Kövess minket -on és -en!

Ideiglenesen szabadon engedhetik a rákbeteg Vojislav Seseljt a Nemzetközi Törvényszék (NT) hágai börtönéből.

Az NT szerda 18 óráig adott határidőt Szerbiának és Hollandiának, hogy állást foglaljanak az ügyben - számolt be róla a szerb sajtó szerdán. A háborús bűnökkel vádolt Seseljnél tavaly diagnosztizáltak vastagbélrákot, majd meg is műtötték, egy hónappal ezelőtt azonban áttéteket találtak a máján, és egészségi állapota is jelentősen romlott.

A szabadon bocsátást a törvényszék azzal indokolja, hogy a hágai börtönben nem tudnák a megfelelő módon kezelni a beteget.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) információi szerint a hágai törvényszék egyúttal garanciát kért a szerb kormánytól arra, hogy a vádlott a szabadon bocsátást követően nem léphet majd kapcsolatba tanúkkal vagy áldozatokkal, és "azonnal visszatér", ha a bírói testület ezt kéri.

Vojislav Šešelj szerb szélsőségesen nacionalista politikus. A Szerb Radikális Párt elnöke, habár a tisztséget a vádak miatt jelenleg aktívan nem gyakorolhatja. A politikus ismert magyarellenes megnyilvánulásairól is. Egy korábbi beszédében vérfürdővel fenyegette a magyarokat, valamint megtiltotta a katonai behívó elől elmenekült 20-25 ezer magyarnak a hazatérést.

(alfahir.hu nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

Hungáriát egy földalatti pályaudvarral és egy autópályával kötötték volna össze Budapesttel, többek között egy 250 méter magas felhőkarcolót és egy 25 ezer fős egyetemvárost is akartak a háború befejezése után építeni a Budaörs feletti Csíki-hegyekben.

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

Mára a fehér világ elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, tehát lényegében „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik.

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

A bad-kreuznachi amerikai táborban 1945 áprilisa végén megkezdődött a szelektálás: elengedték a betegeket, a lengyeleket, az oroszokat, és elkülönítették a tisztikart. Minket, magyarokat és a németeket vegyesen egy vonatszerelvénnyel Észak-Franciaországba, Torénba irányítottak.

Manapság Európát alapjában véve két erő fenyegeti, az egyik kívülről, a másik belülről. Az egyik strukturális, a másik pusztán reakciós: egyrészt az Amerika-központú neoliberális kozmopolitizmus, amelyet Davosban a Wall Street-i finánctőke képvisel Larry Finkkel, a BlackRock főnökével az élén, másrészt az európai szeparatista-szuverenista „ötödik hadoszlop”, amely ugyanennek a hatalomnak udvarol áldás reményében.

Az 1912. március 29-én született Hanna Reitsch kislány korában doktornőnek készült, de emellett imádta a vitorlázórepülést is, amivel már ekkor is felállított néhány rekordot.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

Az ember által használt egyik legősibb szimbólumot, a horogkeresztet a modern kori Európában a régészeti és archeológiai kutatások tették ismertté az 1880-1920-as években, és mint a jó szerencse szimbóluma terjedt el széleskörűen.

1945 telén tekintettel az önkéntesek magas számára, a magyar Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére Neuhammerben a Waffen-SS második magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállításába kezdtek.

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

Európa alávetettsége teljes. Az Egyesült Államok sikeresen végrehajtotta átfogó felforgatását és leigázását. Ügynökei, akiket gondosan kineveltek az Atlanti Tanács és hasonlók révén, átvették a vezetést a trójai faló szervezetek, mint a NATO és az EU élén.

JFK meggyilkolása közvetlen hatással volt az amerikai cionista lobbira, az USA közel-keleti politikájára és Izrael militarizálódására egyaránt.