Kövess minket -on és -en!

Az OpenAI által fejlesztett generatív mesterséges intelligenciát, a ChatGPT-t korábban számos vád érte amiatt, hogy túlságosan woke.

A kritikus hangok szerint a chatbotok bizonyos dolgokat egyszerűen nem hajlandóak kimondani, amit a zsidók, liberálisok vagy a négerek, vagy szexuális deviánsok sértőnek találnának. A ChatGPT-t Elon Musk is túl liberálisnak tartja, aki szerint a jelenleg fejlesztett chatbotok túl elfogultan kommunikálnak.

„Halálos veszélyt jelent, hogy az AI-t arra képezzük ki, hogy woke legyen – más szóval hazudjon” – tweetelte Musk még decemberben.

Akadt olyan felhasználó is, aki megkérte az OpenAI vezérigazgatóját, Sam Altmant, hogy készítsen egy olyan változatot a ChatGPT-ből, amelyben a „woke beállításokat” ki lehet kapcsolni. A FreedomGPT készítői is hasonlóan gondolkoznak, és céljuk, hogy eltöröljék azokat a korlátokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a technológia elfogultan működjön.

„Egy nagy nyelvi modellel való interakciónak olyannak kell lennie, mintha a saját agyaddal vagy egy közeli barátoddal lépnél interakcióba” – nyilatkozta az Age of AI alapítója, John Arrow a BuzzFeed Newsnak.

Bár Arrow nem ellenzi, hogy korlátokat vezessenek be a gyerekeket tanító vagy munkakörnyezetben használt mesterséges intelligenciák számára, támogatja, hogy az emberek mindenféle védőkorlát nélkül férjenek hozzá a mesterséges intelligenciához. Emiatt talán semmi meglepő nincs abban, hogy egy olyan chatbotot hoztak létre, amely támogatja a liberális fősodortól eltérő nézeteket, például azt, hogy a 2020-as ameriaki elnökválasztást elcsalták a demokraták. 

Ennek ellenére vagy éppen ezért Arrow sikeresnek tartja a FreedomGPT-t, amely szerint „nagyszerű munkát végzett a woke mozgalom felhergelésében”.

Az az ígéretünk, hogy nem fogunk részrehajlást vagy cenzúrát beépíteni, azután, hogy a chatbot már eldöntötte, mit akart már mondani, függetlenül attól, hogy a válasz woke vagy nem woke – mondta Arrow.

A szakértők régóta figyelmeztetnek a mesterséges intelligenciákba táplált részrehajlásokra, amelyek kapcsán fontos, hogy társadalmi vita alakuljon ki.

Az Age of AI nevű kockázati tőkebefektető cég által piacra dobott AI egy gyakorlatilag mindenféle cenzúrától mentes chatbot. A FreedomGPT-t nevű mesterséges intelligenciába egyáltalán nem került woke-szűrő: büszkén dicséri Adolf Hitlert, rasszista nézeteket hirdet, és célzott kérdésre még a bombakészítés praktikáit is elárulta.

Kövess minket -on és -en!

Francis Fukuyama, aki a „történelem vége” jóslatával elfuserált Nostradamus-epigonnak bizonyult, most időben felszállt a mozgó vonatra, és másokkal együtt észrevette a nyilvánvalót, miszerint „Trump hatalma omladozik a MAGA-mozgalomban”.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

1945 telén tekintettel az önkéntesek magas számára, a magyar Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére Neuhammerben a Waffen-SS második magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállításába kezdtek.

1944. december 25-én a főváros körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. A bekerítés váratlanul érte a védőket. A pesti oldalon a helyzet jobb volt abból a szempontból, hogy itt már részben elkészült védelmi létesítményekre támaszkodhattak a csapatok.

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

Amikor 2002-ben útjára indítottuk a felvonulást, Trianon ügye még szinte teljesen száműzve volt a közéletből. A nemzet szétszakításáról, a magyarságot ért történelmi igazságtalanságról alig esett szó, a hivatalos politika pedig kerülte a kérdést.

A német Tigris harckocsi minden bizonnyal a második világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt.

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

Egy niagarai (Ontario) férfit, aki három vádpontban ismerte el bűnösségét terrorizmussal kapcsolatos cselekményekben, húsz év börtönbüntetésre ítéltek. Matthew Althorpe legkorábban tíz év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Miközben a Wehrmacht katonái a rommá lőtt Berlin utcáin elszánt és hősies küzdelmet folytattak a Vörös Hadsereggel, 8,5 méterrel a Birodalmi Kancellária kertje alatt, egy türelmes asszony álmai a beteljesülés előtt álltak.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

A nyugat-ausztráliai rendőrség lőfegyvereket és lőszereket foglalt le egy perthi férfi otthonában. Az indoklás szerint a tulajdonossal egy háztartásban élő apa „nemzetiszocialista nézeteket vall”, ezért alkalmatlan arra, hogy fegyverekhez férhessen hozzá.

Nemzetiszocialista párttag volt-e a saját nagyapám? Erre a kérdésre mostantól minden német választ kaphat az amerikai Nemzeti Levéltár segítségével, amely először tette közzé az interneten a NSDAP teljes fennmaradt tagnyilvántartását.