Kövess minket -on és -en!

Parlamenti választások kezdődtek vasárnap reggel nyolc órakor Svédországban,

a közvélemény-kutatási eredmények szerint az ellenzéki szociáldemokraták, a zöldek és a Baloldali Párt alkotta választási koalíció győzelme várható. A liberálisok és baloldaliak által rendkívül gyűlölt jobboldali radikális és bevánsorlásellenes Svéd Demokraták előretörése is valószínű, s a harmadik legjelentősebb politikai erő válhat belőlük.

A szociáldemokrata párt által vezetett ellenzéki tömb annak ellenére választási győzelemre számíthat, hogy vezetője, Stefan Löfven nem parlamenti politikus, hanem a szakszervezet világából érkezett. Ő építette újjá a pártot a 2006-os megsemmisítő választási vereség után.

A szavazóhelyiségeket este nyolc órakor zárják be. Az egyik közvélemény-kutató cég közölte, hogy már négy órával a zárás előtt becslést ad a eredményről.

Frissítés: Az ellenzéki szociáldemokraták vezetnek, a radikális jobboldal pedig jelentősen előretört a vasárnapi svédországi törvényhozási választásokon a Metro ingyenes napilap által az interneten közzétett exit poll szerint.

A YouGov közvélemény-kutató cég négy órával a szavazóhelyiségek este nyolc órai bezárása előtt tette közzé az általa készített felmérés eredményeit. Ezek szerint a szociáldemokratákra a választók 29,6 százaléka voksolt, miközben a szélsőjobboldali Svéd Demokraták a szavazatok 10,4 százalékával a harmadik legjelentősebb politikai erővé válhatnak a skandináv országban.

Az exit poll szerint a baloldal három pártja összesen 44,9 százalékra számíthat, míg az eddig hatalmon lévő középjobb koalíció négy pártja együtt 39,3 százalékra.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

A CIA dokumentumaiból kiderül, hogy ügynökök 10 évig keresték Adolf Hitlert Dél-Amerikában, miközben Argentína arra készül, hogy feloldja a titkosítás alól a második világháború végén az országba menekült németekről szóló kormányzati aktákat.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

Isabel Peraltat három és fél éves börtönbüntetéssel fenyegetik, mivel a vádirat szerint „gyűlöletet és diszkriminációt” szított muszlimok és marokkói bevándorlók ellen.

Kommandósok gyűrűjében lépett ismételten a Fővárosi Törvényszék termébe Maja Trux hétfőn. Egy tanút hallgatott meg a bíróság, és videófelvételeket ismertettek az antifa támadások ügyében.

Amióta megnyílt, azóta áll szélsőbaloldali támadások középpontjában a Nordic Sun Kulturális Központ Budapest VII. kerületében, írja a Magyar Jelen.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

Maja Trux, az antifa támadások egyik vádlottja kedden sem hazudtolta meg magát: ahogy annak idején az utcán emberekre támadt, most a börtön falai között is szembeszállt mindenkivel, aki szabályt akar érvényesíteni.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

Még tartottak a harcok, amikor az egyik napon arra döbbentünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Ez akkor volt, amikor bevagonírozva (Debrecen érintésével) továbbutaztunk, elhagytuk az ország területét, és egy romániai hadifogolytáborban kötöttünk ki.

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

Miután a britek megválasztották Keir Starmert, a hatóságok gyorsabban bebörtönzik a „rasszista anyukákat”, mint az erőszakos bűnözőket.

Spanyol falangisták tartották gyűlésüket október 12-én Vitoria-Gasteiz városában, amikor antifasiszták támadtak rájuk. A Falange Española de las JONS által szervezett Spanyolság Napja (Día de la Hispanidad) rendezvényt a baszk rendőrség biztosította, azonban a megjelent baszk antifasiszta ellentüntetők könnyen áttörtek a csekély rendőri erőkön.

A szélsőbaloldali, kommunista szellemiségű Mérce azon sajnálkozik, hogy úgy tűnik, idén nem várt akadályokba ütközik a szokásos tiltakozás a Becsület napja ellen. Érdemes azonban tényszerűen végigjárni az állításaikat.