Kövess minket -on és -en!

 Az Európai Parlament külügyi bizottságának korábbi logója feltűnően hasonlított egy nyilaskeresztre.

Az elég degeneráltan hangzó, "EUrologus" néven futó indexes blog "politikailag érzékeny" lelkű szerzője egyik nap jelezte, hogy az a jel szerinte csúnya, pár nap múlva már nem is volt ott. A szélsőliberális blognál múlt héten vették észre, hogy az Európai Parlament külügyekkel foglalkozó  szakbizottsága egy olyan logót futtat a Twitter-fiókján, ami tulajdonképpen egy 45 fokban elfordított nyilaskereszt.

Nem voltak restek azonnal írni az EP illetékes titkárságának, ahonnan másfél órán belül meg is kapták a politikailag korrekt választ. Az EP külügyi szakbizottságért felelős igazgatója ezt válaszolta az EUrologusnak:

“Köszönjük, hogy felhívta a figyelmünket az AFET (a külügyi bizottság rövidítése - szerk) ikon nem túl szerencsés alakjára. Valóban egy kulturálisan érzékeny témáról van szó, és hálás vagyok, hogy felfigyelt rá. Magától értetődik, hogy véletlenül sem állt szándékunkban összekapcsolni az AFET logót a magyar nácibarát csoport második világháború idején használt hírhedt szimbólumával. Intézkedni fogunk az ügyben.”

Hétfő délután már azzal biztattak őket, hogy a dizájnerek dolgoznak a megoldáson, és megígérték, hogy a jövőben "körültekintőbben" fognak logót választani. És lőn, kedden megszületett a megoldás. A szélsőliberális blognál most rendkívül boldogok. Politikailag korrekt hőstettet cselekedtek meg.

Kövess minket -on és -en!

Véget vetett több mint öt hétig tartó éhségsztrájkjának Maja T. felvett néven futó antifa terrorista – közölte a német dpa hírügynökség.

Az Amerikai Egyesült Államokban működő fehér fajvédő szervezet, a Ku Klux Klán története több szakaszra osztható, és tulajdonképpen minden időszakban aktívan szerepelnek benne a nők is.

A 24 éves Daan C.-t, aki egy nemzetiszocialista akciócsoport vezetője volt, nyolc év börtönre ítélte kedden az antverpeni büntetőbíróság.

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg. 

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg. 

Amerika egy paródia, az ezredforduló óta már csak önmaga karikatúrája, szó szerint egy banánköztársaság. „Amikor megszületsz ebben a világban, kapsz egy jegyet a cirkuszba. Ha Amerikában születsz, az első sorban foglalhatsz helyet.” (George Carlin) 

A fehér fajvédelmet hirdető Patriot Front csoport vonult fel Des Moines belvárosában, arcukat biztonsági okokból eltakarva és zászlókat lengetve. 

Napról napra „fokozódik a helyzet” a mesterséges intelligencia (MI) frontján, amelyről az utóbbi időben többször is tudósítottam, és ahol az amerikaiak egyre inkább úgy állnak a kínaiakkal szemben, mint az ukránok az ukrajnai fronton az oroszokkal szemben. Vagyis vesztésre. Nem kicsit, hanem nagyon.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

Az ausztrál hatóságok visszavonták egy brit férfi vízumát, miután a gyanú szerint nemzetiszocialista jelképeket terjesztett és „erőszakra uszított” a zsidókkal szemben. Ausztrália belügyminisztere megerősítette, hogy megtették az előkészületeket a férfi kiutasítására.

Hungáriát egy földalatti pályaudvarral és egy autópályával kötötték volna össze Budapesttel, többek között egy 250 méter magas felhőkarcolót és egy 25 ezer fős egyetemvárost is akartak a háború befejezése után építeni a Budaörs feletti Csíki-hegyekben.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

Adolf Hitler álmainak egyike Berlin nagyszabású, pénzt, időt, energiát nem sajnáló átalakítása volt, hogy az a győztes háború után a világ fővárosa lehessen.

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.