Kövess minket -on és -en!

Ahogy a történelemkönyveket a háború győztesei írják, úgy a vesztes fél megalázása sem maradhat el.

Akkor sem, ha már nem is létezik. Ennek példáját láthatjuk most, amikor a 14. Európai Maccabi Játékokat, avagy a Zsidó Olimpiát nem máshol, mint a berlini Olimpiai Stadionban tartják. Szándékosan. A rendezvény helyszínválasztásának nem titkolt oka volt: a stadiont a nemzetiszocialista Németország húzta fel az 1936-os Olimpia miatt.

 Ezen a helyen Adolf Hitler tartott beszédeket tömegek előtt, tehát a létesítményben az arra fogékonyak máig érezhetik a Führer szellemét.

A brit Independentnek nyilatkozók közül többen, például egy londoni teniszező, Samanta Cohen is azt mondta, hogy amikor tudomást szerzett a berlini helyszínről, nagyon jó ötletnek találta. Ezzel nem volt egyedül, mert bár a szervezők elmondásuk szerint sokat vitáztak a dolgon, a visszajelzések alapján a zsidó sportolók elégedettek Berlinnel, mert értik a lényegét: ott sportolhatnak, ahol 1936-ban még nem lehetett, és ez újabb cseppnyi elégtétel a bűn végeláthatatlan tengerében.

Egy ilyen eseményen persze meg kell jelennie a legfontosabb politikusoknak is, így Joachim Gauck német államfő is beszédet tartott a megnyitón, ugyancsak elégedettségét fejezve ki amiatt, több mint hetven évvel később még mindig az egykori ellenség kifigurázása a közös nevező.

A Maccabi Játékokon 38 országból mintegy 2300 zsidó sportoló méri össze tudását, Magyarországról 57 fős küldöttség utazott ki.

(alfahir.hu nyomán)

Kövess minket -on és -en!

A szódagyári telepen három, egyenként kb. 50 méter hosszú, fölbe ásott, emeletes priccses „szálloda” várt bennünket. Ez korábban női deportáltak lágere volt.

Az épület sosem készült el, egy részlete azonban modellként mégis megvalósult.

A szlovák Specializált Büntetőbíróság bírója bűnösnek találta Marián Magátot „szélsőséges gondolatbűncselekmények” elkövetésének vádjában.

1971. február 5-én halt meg az oroszországi Gorkijban (Nyizsnyij Novgorod) Rákosi Mátyás kommunista politikus, volt miniszterelnök, "Sztálin legjobb magyar tanítványa", a magyar történelem legsötétebb korszakának névadója.

A második világháború egyik leghíresebb repülőgép-párbaja a brit Supermarine Spitfire és a német Bf 109-es között zajlott le. Ebben igen nagy része volt a hajtóművek teljesítményének.

Egy ottawai nemzetiszocialistát elítéltek az miatt, hogy „gyűlöletet, félelmet és megosztottságot keltett”, amikor segített létrehozni fajvédő toborzóvideókat és más fehér nacionalista propagandát a mostanra megszűnt szélsőjobboldali Atomwaffen division számára.

Aszad elsősorban önmagát hibáztathatja a vereségéért, mert túlságosan is Iránra, a Hezbollahra és Oroszországra támaszkodott, és nem gondoskodott arról, hogy megtisztítsa korrupt tisztikarát és modernizálja hadseregét. Semmi ilyet nem tett, és most vesztett.

Elrendelte Javier Milei argentin elnök, hogy hozzák nyilvánosságra a második világháború után Argentínában menedékre lelt nemzetiszocialistákkal kapcsolatos összes hivatalos titkosított dokumentumot.

1945 február közepén Európa szívét, Budapestet megfojtotta a szovjet-halál. Most itt ül velünk szemben egy akkori német ezredes, aki a Gellért-hegy és a Citadella utolsó parancsnoka volt.

1939. november 8-án este 20.45-kor Konstanznál, a svájci-német határt alkotó drótkerítéstől 25 méterre két német határőr feltartóztat egy Georg Elser nevű ácsot, majd a határállomásra kísérik gyanús viselkedése miatt.

Csaknem pontosan 60 éve, 1964. november 28-án Hannoverben megalakult a Német Nemzeti Demokrata Párt (Nationaldemokratische Partei Deutschlands - NPD). Az elmúlt hétvégén tartotta meg az immár Die Heimat (Szülőföld) névre keresztelt szervezet a 39. rendes pártkongresszusát.

A berdicsevi munkatáborban mostoha viszonyok uralkodtak. Először fel kellett építeni szállásunkat, kitermelni a hozzá szükséges anyagokat, rendezni kellett a terepet.

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.