Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
A Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Alapítvány továbbra is élvezi a George Soroshoz (eredetileg Schwartz György) köthető Center for American Progress anyagi támogatását.
Az alapítvány összességében egymilliárd forinthoz juthatott az elmúlt években az amerikai intézettől – írja az mno.hu. A George Soroshoz köthető Center for American Progress (CAP) 2011 óta folyamatosan pénzeli a Haza és Haladás Alapítványt. A Heti Válasz még 2012-ben írta meg, hogy a Bajnai Gordon vezette alapítvány George Soros közvetett és közvetlen támogatását élvezi.
Az alapítvány ezután hozta nyilvánosságra, hogy 2011-ben 209 ezer eurót, 2012-ben pedig 228 771 dollárt, összességében mintegy 110 millió forintot kapott a CAP-tól, amelynek egyik alapító ötletgazdája a zsidó üzletember volt. Bajnaiék akkor ígéretet tettek rá, hogy folyamatos tájékoztatást fognak adni a jelentősebb támogatók kilétéről. Az mno.hu ezzel kapcsolatban ismét megkereste a pártot, ahol csupán annyit közöltek: közzé fogják tenni a 2013-ban nagyobb összeggel támogató szervezetek és magánszemélyek nevét, valamint e támogatások összegét. Az mno.hu összességében egymilliárd forintnyi támogatása vonatkozó kérésére Bajnaiék azt válaszolták: „ennek az összegnek a töredékét” kapta az alapítvány a CAP-tól.
Obamát is támogatták
A Soros-féle CAP egyike a legbefolyásosabb washingtoni kutatóintézeteknek, és egyértelműen a demokratákhoz sorolható, a Time magazin például 2008-ban Obama ötletgyáraként jellemezte. Soros György egyébként különféle alapítványokon keresztül több alkalommal dollár százmilliókkal támogatta meg Obama kampányait, amivel a legnagyobb adakozója lett a jobbára a kevert fajú latinók és négerek által megválasztott félnéger elnöknek. Amennyiben csak a fehér férfiak szavaztak volna, Barack Hussein Obamából sohasem lesz amerikai elnök.
Az Origo.hu washingtoni tudósítójának a CAP-nál korábban azt állították, hogy a Bajnainak nyújtott támogatásnak nincs közvetlen politikai célja. „Nem támogatunk kampányokat, nem támogatunk politikai jelölteket. Mi egy kutatóintézet vagyunk” – hazudta a portál munkatársának az intézet munkatársa, Matt Browne. Szerinte konkrét kutatási projektekre adtak pénzt a Haza és Haladásnak, amely vállalta, hogy a támogatást a társadalompolitikáról, a gazdaságpolitikáról és az oktatáspolitikáról szóló elemzésekre költik.
Soros pénzeli a kormányellenes civil szervezeteket is
A Heti Válasz derítette ki tavaly, hogy Soros György alapítványai és a befolyása alatt álló úgynevezett Norvég Alap összesen nyolcszázmillió forintot osztott szét a kormányellenes civil szervezeteknek, illetve a Bajnai Gordon köré csoportosuló „független civileknek” – így többek között a Társaság a Szabadságjogokértnak, a Haza és Haladásnak, a Nők a Nőkért az Erőszak Ellen, a Mona nevű feminista szervezeteknek, illetve az Átlátszó.hu-nak.
Soros támogatta a balliberális 444.hu-t is
Kisebb költségvetésű, 50 ezer dollár alatti támogatási összegű kategóriában, egyetlen alkalommal pályázott a Soros György által alapított Foundation Open Society Institute-nál a 444.hu - közölte Új Péter a lap főszerkesztője az mno.hu kérdésére. Uj Péter közlése szerint a Civil újságírás projekt nevű támogatást egy konkrét alkalmazás, a 14! névre keresztelt „választásfigyelő” mobilalkalmazásuk kifejlesztésére kapták.
(alfahir.hu nyomán)