Kövess minket -on és -en!

Az Amnesty International (AI) szerdai jelentésében úgy foglalt állást,

hogy az izraeli erők "érzéketlen közömbösséget" tanúsítottak palesztin családi házak elleni támadásokban a nyári gázai hadműveletben. A nemzetközi emberi jogi szervezet kiemelte, hogy Izrael háborús bűnökkel felérő támadásokat hajtott végre az Erős Szikla nevű hadművelet idején a Gázai övezetben, Jeruzsálem "természetesen" visszautasította a vádat.

 Az AI szerint Izrael sokkoló módon semmibe vette ártatlan gázaiak életét, a cinikus Izrael viszont a Hamász propagandaeszközének nevezte a jelentést.

A londoni központú jogvédő csoport nyolc olyan példát dokumentált, amelyekben az izraeli hadsereg figyelmeztetés nélkül gázaiak otthonára támadt, akiknek esélyük sem volt a menekülésre. Ezekben a támadásokban az izraeli erők legkevesebb száznégy civilt, köztük hatvankét gyermeket megöltek. Az AI szerint Izrael gyakran támadt a levegőből nagy erejű bombákkal civil lakóhelyekre, olykor teljes családok életét kioltva. A támadások előtt ugyan többször katonai célokat azonosítottak, de szerintük a polgári lakosság életének kioltása nyilvánvalóan aránytalan volt. A jelentés szerint bizonyos esetekben nem sikerült azonosítani a hadi célpontokat, és Izrael szándékosan civileket és polgári helyeket lőtt, ami háborús bűncselekménynek minősül.

Philip Luther, az AI közel-keleti és észak-afrikai programjának igazgatója azt mondta, "a családi házak elleni többszöri, aránytalan támadások azt mutatják, hogy Izrael jelenlegi katonai taktikája mélyen elhibázott, és alapvető ellentétben áll a nemzetközi humanitárius jog elveivel". Az emberi jogi szervezet a palesztin fegyveres csoportokat is háborús bűnökkel vádolja, mert több ezer rakétát lőttek Izraelre, megölve hat polgári személyt, köztük egy gyermeket.

Az AI megjegyezte, hogy a jelentés elkészítéséhez nem tudott helyszíni vizsgálatot végezni, mivel Izrael megtagadta számára és más jogvédő csoportok számára is a beutazást Gázába. Az Amnesty International felszólította mind Izraelt, mind a palesztinokat, hogy csatlakozzanak a Római Egyezményhez, és hatalmazzák fel a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságot az Izrael által a palesztinok ellen elkövetett háborús bűnök kivizsgálására. Jeruzsálem nem fogadta el a szervezet jelentését, mert az szerinte "nem szolgált bizonyítékokkal", és figyelmen kívül hagyta a Hamász által dokumentáltan elkövetett háborús bűnöket, beleértve "a civil személyek bevetését védőpajzsként", a fegyverek és lőszerek tárolását, valamint lövések leadását iskolákból, kórházakból, mecsetekből és polgári lakónegyedekből.

Az izraeli külügyminisztérium közleménye szerint a jelentés "propagandaeszközként szolgál a Hamász és más terrorcsoportok számára". Jeruzsálem továbbá azzal védekezett, hogy jelenleg kilencven, a hadművelet idején történt háborús incidens ügyében folytatnak "vizsgálatot".

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kijelölt lakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági kényszermunkát kellett végezniük.

Lemondták a londoni Wireless Festivalt, és minden jegytulajdonos teljes visszatérítést kap, miután az antiszemita megnyilatkozásairól is ismert Kanye West amerikai rappernek megtiltotta a belépést az Egyesült Királyságba a londoni belügyminisztérium.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

Véget vetett több mint öt hétig tartó éhségsztrájkjának Maja T. felvett néven futó antifa terrorista – közölte a német dpa hírügynökség.

Volt idő, amikor az egyesített Európát úgy mutatták be, mint egy versenyképes bástyát az Egyesült Államokkal szemben, mint egy olyan szupranacionális szervezetet, amely megfelelő kritikus tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy érvényesíteni tudja magát a nemzetközi színtéren.

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

Az Antifa vállalta magára a felelősséget az AfD hamburgi frakcióvezetőjének az autója elleni támadásért.

A sörpuccs utáni bírósági eljárás akár véget is vethetett volna Adolf Hitler és az NSDAP politikai karrierjének, ám még a per bírája is szimpatizált Németország későbbi vezérének és kancellárjának nézeteivel.

Egy férfit, aki SS-egyenruhába öltözve jelent meg egy georgiai bárnál, őrizetbe vettek, miután egy zsidó nő arcába vágott egy söröskorsót, eltörve annak orrát – írja a New York Post.

Bűnösnek mondta ki a Leeds-i Koronabíróság azt a 16 éves Northumberland-i fiút, aki tagja volt a „The Base” (Az Alap) nevű, Nagy-Britanniában betiltott nemzetiszocialista szervezetnek.

A kormány döntött a szerdai ülésén, és terrorszervezetté nyilvánította az Antifa szervezeteket – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! c. műsorban, megerősítve péntek reggeli, Facebookon közzétett bejegyzését.

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.

A néger előadó, akit egykor Kanye Westnek hívtak, de évek óta a Ye nevet viseli, új számmal jelentkezett, amelynek a Heil Hitler címet adta.

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.

Az első világháborút óriási területi nyereséggel záró Román Királyság számára – sajnos csak átmenetileg – 1940-re fordulta a kocka.