megszámlálása után.

Körülbelül 30–40 ember gyűlt össze a Niedermüller Péter által meghirdetett tüntetésre a Nordic Sun Pub előtt kedd délután. 

Niedermüller Péter, Erzsébetváros zsidó polgármestere múlt héten tette közzé a Facebook-oldalán, hogy tudomása szerint „neonácik gyülekezőhelye” egy Damjanich utcai pinceklub.

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

A Nap égi útjának motívuma, mely a világmindenség örök körforgását is jelképezi, az emberiség egyik legősibb jelképének számít. E szimbólum jelentésére tökéletesen illeszkedik a „napforgás” szó, amely a magyar nyelv első tudományos igényű szótára, a Czuczor-Fogarasi (1862) meghatározása szerint így hangzik: „A Napnak látszatos mozgása, keringése, melyet a Föld körül és az úgynevezett állatkörön tesz.”

Az első világháborút követő nemzetközi megszorítások nem kedveztek, sőt hatalmas hátrányt jelentettek a magyar harckocsizás kialakulásának és fejlődésének.

Szeptemberben Hans Velten Reisch flensburgi üzlettulajdonos szemita felháborodást váltott ki a boltjára ragasztott felirattal, amely így szólt: "Zsidóknak tilos ide belépni! Semmi személyes. Nincs antiszemitizmus. Csak ki nem állhatom magukat."

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

Az ausztrál hatóságok visszavonták egy brit férfi vízumát, miután a gyanú szerint nemzetiszocialista jelképeket terjesztett és „erőszakra uszított” a zsidókkal szemben. Ausztrália belügyminisztere megerősítette, hogy megtették az előkészületeket a férfi kiutasítására.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

Bíróság elé áll a német radikális baloldali Antifa Ost csoport hét feltételezett tagja. A német ügyészek szerint a csoport 2018 és 2023 között Németországban és Magyarországon hajtott végre terrorista akciókat.