Kövess minket -on és -en!

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) büntetőeljárást indított Igor Matovič kormányfő ellen a hivatalos közösségi oldalán közzétett bejegyzésével kapcsolatban, amelyben egy horogkeresztet ábrázoló kép is megjelent.

A büntetőeljárást emberi és alapvető szabadságjogok elnyomását támogató mozgalmak iránti szimpátia vétsége miatt indították, írja a Felvidék.ma.

A hírt Martin Dorčák, Richard Raši (független) képviselő asszisztense erősítette meg a TASR hírügynökség számára, aki a bejegyzés miatt 2020 novemberében ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen.

A bejegyzés 2020. november 17-én, 22 óra körül jelent meg a miniszterelnök profilján a következő szöveggel: "Jobb figyelmeztetést nem is hagyhattak volna a demokratikus Szlovákiának azok a »tisztességes emberek« a kormányhivatal előtt". A miniszterelnök ezzel a tüntetésekre reagált, amelyek a szabadságért és demokráciáért vívott harc napján folytak Pozsony központjában.

Dorčák szerint ezzel "szélsőséges tartalmak terjesztése" általi bűncselekményt követett el. A feljelentés azokat az embereket is érinti, akik Pozsonyban a november 17-i tüntetésre a horogkeresztet készítették. "Mivel egy horogkeresztet ábrázoló kép jelent meg a miniszterelnök közösségi oldalán, amelynek 2020. november 18-án, 20:30 órakor 258 528 követője volt, a közleményre több mint 10 ezer reakció és 2200 hozzászólás érkezett, ezenkívül 695-ször megosztották, tehát feltételezhető, hogy a közleményt több mint 200 ezer ember látta" – fejtette ki a beadványában Dorčák.

Kövess minket -on és -en!

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

A White Australia párt – más néven a Nemzetiszocialista Hálózat – a „gyűlöletkeltő” minősítés felfüggesztését kéri a legfelsőbb bíróságon, miközben politikai párttá kíván alakulni.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

Az utóbbi időben egyre erősödik Nyugaton azoknak a politikai-gazdasági köröknek a hangja, amelyek mindenre képesek, hogy belezavarják országaikat egy szélesebb körű, akár világméretű háborúba Oroszország és/vagy Kína ellen.

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.

„… Dwight D. Eisenhower nemcsak a nemzetiszocialista rendszert gyűlölte megszállottan, hanem mindent, ami német. Az amerikai és a francia megszállási zónában több mint ötmillió német katonát zsúfoltak össze szögesdróttal bekerített gyűjtőhelyeken...

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

Az európaiak imádják a cenzúrát. Egy új felmérés, amelyet Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Lengyelországban végeztek, azt mutatja, hogy az európaiak közel fele (47 százalék) támogatná az X közösségimédia-platform betiltását az EU-ban, ha az továbbra is megsértené az európai szabályokat.

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

2025. október 9-én, vasárnap, egy fajvédő akció zajlott Portugáliában az A1-es autópálya egyik pihenőhelyén. Egy invazív, Portugáliában élő indiai férfit 20–30 főből álló nemzetiszocialista csoport vett középre, miközben Lisszabonból Portóba tartottak.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.