Kövess minket -on és -en!

A Nemzeti Front tiszteletbeli elnöke hétfőn azzal vádolta meg a lányát, hogy a politikai fősodorhoz próbál igazodni, s ezért bírálta őt.

Jean-Marie Le Pen az FN honlapján, egy azóta onnan lekerült videóban a szélsőjobboldali pártot elítélő művészeket, köztük Madonnát, Yannick Noah francia énekest, egykori teniszezőt és Guy Bedos francia humoristát támadta. Amikor a riporter Patrick Bruel francia énekes-színészt is megemlítette, aki köztudottan zsidó, Le Pen elégedett mosollyal azt mondta: "legközelebb csinálunk belőlük egy kemencényi rakást".

 Miután több "antirasszista" szervezet, köztük az SOS Racisme (Rasszizmus) és az MRAP, valamint a Franciaországi Zsidó Diákok Uniója (UEJF) és az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) azonnal elítélte Le Pen újabb "antiszemita kijelentését" és jelezték, hogy feljelentést tesznek, vasárnap Marine Le Pen is elhatárolódott a saját apjától.

Először Louis Aliot, az FN alelnöke, Marine Le Pen "élettársa" szólalt meg. Szerinte a pártalapító "egy újabb rossz mondatot engedett meg magának, amely politikailag ostoba és rémisztő". Erre a 85 éves politikus így válaszolt: "Ha vannak emberek az én táboromból, akik ezt így értelmezik, akkor azok hülyék!"

Ezt követően Marine Le Pen a Le Figaro című konzervatív napilap honlapján "politikai hibának" minősítette az apja szavait. Ugyanakkor hozzátette, meg van győződve arról, hogy az apja mondatának tulajdonított jelentés rosszindulatú értelmezés. Megjegyezte, apja politikai hibát követett el azzal, hogy nagyon hosszú tapasztalata ellenére nem feltételezte, hogyan fogják majd értelmezni szavait és ennek a Nemzeti Front szenvedi el a következményeit.

"Azok követnek el politikai hibát, akik a politikai fősodorhoz akarnak igazodni. A többi pártra akarnak hasonlítani. Ha ez a vágya az FN egyes vezetőinek, akkor sikerült nekik. Ők követnek el politikai hibát, nem én" - üzente hétfőn a lányának Jean-Marie Le Pen az RMC rádiónak adott interjúban.

A 85 éves jobboldali politikust "rasszista kijelentéseiért" már többször elítélték. Lánya egyébként már korábban is jelezte, hogy nem ért egyet apja nagy tiltakozást kiváltó kijelentéseivel. A gázkamrákról például 2009 márciusában Marine Le Pen ezt mondta: "Én nem úgy gondolom, hogy az a történelem részletkérdése."

A pártvezető ekkor apjának azon 1987-ben elhangozott mondatára utalt, amelyben Jean-Marie Le Pen a gázkamrákat a második világháború egy apró részletének nevezte. "Ezekről az eseményekről nem osztom apám álláspontját" - hangsúlyozta a már 2008 áprilisában is a zsidók kegyeit kereső Marine Le Pen.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Az athéni fellebbviteli bíróság szerdai jogerős ítéletében bűnszervezetnek nyilvánította a nemzetiszocialista gyökerű Arany Hajnal pártot, és helybenhagyta az öt és fél évvel ezelőtti elsőfokú ítéletet, amely 42 tagjukat bűnösnek találta.

A nemzetiszocialista vezérkar tagjai között nem kevés zseni akadt, de közülük is magasan kiemelkedett Albert Speer, a Nagynémet Birodalom főépítésze és későbbi fegyverkezési minisztere.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

A világ legismertebb négerének új száma vírusként terjed a világhálón annak ellenére, hogy szerinte az összes zeneletöltő oldal bojkottálja azt. (Ye Claims His ‘Hitler’ Single Is Banned From ‘All Digital Streaming Platforms’, billboard.com, 2025.05.08.).

Még nyugat-európai mércével mérve is brutális, és szomorú események zajlottak le a franciaországi Lyonban múlt hét csütörtökön.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter egy a napokban adott interjúban arra a kérdésre, hogy Oroszország és Kína nyújt-e katonai vagy legalább hírszerzési támogatást országának, diplomatikusan és lakonikusan „jónak” minősítette a két „stratégiai partnerükkel” fenntartott kapcsolatot, amely szerinte a „katonai együttműködésre” is kiterjed. 

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

Egy emberként hördült fel a „nyilvánvalóan nem hálózatként működő liberális média”, amikor Trump a feketék, vagy egyéb túlvédett rassz helyett a fehéreknek adott menedékjogot.

Az Észak-Karolinai Egyetem (UNC) hétfőn bejelentette, hogy azonnali hatállyal fizetett kényszerszabadságra küldi Dwayne Dixont, az Ázsiai és Közel-Keleti Tanulmányok tanszék professzorát – számolt be a Fox News.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.

Görögország legfelsőbb választási bírósága kizárta a parlamentből a Spártaiak párt három képviselőjét, arra hivatkozva, hogy megtévesztették a választókat a 2023-as választásokon – jelentette az ERT görög közszolgálati televízió igazságügyi forrásokra hivatkozva.

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.

A második világháború utáni korszak névadójának egy évtizedig tartó diktatúrája alatt a politikai terrorizmus és a személyi kultusz az egekbe tört, míg az életszínvonal és a törvényesség a mélységekbe süllyedt.