Kövess minket 
-on és 
-en!
„Valójában hétköznapi agresszióról, egy banális ügyről van szó, de mégis érdemes elmesélni, hogy mi történt”, így indítja legújabb írását a Le Figaróban Mathieu Bock-Côté, akit népszerűsége okán gyakran csak nevének kezdőbetűivel „MBC”-nek aposztrofálnak.
A világhírű kanadai szociológus a fehérek elleni rasszizmusról beszél - egy nemrégen történt, egészen aljas, lyoni lincselés apropóján.
A rendelkezésre álló információk alapján annyit tudunk, hogy október elején Lyonban egy fiatal nő barátjával és baráti társaságával hazafelé tartott egy buli után, amikor egy, ahogy azt az orwelli újbeszélben mondani szokták, „fiatalember” „közeledni próbált” a fiatal nőhöz, aki visszautasította.
A támadó „mocskos kurvának” nevezte a lányt, és persze nem érte be ennyivel, mert tovább folytatta az agressziót.
Miután a bűnöző a barátait is odahívta, a fiatal nő védelmére kelt barátjának azt üvöltötte, hogy „ba...A meg az anyját a mocskos fehér kurvanyaló”, majd a „fiatalok” agyba-főbe verték a fiatal nőt megvédeni próbáló fiút. Egyszerűen meglincselték.
Legalább fél órát kellett várni a rendőrségre, mire kiértek. A fiú súlyosan megsérült.
A késedelmet a rendőrök azzal magyarázták, hogy „amúgy sem tehetnek sok mindent, ráadásul az ilyen támadások mostanában egyre gyakrabban fordulnak elő”.
|
|
|
|
|
|
„Egyértelmű és világos, hogy a támadó által használt kifejezések mire és kire vonatkoznak”, folytatja MBC.
„Annak ellenére, hogy ezek az esetek egyre gyakoribbak, az újságok még mindig csak a „kis színes” hírek között kezelik őket, mintha ezek a cselekmények nem felelnének meg azoknak a „kritériumoknak”, amelyek miatt azt lehetne mondani, hogy etnikai üldözésről van szó. Pedig ezeket a mára rendszeressé váló támadásokat, üldözéseket olyan bűnözők követik el, akik faji alapokon tekintenek a világra, és magukat olyan hódítónak tartják, akik azt gondolják magukról, hogy saját területükön, a külvárosokban joguk van ahhoz is, hogy saját törvényeik szerint éljenek.
Nagyon is etnikai alapú üldözésről van szó, írja a kanadai esszéíró, hiszen „hogy is lehetne nevezni egy olyan agressziót, ahol az áldozatot a bőrszíne alapján minősítik, azaz választják ki”?
Ezt a folyamatot támasztják alá a gettókban, migráns lakta külvárosokban különösen népszerű rapzenészek is, kiknek a szövegeiből nem hiányzik franciaország meggyalázása, „megerőszakolása”, „megdugása”, vagy éppen „lekurvázása” sem.
Sőt, olyan előadók is vannak, mint a migráns hátterű, fehérgyűlölő rapper, Nick Conrad, aki arról énekelt, hogy fel kell akasztani a fehéreket”, „meg kell gyilkolni őket” a fehér csecsemőkkel” együtt.
Érdemes hozzátenni MBC szerint, hogy azok, akik fehérek elleni erőszakot követnek el Franciaországban, egyúttal a franciák ellen is erőszakot követnek el.
„Ha az események politikai hátterét nézzük, a „kis színesnek” minősített bulvárhírek mögött egyre világosabb koncepció bontakozik ki” - mondja Bock-Côté, szerinte ugyanis a támadások árnyékában „egy új szuverenitás bontakozik ki, amely archaikus módon először a nők testét veszi birtokba, mint akiket le kell igázni és meg kell alázni.” A kanadai esszéíró utal a néhány évvel ezelőtti kölni támadásokra, amikor a 2015-16 fordulóján tartott újévi rendezvényeken arab és észak-afrikai származású férfiak agresszív csoportja nőket fogdosott, szexuálisan zaklatott és kirabolt. Az Origo erről a példátlan migránstámadásról itt számolt be részletesen. MBC világos magyarázatot ad erre a folyamatra, és azt mondja, hogy amikor egy társadalom demográfiai összetétele ilyen brutálisan változik meg, amikor a nemzeti öntudat szétesik, és amikor a társadalmi asszimiláció annyira megroppan, hogy saját maga ellen fordul, akkor elkerülhetetlen, hogy a legagresszívebb törzsi reflexek lépjenek újra működésbe. Ezt még tetézi az, hogy az uralkodó politikai narratíva a befogadó ország népét, azaz az őslakosokat illegitimnek tekinti saját hazájában. Kimondatlanul is egy területért folytatott háború zajlik, amely kerületről kerültre terjed nap mint nap” - mondja Mathieu Bock-Côté, aki szerint a történészek ezt a folyamatot „a civilizációk összecsapásának fogják majd nevezni”.
A fehérellenes rasszizmus puszta említése viszont komoly következményekkel jár.
|
|
|
|
|
|
Aki nevén meri nevezni a dolgokat és fehérellenes rasszizmusról beszél, az lényegében polgári jogainak szimbolikus elvesztését kockáztatja.
Homlokára sütik a szélsőséges bélyeget, kártevőként bánnak vele, mint aki megosztja a franciákat, sőt, aki egyenesen a Köztársaság ellensége. A legtöbb politikus emiatti félelmében inkább hallgat, homályosan fogalmaz, „körülír”, sőt arra is képes, hogy az ellenkezőjét mondja annak, mint amit gondol.
Írásának végén Mathieu Block-Côté egyik kedvenc témáján keresztül ragadja meg a fehérekkel szembeni rasszizmus kérdését. Azt mondja a kanadai esszéíró, hogy mára a szociológiának lett az a feladata, hogy a valóságot elméleti síkon megváltoztassa, és hogy meghamisítsa a szavak jelentését, elhomályosítsa, láthatatlanná tegye a nagyon is kézzelfogható valóságot, sőt, ha arra ideológiai okok miatt szükség van, akkor az ideológia mellé egy új, de nem létező valóságot is kitaláljon.
Így például a jelenleg franciaországban zajló civilizációs háborúról mint jelenségről csak azért beszél a szociológia, hogy bebizonyítsa, hogy nem is létezik. Azaz, egy kézzelfogható valóságot akar láthatatlanná tenni.
Vagy megalkotják a rasszizmus új definícióját, amely szerint „a rasszizmus egy olyan, a nyugati társadalmak mátrixába kódolt láthatatlan rendszer, amely üldözi a kisebbségeket és társadalmi szempontból strukturálisan kedvezőtlen pozícióra ítéli őket. Ebben a kontextusban a fehér ember szükségszerűen rasszista, és ha valaki rasszista, szükségszerűen csak fehér lehet. Ezzel szemben a szélsőbaloldali retorika szerint a kisebbség soha nem lehet rasszista, még akkor sem, ha valóban, kézzelfoghatóan, sőt, tevőlegesen is rasszista uszítást vagy konkrét erőszakot alkalmaz másokkal szemben.
Már csak egyfajta önvédelmi reflexből is tartózkodnak sokan attól, hogy ezt rasszistának nevezzék, hiszen ahogy arról fentebb írt Bock-Côté, akkor megbélyegzik és kirekesztik Franciaországban, vagy éppen Németországban.
