Kövess minket -on és -en!

Az izraeli nagykövetség közreműködésével a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen az egyetemi alapozó képzésbe kerül a holokauszt története.

 A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) lesz az első felsőoktatási intézmény Európában, ahol minden szakon kötelező tantárgy keretében tanulnak majd a hallgatók a holokausztról – jelentette be kedden Szuromi Szabolcs, az egyetem rektora és Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete.

A szeptemberben induló, egy féléves tárgy (A holokauszt és emlékezete) úgynevezett alapozó képzés lesz, hasonlóan a Bevezetés a katolikus hit rendszerébe című tárgyhoz.

Szuromi Szabolcs felidézte: tavaly, a második vatikáni zsinat által ötven éve elfogadott Nostra Aete kezdetű nyilatkozatról rendezett konferencián merült fel, hogy új megközelítésre van szükség, hogy az új generációkban is világos kép alakuljon ki az antiszemitizmus elfogadhatatlanságáról. A nyilatkozat ugyanis kimondta: az egyház „evangéliumi vallásos szeretettől indítva fejezi ki sajnálatát a gyűlölet, az üldözések és az antiszemita megnyilvánulások miatt, bármikor és bárki részéről érték a zsidókat”.

Ilan Mor mérföldkőnek nevezte a tantárgy bevezetését "azon a hosszú és nehéz úton, amelyet Magyarországnak végig kell járnia, hogy megbirkózzon a múlttal és a jelennel, hogy demokratikusabb, toleránsabb ország legyen". A nagykövet szerint "ebben a folyamatban az oktatás a legfontosabb, ami otthon és az óvodában kezdődik, de ha ez hiányzik, akkor a felsőbb oktatásban kell pótolni a hiányosságokat".

A PPKE-n elinduló tantárgy tartalmi kidolgozását két tel-avivi professzor, Dina Porat és Raphael Vago végezte, "szem előtt tartva a magyar sajátosságokat".

(vs.hu nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

Niedermüller Péter lelkes antifasiszta. Hithű kommunista, no meg persze zsidó is. A véleményszabadság a legkisebb mértékben sem érdekli, az újbaloldalhoz hasonlóan a vélemény addig fontos neki, amíg beleilleszthető az ő nézetrendszerébe.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

A német Tigris harckocsi minden bizonnyal a második világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt.

Alakulatunknak az orosz túlerővel szemben vissza kellett vonulnia, egészen a Stájer Alpokig. Itt ért bennünket a háború vége.

Kedden reggel hiába várták az antifa támadások második olasz vádlottját, nem jelent meg a tárgyalóteremben, így a bíróság nem tudott érdemben továbbhaladni az ügyben. 

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

Megszületett az ítélet Isabel Peralta ügyében. A fehérellenes rezsim bírósága egy év börtönnel és kb. 1000 euró pénzbüntetéssel sújtotta a Marokkó madridi nagykövetsége előtt 2021. május 18-án megtartott tüntetésen elmondott beszéde miatt.

Az utóbbi időben egyre erősödik Nyugaton azoknak a politikai-gazdasági köröknek a hangja, amelyek mindenre képesek, hogy belezavarják országaikat egy szélesebb körű, akár világméretű háborúba Oroszország és/vagy Kína ellen.

Elhunyt 99 éves korában, még január 14-én Irmgard Furchner, az egykori stutthofi koncentrációs tábor titkárnője – közölte az itzehoe-i ügyészség szóvivője.

A bad-kreuznachi amerikai táborban 1945 áprilisa végén megkezdődött a szelektálás: elengedték a betegeket, a lengyeleket, az oroszokat, és elkülönítették a tisztikart. Minket, magyarokat és a németeket vegyesen egy vonatszerelvénnyel Észak-Franciaországba, Torénba irányítottak.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

Napról napra „fokozódik a helyzet” a mesterséges intelligencia (MI) frontján, amelyről az utóbbi időben többször is tudósítottam, és ahol az amerikaiak egyre inkább úgy állnak a kínaiakkal szemben, mint az ukránok az ukrajnai fronton az oroszokkal szemben. Vagyis vesztésre. Nem kicsit, hanem nagyon.

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.