Kövess minket -on és -en!

A rendőrségi közlemény szerint a késelés a Rajna-vidék-Pfalz tartományi kisváros egyik üzletében történt.

(MTI nyomán)

A két tizenéves összeszólalkozott, majd az afgán fiú kést rántott, és leszúrta a német lányt, aki a kórházban belehalt sérüléseibe. Az elkövetőt járókelők lefogták és átadták a rendőrségnek – áll a landaui ügyészség és a rajna-pfalzi rendőr-főkapitányság közös közleményében, amely szerint a fiatalkorú afgán migránst őrizetbe vették, és a tartományi bűnügyi rendőrség nyomozást indított.

Az egzotikum ütött vissza

A Bild információ szerint "párkapcsolati okokra" vezethető vissza az a tegnapi gyilkosság, amiben egy 15 éves afgán leszúrta hasonló korú "partnerét" - közölte honlapján szerda késő este a német hírportál. A gyilkosság elkövetőjét csütörtökön állítják bíróság elé.

Nem véletlenül történhetett a bűncselekmény, ugyanis a Bild információ szerint a német fiatal az afgánnal együtt érkezett, és valószínűleg "szerelmi ügy" állhat a késelés hátterében – közölte a német napilap az online kiadásában. Az elkövetőt járókelők fogták le és adták át rendőrségnek – áll a landaui ügyészség és a rajna-pfalzi rendőr-főkapitányság közös közleményében, amely szerint az afgánt őrizetbe vették, és a tartományi bűnügyi rendőrség nyomozást indított.

Kövess minket -on és -en!

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett. 

Július 17-én elhunyt a Die Heimat - korábban NPD - legendás politikusa, Udo Voigt, akit a zsidó sajtó csak náci honatyának és Európa legfeketébb bárányának nevezett. Voidt rövid, de súlyos betegség után tért meg őseihez.

A földbe épített barakk 1945 júliusában így nézett ki: a lépcsőlejárat mellett volt az ablak, amelyet nem lehetett kinyitni. Bár a nap magasan járt az égbolton, a barakkban mégis félhomály volt.

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

A müncheni felsőbíróság súlyos testi sértés miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte Hanna S.-t, akit azzal gyanúsítottak, hogy társaival 2023-ban, a Kitörés Emléknapon Budapesten „szélsőjobboldalinak tartott” embereket vertek össze.

Egy héttel ezelőtt Lyonban antifasiszták csoportosan halálra rugdostak egy 23 éves hazafias diákot, Quentin Deranque-t.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

Miután a britek megválasztották Keir Starmert, a hatóságok gyorsabban bebörtönzik a „rasszista anyukákat”, mint az erőszakos bűnözőket.

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy saját vérével horogkereszteket festett épületekre, valamint csaknem 50 járműre a hesseni Hanau városában.

William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.

1944. október kilencedikétől kezdett el kibontakozni Debrecen és a Hortobágy térségében az a három hétig tartó ütközet, amely a kurszki csata után a második világháború legnagyobb páncélos összecsapása volt.

Az amerikai–kínai vámháborúban átmenetileg fegyverszünet van érvényben, a frontvonalak megmerevedtek, a szembenálló felek készülnek a végső (?) összecsapásra.

Az 1945. április 5-én zalai leventeként kezdődött amerikai, majd francia fogságom sok megaláztatással és szenvedéssel járt. Az amerikai őrök azzal fogadtak, hogy elszedték ékszereinket, óráinkat, gyűrűinket, kis vagyonkáinkat. 

1945 februárjáig Európa egyik legszebb barokk városát, az Elba menti Firenzeként is emlegetett Drezdát megkímélte a második világháború vérzivatara, és elkerülték az 1943 nyara óta folyamatos, a Németországot romba döntő szövetséges terrorbombázások.