Kövess minket -on és -en!

Hosszú évek éles vitája után első ízben bíróság nevezte "rasszista diszkriminációnak",

hogy a holland Télapónak vicces fekete figurák segítik szétosztani az ajándékokat. Mikulás kísérője, Fekete Péter jelenlegi formájában a fekete bőrű emberek negatív sztereotípiája - mondta ki csütörtökön az amszterdami közigazgatási bíróság, hat hetet adva a város polgármesterének, hogy átgondolja, valóban engedélyezi-e a november végi Mikulás-bevonulást, a holland gyerekek legnagyobb ünnepét.

A holland Mikulás (Sinterklaas) minden november harmadik vasárnapján gőzhajón, rengeteg ajándék és számos fekete bőrű segítő, mintegy negyven Fekete Péter (Zwarte Piet) kíséretében vonul be a városba, a több százezer ember részvételével tartott látványos parádét élőben közvetíti a televízió.

A vidám segédek bőre koromfekete, pirosra pingált széles ajkaik vannak, nagy aranykarikát viselnek fülbevalóként, fodros hajukba madártollat tűznek és vicces jelmezeket öltenek magukra

Egyes hollandok sértőnek, a "hétköznapi rasszizmus szimbólumának" tartják ezeket a mulatságos figurákat, és már évek óta követelik a hagyomány megváltoztatását.

A vita különösen élessé vált tavaly, amikor abba bekapcsolódott az ENSZ emberi jogi főbiztosságának antirasszista bizottsága is, amely vizsgálatot indított az ügyben. A bizottság vezetője, a jamaicai Verene Shepherd, aki jelenleg is éppen Hollandiában tanulmányozza a feketék helyzetét, akkor "a rabszolgasághoz való visszatérésnek" nevezte a Fekete Péter-hagyományt.

Az "ENSZ-beavatkozás" nyomán tiltakozási hullám söpört végig az országon, egymást követték a demonstrációk, a gyalázkodások, a fenyegetések. Kétmillióan kérték petícióban a tradíció megőrzését.

A bíróság szerint ha már oly sokan érzik rasszistának Fekete Péter figuráját, akkor a polgármesternek meg kellett volna vizsgáltatnia, hogy a hagyomány nem sérti-e az emberi jogok európai konvencióját.

A testület kérte a polgármestert, találjon olyan megoldást, amely figyelembe veszi mindenkinek az érdekeit. A bíróság hivatkozott az országos emberi jogi bizottságra is, amely nemrég "rasszista karikatúrának" minősítette Fekete Pétert.

Megfigyelők szerint elkerülhetetlennek tűnik a hagyományos Mikulás-ünnep módosítása; elképzelhető például, hogy a jövőben különböző színűre, például zöldre, pirosra, kékre vagy sárgára pingálják az Amszterdamot ellepő Fekete Péterek százait. Egyes hollandok azonban nem szívesen változtatnak egy olyan hagyományon, amelyen nemzedékek óta minden gyerek felnő Hollandiában.

A hagyományt "rasszista diszkriminációval" vádoló bírósági határozat csak az amszterdami Télapó-parádéra vonatkozik, más hollandiai városok hasonló rendezvényeire nem.

Mit lehet erre mondani?

Európa pusztulásra van ítélve.

MTI nyomán - alfahir.hu

Kövess minket -on és -en!

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

Napról napra „fokozódik a helyzet” a mesterséges intelligencia (MI) frontján, amelyről az utóbbi időben többször is tudósítottam, és ahol az amerikaiak egyre inkább úgy állnak a kínaiakkal szemben, mint az ukránok az ukrajnai fronton az oroszokkal szemben. Vagyis vesztésre. Nem kicsit, hanem nagyon.

I. e. 5. évszázad: A római civilizáció egy erős patriarchátus, az apák felelősek feleségük és gyermekeik tetteiért, és abszolút hatalommal rendelkeznek a család felett (beleértve az élet és halál feletti hatalmat).

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

Nyomozás indult két kiskorú ellen, akik egy „neonáci” szervezet alapítóiként, illetve tagjaiként megrongálták egy zsidó temető kőtábláit Aradon.

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

Egy most előkerült rendőrségi dokumentumból kiderül, hogy a több a híres német orvos, doktor Josef Mengele 1959-ben megpróbált Argentínából visszatérni Németországba – írja az MDR német televízió értesülései nyomán a világsajtó.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

Nyolcvanhárom, nemzetiszocialista iratokkal és propagandaanyaggal teli dobozt foglaltak le a hatóságok az argentin legfelsőbb bíróság épületének pincéjében. 

Lina Engelt még 2023 májusában ítélte egy drezdai bíróság öt év és három hónap börtönre bűnszövetkezet tagjaként elkövetett súlyos testi sértést okozó támadások miatt. 

A The Base nevű nemzetközi nemzetiszocialista akciócsoport, amely az Egyesült Államokból ered, gyors ütemben építi újra globális és hazai hálózatát.

Három brit szélsőjobboldali aktivista olyan akciókat tervezett, amelynek célja mecsetek vagy zsinagógák elleni támadás lett volna, legalábbis a vádak szerint.

A Nap égi útjának motívuma, mely a világmindenség örök körforgását is jelképezi, az emberiség egyik legősibb jelképének számít. E szimbólum jelentésére tökéletesen illeszkedik a „napforgás” szó, amely a magyar nyelv első tudományos igényű szótára, a Czuczor-Fogarasi (1862) meghatározása szerint így hangzik: „A Napnak látszatos mozgása, keringése, melyet a Föld körül és az úgynevezett állatkörön tesz.”

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.