Amerika ismét háborúba hergeli önmagát – akár bírja, akár nem (2. rész)

Kövess minket -on és -en!

Ha az amerikai inflációt ma ugyanazokkal a statisztikai módszerekkel számolnák ki, amelyeket az 1980-as évek előtt használtak, akkor a valós inflációs ráta majdnem 10 százalékkal magasabb lenne, mint amit az amerikai kormány ma közöl.

A fogyasztói árindexnek ez a súlyosan téves számítása több szinten is csalárd.

Először is, súlyosan megtéveszti az amerikaiakat a gazdaság állapotát illetően, a jegybankról (Fed) és a kormányról a lakosságra hárítva a felelősséget. Miután a Fed az 1980-as évek elején hatalmas gazdasági rombolást indított el, nem akarta, hogy a közvélemény megtudja, milyen brutálisan kifosztották, ezért megkezdte az évről évre egyre nagyobb hazugságokat tartalmazó, egyre csalárdabb gazdasági statisztikák előállítását. Ezek arra hivatottak, hogy palástoljanak egy hatalmas pénzügyi csalást, nevezetesen sok milliárd dollár ellopását az amerikai néptől saját kormánya által. Ennek oka az, hogy minden társadalombiztosítási kifizetés, jóléti és élelmiszer-támogatás, egyéb tételek az infláció mértékéhez vannak kötve, és törvényileg úgy van meghatározva, hogy minden évben emelkedjenek, fedezendő a megélhetési költségek tényleges növekedését. Mivel azonban az USA kormánya szándékosan mintegy 10 százalékkal alulbecsüli az inflációs rátát, az összes társadalombiztosítási juttatást ezzel az évente felhalmozott összeggel alulkalkulálták és alulfizetik, így a társadalombiztosításnak, számos nyugdíjnak és egyéb kifizetésnek körülbelül 70 százalékkal magasabbnak kellene lennie, mint amilyen ma. Az infláció és a fogyasztói árindex (CPI) kiszámításában az amerikaiak olyannyira innovatívak voltak, hogy külön kategóriákat kellett létrehozniuk az összes csalárd számításuk tárolására.

Az amerikai tisztviselők rájöttek arra, hogy a legegyszerűbb módja a jegyzett fogyasztói árindex csökkentésének az, ha egyszerűen kihagynak belőle dolgokat, ezért kitaláltak egy mérőszámot, amelyet „mag­inflációnak” (core inflation) neveztek el. Ennek az áremelkedés legfontosabb részét kellene jelentenie, azokat a tételeket, amelyek a fogyasztók számára a legkritikusabbak – de nem így van. Az amerikai definíció pontosan ezeket a kritikus tételeket (például az élelmiszereket és az üzemanyagot) hagyja ki az inflációs statisztikákból, teljesen hamis képet kreálva. Az infláció mérése az élelmiszerek és az energia nélkül majdnem ugyanaz, mint az infláció mérése az összes infláció levonása után. Amikor valaminek az ára emelkedik, az amerikai Munkaügyi Minisztérium (MM) egyszerűen kiveszi a számításokból és valami olcsóbbal helyettesíti. Volt infláció, nincs infláció! Ez az egész egy nagy átverés. Az amerikai Mezőgazdasági Hivatal (MH) az azonos árukosár növekvő árait méri, és a különbség jelentős: például 2007 és 2008 között az MM csak 4,1 százalékos inflációt jelentett, míg az MH által jelentett reálinfláció 11,3 százalék volt.

Egy másik ügyes trükk, hogy önkényesen csökkentik az áremelkedés nagyságát, amikor egyes árak gyorsan emelkednek. Ha egy termék ára túl gyorsan nő, az emberek logikus módon kevesebbet fognak belőle fogyasztani, ezért minden gyors áremelkedés esetén az amerikai kormány csökkenti annak súlyát a CPI-számításban. Például az egészségügyi ellátás a GDP mintegy 17 százalékát teszi ki, de csak 6 százalékos súlyozást kapott, mivel az egészségügyi költségek reálértéke emelkedik. Ez önmagában több százalékponttal csökkenti az amerikai fogyasztóiár-indexet. Mindkét fenti esetnél világosnak kell lennie, hogy az amerikai kormányzat nem a tényleges áremelkedést – más szóval a valós inflációt – rögzíti, hanem az erős áremelkedéssel szembeni képzelt fogyasztói magatartást.

Az amerikai kormány folyamatosan igyekszik megtéveszteni a lakosságot a nem létező „fellendülésről”, amelyről azt hazudja, hogy 2009 óta állandó. A nagy felhajtás ellenére az igazság az, hogy az USA gazdasága még mindig nagyjából ott van, ahol 2008-ban volt, tényleges fellendülés és nettó új munkahelyek létrehozása nélkül. Az alacsony fizetésű munkahelyek ma már a foglalkoztatás növekedésének csaknem felét teszik ki, és még ezzel együtt is a munkaképes amerikaiak kevesebb mint 60 százalékának van valamilyen állása. Miközben a képzetteknek való professzionális és közép­osztálybeli teljes munkaidős állások riasztó ütemben tűntek el, csak minimálbéres részmunkaidős hivatalnoki állások jöttek létre, amelyekből a családok nem tudnak megélni segély és élelmiszerjegyek nélkül.

Aki hetente legalább egy óra munkát végez és legalább 20 dollárt kap érte, az hivatalosan nem számít munkanélkülinek. Ha egy kategória problémásnak vagy kínosnak bizonyul, a kormány egyszerűen kihagyja a számításokból. Az amerikai kormánynak nincsenek aggályai a számok és kategóriák maszkírozásával és átrendezésével kapcsolatban, hogy olyan eredményeket produkáljon, bármilyen pontatlanok és tisztességtelenek is legyenek, amelyek az USA-t az élre állítják. Az USA lakosságának egyre kisebb része valóban jól él, míg az egyre nagyobb többség szegénységben és nyomornegyedekben vegetál, csődbe megy, nem talál munkát, nem engedheti meg magának, hogy időben nyugdíjba vonuljon, és napi túlélése az állami segélyektől függ. A propagandagépezet azonban továbbra is hamis képet fest a mindenki számára elérhető „amerikai álomról”, amely a többség számára már egyre inkább csak rémálom.

Ugyanez a propagandagépezet ilyesféle vészjósló szalagcímekkel igyekszik háborúba hergelni a hazai közvéleményt a már több mint egy évszázada rendszeresen alkalmazott séma alapján: „A Pentagon egyik tanulmánya kijelenti, hogy az amerikai birodalom összeomlik” (medium.com, 2017. 07. 17.); „Az Egyesült Államok birodalma a szemünk előtt morzsolódik szét” (thenation.com, 2021. 01. 21.); „Az amerikai birodalmat most győzik le, Ázsia fogja vezetni a jövőt” (moderndiplomacy.eu, 2022. 06. 10.); „Amerika nagy lebontása mit jelentene a világnak” (theatlantic.com, 2022. 08. 08.); „Niall Ferguson történész szerint az amerikai birodalom vége nem lesz békés” (economist.com, 2022. 08. 20.).

Akárcsak egy sarokba szorított és halálos sebektől vérző vadállat, az agonizáló jenki birodalom mindenre kész és bármire képes, hogy lehetőség szerint késleltesse az elkerülhetetlen végkifejletet. Nem riad vissza az egész emberiség létezésének veszélyeztetésétől sem, akár a globális nukleáris apokalipszist is kockáztatva.

Kövess minket -on és -en!