Kövess minket -on és -en!

Egy közvélemény-kutatás szerint a franciaországi zsidó egyetemista diákok 85 százaléka tapasztalta meg az "antiszemitizmus valamely formáját".

(888)

A nem zsidó származású, franciaországi diákok 45 százaléka számolt be arról, hogy látott már "antiszemita cselekményt", megnyilvánulást élete során.

A kutatást az Ifop közvélemény-kutató cég készítette egy francia zsidó ifjúsági szervezet megbízásából. A tanulmányból kiderült, hogy a megkérdezett zsidó diákok 85 százaléka valamilyen formában megtapasztalta már az "antiszemitizmust". 75 százalékuk már hallott "zsidókkal vagy a holokauszttal kapcsolatos vicceket". 42 százalékuk számolt be arról, hogy származásuk miatt sértegették őket, valamint minden ötödik válaszadó számolt be fizikai inzultusról.

A kutatás érdekessége, hogy a zsidó származású francia diákok válaszait összevetették a nem zsidó diákok válaszaival. Az utóbbi csoport 45 százaléka arról számolt be, hogy tanulmányaik alatt legalább egyszer láttak már "antiszemita megnyilvánulást" – mondta Frédéric Dabi, az Ifop vezérigazgató-helyettese a francia L'Express lapnak.

Azoknak a zsidó diákoknak, akik antiszemitizmust tapasztaltak, 1 százaléka rendőrségi feljelentést is tett. 8 százalékuk pedig az oktatási intézményében, ebben az esetben az egyetemén tett panaszt. 19 százalék hagyta következmény nélkül az incidenst és a válaszadók 58 százaléka saját maga próbálta megoldani a konfliktust.

Az összes válaszadó 68 százaléka szerint a zsidókat érő antiszemita incidensek "igazságtalanok".

Egyre nagyobb problémákat okoz a zsidóknak az "arab antiszemitizmus" Nyugat-Európában

A tömeges bevándorlással, az Európa kapuit megnyitó, multikulturális utópiáról álmodozó balliberálisok, akik között - csakúgy, mint egykor a kommunizmus élharcosai között - közismerten nagyon magas a zsidók aránya, Nyugat-Európa tulajdonképpen importálták az antiszemitizmust. Mivel a 2015-ös migránsválság előtt már rengeteg bevándorló élt számos nyugati EU-s tagállamban, ezért ez a probléma régebbre nyúlik vissza. Ám a hirtelen Európába zúduló nagyszámú bevándorló miatt az utóbbi években drasztikusan romlott a helyzet a zsidók számára is, akik természetesen nem nevezik nevén a dolgot és minden kavics alatt "nácizmust" keresnek, de csak arab-néger "antiszemitákat" találnak.

2018-ban a francia hatóságok adatai szerint az antiszemita cselekmények száma 74 százalékkal emelkedett az előző évhez képest. A jelenség nem új: 2015-ben is készült egy videó, amelyben egy férfi 10 órán át sétált Párizsban kipát viselve. Az eredmény megmosolyogtató. Nemrég pedig egy emlékművet rongáltak meg súlyosan, amely a strasbourgi zsinagóga egykori helyén állt.

Mindennek tetejében a brit baloldali Munkáspárt gyakorlatilag antiszemita párt lett az elmúlt években Jeremy Corbyn vezetése alatt. A párt kifejezetten a muszlim szavazók szimpátiáját keresve lépett erre az útra. Több zsidó származású munkáspárti képviselő inkább elhagyta a pártot. Jeremy Corbyn nemrég amiatt volt kénytelen magyarázkodni, hogy palesztin vezetők társaságában a müncheni olimpián 11 izraeli sportolót meggyilkoló Fekete Szeptember terrorszervezet eltemetett tagjainak sírjai közelében helyezett el koszorút. A Munkáspárt jelenleg a második legnagyobb párt Nagy-Britanniában, korábban Tony Blair és Gordon Brown személyében adtak miniszterelnököt a szigetországnak.

A balliberális oldal újdonsült antiszemitizmusának jó példája Judith Sargentini esete a Hamász terrorszervezettel. A Hamász köszönetet mondott a holland a Baloldali Zöldeknek (GroenLinks) és az ebbe a pártba tartozó Judith Sargentininek is, mivel kiálltak egy Izrael-ellenes mozgalom mellett.

A folyamattal párhuzamosan a korábban multikulturális vágyálmokat kergető zsidók nagyrésze elkezdett átszivárogni a mérsékelt jobboldali és bevándorlásellenes pártokba. Hiába no, nem ilyen lovat akartak. A szomorú csak az, hogy ezzel Európai népeit a szakadék szélére lökték, ami az etnikai arányokat és a homogén nemzetként való megmaradást illeti.

Kövess minket -on és -en!

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.

Bíróság elé áll a német radikális baloldali Antifa Ost csoport hét feltételezett tagja. A német ügyészek szerint a csoport 2018 és 2023 között Németországban és Magyarországon hajtott végre terrorista akciókat.

A kormány döntött a szerdai ülésén, és terrorszervezetté nyilvánította az Antifa szervezeteket – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! c. műsorban, megerősítve péntek reggeli, Facebookon közzétett bejegyzését.

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

Még sokan emlékszünk egy régi novemberi estére, melyen a telefondrót elhozta a hírt: a bajorországi Hitler-puccs leveretett.

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

Nem nehéz elképzelni, hogy valaki, aki lendületet és fejlődést hoz egy pénzügyi és gazdasági válság utáni világba, az szerethető ember, mi több, imádat tárgya. Adolf Hitlert pedig olyan rajongás vette körül, mint ma bármelyik popsztárt. Erről tanúskodnak a neki írt levelek is.

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

A Hungarista Munkaállam nemzetvezetője és a Nagynémet Birodalom vezére közötti egyetlen személyes tárgyalás 1944 decemberében. 

Európa alávetettsége teljes. Az Egyesült Államok sikeresen végrehajtotta átfogó felforgatását és leigázását. Ügynökei, akiket gondosan kineveltek az Atlanti Tanács és hasonlók révén, átvették a vezetést a trójai faló szervezetek, mint a NATO és az EU élén.

Még tartottak a harcok, amikor az egyik napon arra döbbentünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Ez akkor volt, amikor bevagonírozva (Debrecen érintésével) továbbutaztunk, elhagytuk az ország területét, és egy romániai hadifogolytáborban kötöttünk ki.

Joszif Sztálin 1953-ig volt a Szovjetunió vezetője. A véres diktátort 74 évesen Moszkvában érte a halál, abban az otthonában - dácsájában -, ahol élete utolsó két évtizedének jelentős részét töltötte.