Kövess minket -on és -en!

Az osztrák Belügyminisztérium az átalakítás mellett áll, de végső döntés egyelőre nincs arról,

hogy mi legyen Hitler braunaui szülőházából. A Felelősség Háza (Haus der Verantwortung) nevű projekt lehet a befutó. Bár volt már vendéglő, bank, műhely, könyvtár és iskola is, a Braunau-Am-Inn-i 15 Salzburger Vorstadt arról lett híres, hogy 1889. április 20-án ebben a házban látta meg a napvilágot Adolf Hitler.

Apja, Alois Hitler (1837-1903) itt, a Linztől 90 kilométerre lévő felső-ausztriai kisvárosban dolgozott vámügyi tisztviselőként, de alig három évvel később a család elköltözött Alsó-Bajorországba, Passauba.

A rövid idő ellenére az itt eltöltött időszak nem múlt el nyomtalanul. Martin Bormann birodalmi miniszter azzal a céllal vásárolta meg az ingatlant, hogy egyfajta náci szentéllyé alakítsák, ahova a nemzetiszocialista pártfunkcionáriusoknak életükben legalább egyszer el kellett zarándokolniuk. Hitler Ausztria bekebelezésekor, az 1938-as Anschluss idején ugyan felkereste szülőházát, de többé már nem tért vissza. A háború vége felé le akarták rombolni, ám az amerikaiak végül elfoglalták az épületet, amelyet egykori tulajdonosának 1954-ben sikerült visszavásárolnia.

A braunaui önkormányzat 2011 óta havonta 3800 eurót fizet az ingatlan tulajdonosának, hogy ne hasznosítsa kereskedelmi céllal a nemzetiszocialista szimpatizánsok körében nagy népszerűségnek örvendő épületet, míg nem sikerül megfelelő funkciót találni neki. A három év alatt már számos ötlet (integrációs központ, szálloda, nyelviskola) felröppent, de most úgy néz ki, végre eldől a "rettegett" ingatlan sorsa.

Andreas Maislinger osztrák történész és politológus 2000-ben, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt kormányrészvétele után vetette fel, hogy Braunau-Am-Innben, Hitler szülőházában kellene berendezni a "Felelősség Házát". A fiatal kutatókra építő nemzetközi workshop ötletének megvalósítása kezdetben akadályokba ütközött, ám most az osztrák Belügyminisztérium beállt Maislinger javaslata mögé.

A Felelősség Háza támogatói remélik, hogy az ötlet megvalósításával sikerül távol tartani a "szélsőséges eszméket" hirdető híveket, akik minden év április 20-án szinte elözönlik a 15 Salzburger Vorstadtot, sőt idén a mauthauseni koncentrációs tábor területéről az épület elé szállított emlékkövet festékkel gyalázták meg. A város polgármestere, Johanne Waidbacher szintén a projekt támogatói között van, de a végső döntésre sajtóhírek szerint még heteket kell várni.

(mult-kor.hu nyomán)

Kövess minket -on és -en!

A brüsszeli önkormányzati tanács egyhangúlag jóváhagyta azt az indítványt, amely a belga fővárost „antifasiszta várossá” nyilvánítja – jelentette a The Brussels Times című, angol nyelvű hírportál.

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

Orvosi szakvélemények ismertetésével és kamerafelvételek bemutatásával folytatódott a bizonyítási eljárás az úgynevezett antifa-perben a Fővárosi Törvényszéken, ahol ismét bíróság elé állt a négy rendbeli, két esetben társtettesként, két esetben bűnsegédként bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt Simeon Ravi Trux.

1945 februárjáig Európa egyik legszebb barokk városát, az Elba menti Firenzeként is emlegetett Drezdát megkímélte a második világháború vérzivatara, és elkerülték az 1943 nyara óta folyamatos, a Németországot romba döntő szövetséges terrorbombázások.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Egy emberként hördült fel a „nyilvánvalóan nem hálózatként működő liberális média”, amikor Trump a feketék, vagy egyéb túlvédett rassz helyett a fehéreknek adott menedékjogot.

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.

Egy friss németországi felmérés szerint a bevándorló háttérrel nem rendelkező polgárok, tehát az etnikai németek tartanak leginkább a szélsőjobboldal térnyerésétől.

Rendkívül ritka képek az amerikai történelem egyik legdrámaibb időszakáról és tradicionális fehér fajvédő szervezetéről, a Ku Klux Klánról.

Összesen mintegy százan, főleg idős emberek vettek részt azon a rendezvényen, melynek célja a Budapest 80 évvel ezelőtti „felszabadítására” való megemlékezés volt.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

Rákosi néhány bőrönddel, felesége és orvosa társaságában utazott a Szovjetunióba. Abban reménykedett, hogy néhány hét, esetleg néhány hónap múlva visszatérhet Magyarországra, de végül a Szovjetunióban érte a halál.

A The Base nevű nemzetiszocialista akciócsoport újra aktivizálta magát az Egyesült Államokban, és paramilitáris kiképzőtáborokat hirdet – írja a brit The Guardian.

Az 1936-os berlini olimpián egy ismeretlen nő az őrségen áttörve Adolf Hitler székéhez rohant, és megpróbált csókot adni a Führer arcára, a vidám pillanatokat fotó- és filmfelvétel is megörökítette.

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.