Kövess minket -on és -en!

Ismét tömegesen próbáltak illegálisan átjutni a Csatorna-alagúton Angliába a francia oldalon várakozó migránsok.

A vasúti alagutat működtető Eurotunnel társaság közleménye szerint mintegy kétezren akartak behatolni az alagút calais-i termináljára, hogy onnan valahogy átjussanak Folkestone-ba, az angliai fogadóállomásra. A Eurotunnel szóvivője a BBC-nek azt mondta, hogy ez volt az eddigi legnagyobb ilyen jellegű illegális átkelési kísérlet.

Calais közelében több ezer migráns gyűlt össze, és átkelési kísérleteik miatt most már szinte napi rendszerességgel fordulnak elő fennakadások az utas- és a teherforgalomban. Ezek az átkelési próbálkozások az utóbbi időben többször is a bevándorlók halálával végződtek; brit sajtóbeszámolók szerint előfordult, hogy egyesek 150 kilométeres sebességgel haladó vonatokra próbáltak felugrani.

Theresa May brit belügyminiszter kedd este a BBC-nek elmondta: kedden tárgyalt francia kollégájával, Bernhard Cazeneuve-vel, és megállapodtak abban, hogy a két ország hatóságai fokozzák együttműködésüket a migránsok visszajuttatására kiindulási országaikba. Theresa May szerint "meg kell törni azt az automatizmust", hogy aki átkel a Földközi-tengeren, az Európában maradhat. Hozzátette: London és Párizs együttműködik azoknak az embercsempész bűnszervezeteknek a felderítésében is, amelyek anyagi hasznot húznak a veszélyes útnak nekivágó tömegekből.

A brit alsóház belügyi bizottságának elnöke a minap a BBC-nek nyilatkozva kijelentette, hogy már nem Görögország, hanem az illegális bevándorlás a legsúlyosabb válság az Európai Unióban. Keith Vaz szerint a franciaországi Calais-ban ezrével várakozó bevándorlók azért akarnak Nagy-Britanniába jutni, mert úgy tudják, hogy ott könnyen vállalhatnak illegálisan munkát. A munkáspárti politikus szerint azonban Nagy-Britannia "nagyon világos" üzenete az, hogy az illegális bevándorolókat megállítják és kitoloncolják, az őket alkalmazók ellen pedig büntetőeljárás indul.

A konzervatív párti brit kormány már a májusi parlamenti választások után bejelentette, hogy bűncselekménnyé kívánja nyilvánítani a jogcím nélküli bevándorlók illegális nagy-britanniai munkavégzését. A nekik folyósított bér a benyújtott törvénytervezet alapján bűncselekményből származó jövedelemnek minősül, és a brit hatóságok ennek alapján lefoglalhatják e jövedelmeket.

A brit belügyminisztérium legfrissebb statisztikája szerint 2015 első felében 19 ezer illegális határátlépést sikerült megakadályozni csak a Csatornán keresztül, kétszer annyit, mint a tavalyi év azonos időszakában.

(MTI)

Kövess minket -on és -en!

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

Niedermüller Péter lelkes antifasiszta. Hithű kommunista, no meg persze zsidó is. A véleményszabadság a legkisebb mértékben sem érdekli, az újbaloldalhoz hasonlóan a vélemény addig fontos neki, amíg beleilleszthető az ő nézetrendszerébe.

Szovjet hadijelentések szerint 1945. április 4-én fejeződtek be Magyarországon a második világháborús harci cselekmények, amikor a Vörös Hadsereg "kiűzte" az utolsó német egységeket.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

Focsaniból Krasznogorszkba kerültünk. Itt vettek minket először névjegyzékbe, még számot is kaptunk, egyenkénti kihallgatás után.

Június 1-jén, szombat hajnalban az ausztrál National Socialist Network tagjai gyülekeztek a melbourni Northland Bevásárlóközpont előtt, hogy fehér fajvédő tüntetést tartsanak.

A rokonszenvskálák alapján a magyar társadalom leginkább a migránsokat, az arabokat, a cigányokat és a fekete-afrikaiakat utasítja el.

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.

2024. október 19-én egy német nemzetiszocialista párt, a Der Dritte Weg előadást szervezett, amelyen Abdallah Melaouhi, Rudolf Hess egykori ápolója tartott előadást.

Az utóbbi időben leginkább antiszemita nézeteiről elhíresült amerikai rapper ezúttal egy órán keresztül a Ku Klux Klán ruházatához hasonló fekete színű lepelben és csuklyában beszélgetett egy youtuberrel.

1977. augusztus 15-én üres szobával szembesültek a római Celio hadikórház őrei, amikor reggel tízkor kinyitották az ajtót. Pedig nem akárkinek kellett volna bent lennie.

Budapest XII. kerületében ismeretlen patrióták horogkeresztet festettek a szovjet megszállókat dícsőítő emlékműre. 

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett. 

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.