Kövess minket -on és -en!

A TASZ határozottan elítéli a hétvégére tervezett fajvédő konferenciát, írja közleményében a szélsőliberális szervezet.

Ugyanakkor azt is határozottan állítja, hogy a konferencia belügyminiszteri betiltása, valamint a résztvevők beutazási és tartózkodási tilalmának elrendelése nem jogszerű és nem hatékony módja a fajvédőkkel szembeni fellépésnek, az sérti a véleménynyilvánítás szabadságát és a résztvevők szabad mozgáshoz való jogát, ellentétes mind a magyar törvényekkel, mind az uniós joggal.

Aki szólásszabadságát vagy gyülekezési jogát nem közterületen, hanem magánterületen akarja gyakorolni, annak a magyar jog szerint még csak be sem kell jelentenie a rendezvényt. Ennek megfelelően sem a belügyi kormányzatnak, sem a rendőrségnek nincs olyan hatásköre, amely alapján azt megtilthatná – hangsúlyozta közleményében a Társaság a Szabadságjogokért.

A TASZ szerint, amíg a konferencián nem valósul meg bűncselekmény, nem sérülnek mások jogai, addig a rendezvény békésnek minősül, azaz jogszerűen megtartható. A tiltás tehát nem tartozik a fajvédőkkel szembeni fellépés törvényes eszközei közé.

A jogalap hiányát szerintük Pintér Sándor közleménye is elárulja: „felhívja” rendezőket, hogy álljanak el a további szervezéstől, hiszen nincs törvényes eszköze a rendezvény megakadályozására. Ezzel az impotenciával magyarázható az is, hogy a tilalom mellett a belügyminiszter kénytelen beutazási és tartózkodási tilalmat is elrendelni, és ezzel nemcsak a fajvédők szólás-, hanem mozgásszabadságát is korlátozni.

Egy demokráciában rasszistának lenni, fajvédő nézeteket vallani önmagában nem lehet bűncselekmény és nem lehet alapja állami beavatkozásnak – hangsúlyozzák.

A TASZ véleménye szerint a tilalom kontraproduktív is, mert mártírt csinál a fajvédőkből.

(ORIGO nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.

A politikai korrektség és a „társadalmi béke” megőrzésének hamis mítosza oltárán áldozták fel a brit munkásosztálybeli lányokat, miközben kínzóik, a pakisztáni hátterű bandák tagjai nyíltan hirdették rasszista indítékaikat.

Antiszemita aktivisták március 15-én megsemmisítették a szigetmonostori holokauszt-emlékművet.

Nyolc évtizednyi piacdemokrácia, konzumidiotizmus, feminista imperializmus és rendszerszintű férfiellenesség nyomán a nyugati fehér férfi mentálisan jórészt elvesztette a férfiasságát.

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

Rákosi néhány bőrönddel, felesége és orvosa társaságában utazott a Szovjetunióba. Abban reménykedett, hogy néhány hét, esetleg néhány hónap múlva visszatérhet Magyarországra, de végül a Szovjetunióban érte a halál.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

A román legfőbb ügyészség öt embert állított bíróság elé fasiszta propaganda terjesztése, erőszakra uszítás és tiltott fegyvertartás miatt.

Megszületett az ítélet Isabel Peralta ügyében. A fehérellenes rezsim bírósága egy év börtönnel és kb. 1000 euró pénzbüntetéssel sújtotta a Marokkó madridi nagykövetsége előtt 2021. május 18-án megtartott tüntetésen elmondott beszéde miatt.

Dieppe kis csendes halászvároska Normandia keleti peremén, a Bethune folyócska tölcsér alakú torkolatának két oldalán terül el a La Manche csatornánál.

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

Nem nehéz elképzelni, hogy valaki, aki lendületet és fejlődést hoz egy pénzügyi és gazdasági válság utáni világba, az szerethető ember, mi több, imádat tárgya. Adolf Hitlert pedig olyan rajongás vette körül, mint ma bármelyik popsztárt. Erről tanúskodnak a neki írt levelek is.