Kövess minket -on és -en!

Joe Biden amerikai elnök egy Pészach előtt megjelent véleménycikkében a zsidókat bátorítva figyelmeztetett az „antiszemitizmus növekvő fenyegetésére” Amerikában, és felvázolta kormánya válaszcsapásait.

A CNN honlapján megjelent írásában Biden úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államokban mostanában „a szélsőségesség mellbevágóan nyílt felvállalásának vagyunk tanúi a közéletben”.

„Ezt a gonoszságot látjuk az egész társadalomban. Terrorista támadások zsinagógák ellen. Zsidó üzletek ablakán bedobott téglák. Antiszemita szórólapok a zsidó házak előtt. Horogkeresztek autókon és temetőkön. Ezek a tettek lelkiismeretlenek és megvetendők. És mindez nemcsak a zsidók ellen intézett csapás, hanem más kisebbségi közösségeket is fenyeget, és foltot ejtenek nemzetünk lelkén” – írta az elnök.

Biden idézte az FBI friss adatait, amelyek szerint az amerikai vallási „gyűlölet-bűncselekmények” több mint fele zsidók ellen irányul, valamint a zsidó szupremácista Rágalmazásellenes Liga (ADL) márciusban közzétett felmérését, amelyek szerint 2022-ben volt a „legmagasabb” az antiszemita incidensek száma, amióta az ADL 1979-ben elkezdte nyomon követni azokat. Ez utóbbihoz érdemes hozzátenni, hogy a zsidók gyűjtik maguknak folyamatosan változó kritériumok szerint, éppen ezért kellő távolságtartással kell kezelni a statisztikát, hiszen a bevételszerzés, vagyis az adódollárok elkunyerálása érdekében folyamatosan csűrik-csavarják a számokat.

Az elnök kiemelte kormányának az „antiszemitizmus elleni küzdelem terén elért eredményeit”, köztük a Nonprofit Biztonsági Támogatási Program finanszírozásának „eddigi legnagyobb mértékű” növelését. E program célja, hogy adófizetői pénzeket nyújtson a zsinagógák, nappali iskolák és más nonprofit szervezetek fizikai védelmére. Bár a zsidó felsőbbrendűségi csoportok üdvözölték a kiadások növelését, a 2023-as pénzügyi évre vonatkozó kiadási csomagban előirányzott 305 millió dollár kevesebb, mint a sok zsidók által követelt 360 millió dollár.

A kormányzat emellett „nemzeti stratégiát készít az antiszemitizmus elleni küzdelemre”, amelyet a zsidók és a kongresszus vezetői is támogattak.

A véleménycikk végül a „Pészach tanulságaira” hívja fel a figyelmet, ami az Egyesült Államok számára is megfontolandó:

„Miközben a Pészachot ünnepeljük, gondoljunk arra, hogy a Haggadában szereplő négy gyermekhez hasonlóan, különbözőségeink ellenére egy asztalnál ülünk, mint egy nép, egy nemzet, egy Amerika” – írta Biden. „Fogjunk össze a különböző felekezetek, fajok és szociális hátterű csoportok között, hogy világossá tegyük: a gonosz nem fog győzni, a gyűlölet nem fog győzedelmeskedni, és nem az antiszemitizmus lesz korunk nagy története. Emlékezzünk, szólaljunk meg és cselekedjünk, hogy közösen helyreállítsuk Amerika lelkét”.

Kövess minket -on és -en!

Számos olyan kommunista szörnyeteg volt, akik emberek kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták. A leginkább gyűlöltebb személy a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.

A német külügyminiszter, Johann Wadephul közölte, hogy a jövő héten ismét felveszik a kapcsolatot Magyarországgal, mert jobb fogvatartási körülményeket kívánnak elérni a szélsőbalos erőszakkal vádolt Maja T. (eredeti nevén Simeon Ravi Trux) számára – írja a Die Welt.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

A „Hunyadi” hadosztály törzse gépkocsi-szállítással 1944. november 3-án megérkezett Zalaszentgrótra, s várta az első önkéntesek érkezését.

Kevesen tudják, hogy a második világégés idején a Szent Korona földjét védő honvédeink a német fegyvertársaktól igazi nagymacskákat is kaptak. A magyar kezek által megszelídített ragadozók sokszor nagyot haraptak a vörös rém testéből. A legsikeresebb vadász Tarczay Ervin páncélos százados volt.

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.

Sven Liebichet, akit most Marla-Svenja Liebich néven tartanak nyilván, hazafias tevékenységért, hivatalosan „gyűlöletkeltésért” ítélték el, és hamarosan megkezdi börtönbüntetését. A hallei hatóság Liebichet a chemnitzi női börtönbe rendelte be.

Amikor 1945 nyarán Voronyezsben kiszálltunk a vagonokból, szinte összeestünk a gyengeségtől és a kimerültségtől. Az elénk táruló látvány is rontotta amúgy is rossz kedélyállapotunkat.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

Hunyadi János és Újlaki Miklós erdélyi vajdák egyesült serege 1442. március 25-én győzték le az Erdélyre törő Mezid béget Szebennél. A diadal az egyik első volt Hunyadi török elleni sikereinek sorában, amelyek messze földön híressé tették a tehetséges hadvezért.

„Ha nincs intervenció, akkor nem éltem volna túl. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Ha nincs január 7-e, akkor ez a jelen sem létezne” – Chum Mey, a rettegett vörös khmerek által működtetett egyik kambodzsai börtöntábor túlélője.

A második világháború hadtörténetét vizsgálva, pusztán a tények alapján megállapíthatjuk, hogy a döntő katonai események a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom és a Szovjetunió 1941 és 1945 között megvívott világnézeti háborúja keretében, a keleti fronton zajlottak le.

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

A Nordic Sun Kulturális Központ idén februárban nyitotta meg kapuit. Azóta a szélsőbaloldal támadásainak kereszttüzében áll. Idén márciusban több napon át tartó rongálás-sorozat vette kezdetét, amelyet a Momentum erzsébetvárosi szervezete vállalt magára.