Kövess minket -on és -en!

„Homofób skandálások” és „náci karlendítés” miatt tett feljelentést a homokosok érdekvédelmi szervezete, a Háttér Társaság még a 2021-es „Budapest Pride” felvonulás ellentüntetőinek tiltakozása miatt.

A rendőrség lesöpörte a feljelentést, azonban az ügyészség helyt adott panasznak, és a rendőrséget újbóli kivizsgálásra utasította.

A 2021-es Pride felvonulás résztvevőit feketébe öltözött patróták várták a Fővám térnél kihelyezett kordonok mögött. „Takarodjatok, mocskos buzik!” – skandálták, volt köztük, aki eközben karlendítést is tett, ahogyan több hírportál is rögzítette. A közhiedelemmel ellentétben az úgynevezett „közösség tagja elleni erőszak” megvalósulásához nem szükséges, hogy az elkövetők az „áldozatot” fizikailag bántalmazzák, elég, ha az adott cselekmény alkalmas arra, hogy az „áldozatokban” riadalmat keltsen. Az ellentüntetők kinézete, a buziellenes bekiabálások és a karlendítés együttesen pedig állítólag alkalmas erre.

A felvonulást szervező Budapest Pride jelzése alapján ezért a Háttér Társaság feljelentést tett „közösség tagja elleni erőszak” miatt. A rendőrség azonban a feljelentésben foglaltakat figyelmen kívül hagyva arra a következtetésre jutott, hogy az ellentüntetők nem követtek el bűncselekményt. A helyes értelmezés miatt a Háttér Társaság az ügyészséghez fordult, amely helyt adott a panasznak, és megerősítette, hogy a rendőrség törvénysértően utasította el a feljelentést. Kifejtik, hogy az ellentüntetők magatartása felveti a „közösség tagja elleni erőszak” gyanúját, ezért a rendőrségnek le kell folytatni a nyomozást az ügyben.

„Az ellentüntetők gyakran a szólásszabadság jogára hivatkoznak, de a magyar jog egyértelmű: a szólásszabadság joga nem terjed ki más emberek és csoportok méltóságának megsértésére, mások megfélemlítésére. Üdvözöljük, hogy az ügyészség helyt adott a panaszunknak, és bízunk benne, hogy a rendőrség hathatós fellépésének köszönhetően a július 23-i Pride Felvonuláson hasonló félelemkeltő, jogellenes magatartásokra már nem fog sor kerülni” – kürtölte szét a sajtóban George Orwell 1984 című regényét idéző véleményét Dombos Tamás, a Háttér Társaság Jogsegélyszolgálatának munkatársa.

Kövess minket -on és -en!

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

Amerika az úgynevezett megállított érzelmi fejlődés (Arrested Emotional Development/AED) járványszerűségében szenved. Lényegében permanens infantilizmusról van szó, és a következők valamilyen kombinációja jellemzi: függőség, kapzsiság, éretlenség, félelem, hibáztatás, szégyen, neheztelés és düh.

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

Németországban a második világháború óta tavaly volt a legalacsonyabb a születések száma - derült ki a Destatis szövetségi statisztikai hivatal által közzétett adatokból.

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.

Hunyadi János és Újlaki Miklós erdélyi vajdák egyesült serege 1442. március 25-én győzték le az Erdélyre törő Mezid béget Szebennél. A diadal az egyik első volt Hunyadi török elleni sikereinek sorában, amelyek messze földön híressé tették a tehetséges hadvezért.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

Rákosi Mátyás, az idealizált népvezér, 160 centiméterével és rövid nyakával szinte gnómnak tűnt, pingvinnek csúfolták.

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.

Az Olasz Zsidó Hitközségek Uniója (UCEI), valamint a Milánói, Bolognai és Római Zsidó Hitközségek felháborodva ítélik el a milánói, bolognai és római demonstrációkon történteket, amit erőszakos antiszemita incidensek zavartak meg.

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg. 

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.