Kövess minket -on és -en!

A német vezetés eddig nem nagyon foglalkozott ezzel a jelenséggel.

(888)

A friss adatokból kiderült, hogy 2016 és 2018 között közel tizenötezer bűncselekményt követtek el bűnbandák a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban.

Bár ezek a családi klánok már évtizedek óta működnek a tartományban, a probléma forrására csak most derült fény. A mostani felmérés ugyanis az első alkalom, hogy a Tartományi Bűnügyi Rendőrségi Hivatal és a belügyminisztérium nyilvánosságra hozta a bűnözői klánok fenyegető problémáját a nyugatnémet tartományban.

A hivatal szerint a tartományban 104 banda tevékenykedik, amelyeknek „csupán” minden harmadik tagja rendelkezik német állampolgársággal – számol be a helyi Rheinische Post.

Ezen klánok alapítói még az 1980-as években, a libanoni háború után utaztak Németországba. A 30 oldalas jelentésből kiderült, hogy összesen 6449 embert azonosítottak valamely klán tagjaként. Kiderült az is, hogy a tartományban elkövetett bűncselekmények közel 20 százaléka két bűnbanda között oszlik meg, míg a bűntettek egyharmadát úgynevezett ismételt elkövetők hajtották végre.

A rendőröket különösen meglepte, hogy a klántagok 20 százaléka nő. A gyanúsítottak 36 százaléka német állampolgár, 31 százaléka libanoni, 15 százalék török, 13 százalékuk pedig szír származású. A fennmaradó öt százalék származásáról nincs információ.

A legtöbb gyanúsított Essenben él, a klántagok viszont a Düsseldorfban és Wuppertalban is megtalálhatók.
A rendőrség szerint a klánok főleg kábítószer-kereskedelemmel és szerencsejátékkal foglalkoznak, de jelen vannak az autópiacon, valamint a különféle biztonsági szolgálatokkal foglalkozó területeken is, azonban ezek az üzleti tevékenységek többnyire a pénzmosás vagy a bűncselekmény szándékainak álcázására szolgálnak.

„Ezekben az alvilági szervezetekben a törvény és a rend figyelmen kívül hagyása generációról generációra száll”

– mondta Herbert Reul, a tartomány kereszténydemokrata (CDU) belügyminisztere.

A rendőrség arra is fényt derített, hogy a vesztfáliai tartomány klánjai kapcsolatban állnak brémai, alsó-szászországi, berlini, svédországi, dániai bűnbandákkal is.

Kövess minket -on és -en!

Az első világháború után, az 1920-30-as években számos kisebb fasiszta, nemzetiszocialista párt alakult meg Magyarországon. Az első egyik legjelentősebb ilyen szerveződés a Böszörmény Zoltán alapította Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, ismertebb nevükön a Kaszáskeresztes Párt volt. 

„Ellenforadalmi összeesküvésért” végezték ki Lavrentyij Beriját, a sztálini terror egyik rettegett végrehajtóját, a Szovjetunió marsallját, belügyi és állambiztonsági miniszterét, akinek lefogása és bírósági pere, majd a kivégzése a Sztálin halálát követő hatalmi harc része volt.

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) a Nyugati pályaudvaron elfogott egy német állampolgárt, akit hazájában többek között fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tiltott kereskedelme miatt köröztek – közölte a Police.hu.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

A kedves történet látott napvilágot egy kaliforniai középiskolában: nyolc középiskolás diák horogkeresztet formált a testével az intézmény futballpályáján, valamint egy Adolf Hitler-idézetet posztoltak mellé a közösségi médiában.

Az erfurti rendőrség keresi azt az antiszemita aktivistát, aki egy 24 éves zsidó férfit bántalmazott a villamoson, miután észrevette, hogy Dávid-csillagos nyakláncot visel. A hatóságok az esetet „politikailag motivált gyűlölet-bűncselekményként” vizsgálják.

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.

Simeon Ravi Trux ellen a 2023-as antifatámadások miatt zajlik eljárás Budapesten, a német Deutsche Welle magyar nyelvű kiadása pedig riportfilmet készített a „megpróbáltatásairól”. Ebben aztán van minden: neonácizás, orbánozás, és egy nagy adag aggódás – persze nem a megvert magyarok miatt, írja a Magyar Jelen.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

A spanyol rendőrség és az Europol közös akcióban csapott le a Bázis nevű, „terrorszervezetként” emlegetett nemzetiszocialista aktivistacsoport feltételezett tagjaira, három embert letartóztattak – írja közleményében az Europol.

„Neonáci csoporthoz tartozás”, valamint más „szélsőséges bűncselekmények” gyanúja miatt 20 személyt őrizetbe vett a szlovák rendőrség egy akciója során Pozsonyban - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a pozsonyi kerületi ügyészség közlésére hivatkozva.

A mai Magyarország 10 millió lakosának túlnyomó többsége, ha a Rajk nevet hallja, kizárólag a tragikus sorsú Rajk László, egykori kommunista belügyminiszter nevére asszociál, s az ő életútjából főleg a kivégzésére, majd a 7 évvel későbbi dísztemetésére emlékezik.