Kövess minket -on és -en!

Németországban is van probléma bőven.

A migránsok egyre többen vannak, ezt pedig az ellátórendszer egyre nehezebben tudja kezelni. A lassuló ügyintézést a harmadik világból érkezett bevándorlók nehezen, vagy egyáltalán nem is fogadják el.

Emellett gond az is, hogy kevés a hely a táborokban, egyre hidegebb van, nem ízlik az étel, sőt a vallási és kulturális különbségek is gyakran vezetnek konfliktushoz. Azt mutatja az egyik müncheni befogadó központban elszállásolt bevándorló, hogy fázik és az étel sem ízlik neki. Egy másik migráns szerint az étel nem olyan, mint amihez hozzászoktak. Ezek az ételek fehér embereknek valók, ők pedig feketék. Sokan nem is eszik meg az ételt, csak a kávét és a teát isszák meg. A rizs nem olyan rossz, talán még a spagettit is meg lehet enni, de itt minden tele van cukorral – teszi hozzá a híradóban megszólaló férfi.

A kapun belül egyre több az elégedetlenkedő. Főleg az ételre panaszkodnak. Egy harmadik férfi azt mondja, már több mint két hete van Németországban, de a körülmények neki sem tetszenek. A bevándorlók szerint az ügyintézés is lassú Németországban. Ezért a hivataloknál is folyamatosan tüntetnek. Rendszeresen kövekkel dobálják meg a biztonságiakat vagy megrohamozzák a kordonokat.

Németországba szeptember eleje óta 270 ezernél is több menedékkérő érkezhetett, vagyis jóval több, mint tavaly egész évben. Becslések szerint idén ez a szám akár az 1 milliót is elérheti.

(hirado.hu nyomán)

Kövess minket -on és -en!

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

Mint tüzér műszaki tisztet, 1944 tavaszán a honvédség tüzérségi szertárával Nyugatra telepítettek. Állomásaink: Prága mellett, németországi Naumburg an der Saale, majd a német kapituláció után már mint fogoly Remagen, Attichy, Reims és Mailly le Camp.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

A kedves történet látott napvilágot egy kaliforniai középiskolában: nyolc középiskolás diák horogkeresztet formált a testével az intézmény futballpályáján, valamint egy Adolf Hitler-idézetet posztoltak mellé a közösségi médiában.

1933 az egykori Szovjetunió történelmének talán legsötétebb éve volt (pedig elég erős a mezőny ebben a versenyben).

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

A német Tigris harckocsi minden bizonnyal a második világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt.

Ha az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt német–szovjet megnemtámadási egyezményt, amelyet Ribbentrop–Molotov paktumnak szokás nevezni, meg akarjuk érteni, akkor vissza kell mennünk 1939 márciusára.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Volt idő, amikor az egyesített Európát úgy mutatták be, mint egy versenyképes bástyát az Egyesült Államokkal szemben, mint egy olyan szupranacionális szervezetet, amely megfelelő kritikus tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy érvényesíteni tudja magát a nemzetközi színtéren.

„Meg kell bosszulnom, érted? Ha ezt kiteszed, elkaplak és megöllek. Nem érdekel, mi lesz belőle. Ez tönkre fog tenni. Ez az egyetlen dolog, amiért élek”– így fenyegette meg Dan Burros amerikai nemzetiszocialista és a Ku-Klux-Klan (KKK) prominens tagja a New York Times újságíróját, amikor az egy interjú alkalmával elmondta neki: tud Burros zsidó származásáról.

Egy 29 éves ontariói nemzetiszocialista, Matthew Althorpe, csütörtökön állt bíróság elé Torontó belvárosában, ahol három „terrorcselekmény” elkövetését ismerte be. A vádak szerint a férfi az Atomwaffen Division nemzetiszocialista csoport aktív tagja volt.

Amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége az 1953. március 27-i rendeletével Sztálin halálát követően hivatalossá tette a Berija által előterjesztett amnesztiát, még senki sem sejtette, hogy ez a kegyelem majd másfél millió embert érint.

Erre már sokan nem emlékeznek: 1919 júliusában a hajdúböszörményi "Ébredő"-nyomda tulajdonosa, Szabó Ferenc kirakatában megjelent egy plakát. Rajta kormánykerék, amelyet egy kemény kéz fog.