Kövess minket -on és -en!

Amint izraeliek és a diaszpóra zsidósága a zsidó állam megszületésének 66. évfordulóját ünnepelte ebben a hónapban, a palesztin szervezet is gratulált.

Persze csak a maga, megszokott szerény módján. A szerénységük nem gátolhatja a kreativitást, amelyben a palesztinok igen találékonyak. Ezúttal Izrael nemzeti himnuszát, a „Hatikvát” (A remény) vették célba. Filmet is animáltak hozzá, amelyben egy bátor fiatal arab kővel dobálja az izraeli parlamentet.

A film utolsó kockája pedig egy égő izraeli zászlót mutat, amelyen arabul az a felirat olvasható, hogy „Izrael el fog tűnni.” Az animáció alatt egy arab, igen erős egyiptomi akcentussal az izraeli himnusz átszövegezett változatát énekli. A cím: „A Remény vége”. A zsidókat gonoszoknak titulálja és azt ajánlja Izrael lakosságának, hogy térjen oda vissza, ahonnan Izraelbe költözött. Többek között Német- és Oroszországba.

Aki pedig olyan makacs, hogy e figyelmeztető dalocska ellenére mégis hazájában marad, annak sorsa megpecsételődik. Hogy mit jelent, ez világos. A Hamasz – a figyelmeztetés ellenére – Izraelben maradó zsidóságot tömegesen megkívánja semmisíteni. Ez lesz a palesztinok „Végső Megoldása” az izraeli –palesztin konfliktusra.

A Hamasszal kötött nemrégiben békét Abbasz, a palesztin elnök. Egységkormányra lép vele és hat hónapon belül kiírják az általános választásokat. Nincs kétség, ha ez megtörténik – a Hamasz földcsuszamlásszerű győzelmet arat. Cathrine Ashtont, az EU külügyi főképviselője a Hamasz belépését a kormányba pozitív elemként üdvözölte, annak ellenére, hogy a Hamaszt az EU terrorszervezetként tartja számon és tiltó listára tette.

A videót idáig 50 ezren látták.

(tev.hu)

Kövess minket -on és -en!

Büntetőeljárás indult annak a II. kerületi történelemtanárnak az ügyében, aki egy diákját azzal a megjegyzéssel illette, hogy „Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”. 

Kongatják a zsidók a vészharangot, miután Adolf Hitler és Joseph Goebbels beszédeivel lett tele a TikTok. 

Amikor 1945 nyarán Voronyezsben kiszálltunk a vagonokból, szinte összeestünk a gyengeségtől és a kimerültségtől. Az elénk táruló látvány is rontotta amúgy is rossz kedélyállapotunkat.

Keresztes-Fischer Ferenc, magyar királyi belügyminiszter a Magyar Nemzeti Szocialista Párt - Hungarista Mozgalmat 1939. február 24-én feloszlatta, a Mozgalom, illetőleg a párt helyiségeit a rendőrséggel megszállatta.

1944. december 24-étől 1945. február 11-éig a magyarnémet helyőrség 50 napon keresztül szállt szembe a Budapestet ostromló, hatalmas túlerőben levő szovjet hadsereggel, de február 11-én sem adta meg magát, hanem kitörést hajtott végre északi-északnyugati irányba a szovjet ostromgyűrűn keresztül.

Pro vagy kontra, de az egyértelmű, hogy napjaink politikai felhozatalában a főszereplők egyikévé avanzsált a milliárdos Elon Musk, és ennek az üde színfoltnak én még azzal együtt is örülök, hogy az elmúlt évek keserű tapasztalatai nyomán kénytelen vagyok az ő személyét is erős fenntartásokkal kezelni.

„Ellenforadalmi összeesküvésért” végezték ki Lavrentyij Beriját, a sztálini terror egyik rettegett végrehajtóját, a Szovjetunió marsallját, belügyi és állambiztonsági miniszterét, akinek lefogása és bírósági pere, majd a kivégzése a Sztálin halálát követő hatalmi harc része volt.

A német külügyminiszter, Johann Wadephul közölte, hogy a jövő héten ismét felveszik a kapcsolatot Magyarországgal, mert jobb fogvatartási körülményeket kívánnak elérni a szélsőbalos erőszakkal vádolt Maja T. (eredeti nevén Simeon Ravi Trux) számára – írja a Die Welt.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

„Cinkos, aki néma!” felkiáltással szerveznek rendőrségi engedéllyel és biztosítással antifasiszta tüntetést Budapestre február 8-án.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

Októberben kapta meg a Fővárosi Törvényszék kérelmét az Európai Parlament elnöke, amiben kérik Ilaria Salis mentelmi jogának felfüggesztését. 

Az argentin rendőrség letartóztatott egy férfit Buenos Airesben, aki egy nagy mennyiségű, a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalomból származó eredeti fegyvert tartott a házában, amelyek a Wehrmacht és a Waffen-SS szimbólumaival voltak díszítve – közölték a hatóságok.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

Sokan vérmes reményeket fűznek Trump következő elnöki ciklusához, egyebek mellett a világbéke megteremtését is várva tőle. Számos előjel azonban arra utal, hogy csalódni fognak a várakozásaikban.