Kövess minket -on és -en!

Az orosz vezérkar közlése szerint elmenekült állásaiból az Iszlám Állam több mint fél ezer harcosa az orosz légitámadások következtében.

A szélsőségesek körében pánik tört ki, és mintegy 600 elmenekült az elfoglalt területükről - állította Andrej Kartapolov tábornok hírszerzési értesülésekre hivatkozva.

A menekülők Európába akarnak eljutni - tette hozzá. A helyettes vezérkari főnök elmondta, hogy 72 óra alatt több mint hatvan bevetésben támadták az orosz harci repülőgépek a terroristákat, és jelentősen meggyengítették katonai képességeiket. A gépek az IÁ több mint ötven állását támadták meg. A bombázások éjjel-nappal folytak Szíria egész területén.

Kartapolov azt is elmondta, hogy Oroszország előre értesítette az Egyesült Államokat a bevetésekről, és azt tanácsolta, hogy maradjanak távol az amerikai repülőgépek attól a területtől, ahol az orosz akciók folynak.

Ezek a támadások nem csak folytatódni fognak, hanem fokozódik is az intenzitásuk - mondta.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.

„Meg kell bosszulnom, érted? Ha ezt kiteszed, elkaplak és megöllek. Nem érdekel, mi lesz belőle. Ez tönkre fog tenni. Ez az egyetlen dolog, amiért élek”– így fenyegette meg Dan Burros amerikai nemzetiszocialista és a Ku-Klux-Klan (KKK) prominens tagja a New York Times újságíróját, amikor az egy interjú alkalmával elmondta neki: tud Burros zsidó származásáról.

Egy alsó-ausztriai vendéglő április 20-án – Adolf Hitler születésnapján – felvette az étlapjára a diktátor egykori kedvenc ételét, a tojásos nokedlit. Az eset hatalmas botrányt kavart – írja a Heute.at.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

Bíróság elé áll a német radikális baloldali Antifa Ost csoport hét feltételezett tagja. A német ügyészek szerint a csoport 2018 és 2023 között Németországban és Magyarországon hajtott végre terrorista akciókat.

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni békeszerződés a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, valamint a magyar népesség egyharmadát.

Mára a fehér világ elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, tehát lényegében „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik.

Nemzetiszocialista párttag volt-e a saját nagyapám? Erre a kérdésre mostantól minden német választ kaphat az amerikai Nemzeti Levéltár segítségével, amely először tette közzé az interneten a NSDAP teljes fennmaradt tagnyilvántartását.

A Falange hívei közül mintegy 700-an vonultak végig a spanyol fővároson az alkotmány ellen tüntetve, fasiszta jelszavakat skandálva.

Az első világháború után, az 1920-30-as években számos kisebb fasiszta, nemzetiszocialista párt alakult meg Magyarországon. Az első egyik legjelentősebb ilyen szerveződés a Böszörmény Zoltán alapította Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, ismertebb nevükön a Kaszáskeresztes Párt volt. 

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

1944. március 19-én a szövetséges Nagynémet Birodalom katonái bevonultak Magyarország területére, azonban ennek hosszú előzményei voltak.