Kövess minket -on és -en!

A liberalizmus jegyében beeresztett migránsok valószínűleg sehol sem a szivárványos értékrendet vallják magukénak.

Videó készült a Pride linzi felvonulásán lezajlott eseményekről, ahol egyértelműen látszik, hogy a vonuló homoszexuálisokra támad egy migráns csoport.

A Heute nevű német lap arról is ír, hogy két lányt addig vertek a felvonulás után, hogy kórházba kellett őket szállítani.

Az eset után több politikus is megszólalt, köztük Renate Heitz is, aki az osztrák Landtag LMBTQ-szóvivője.

„A nők és az LMBTIQ* közösség elleni támadásokat és erőszakot semmilyen körülmények között nem szabad eltűrni. Ez ellen fel kell lépnünk” – nyilatkozta Heitz.

Kérdés viszont, hogy mit tudnak tenni? Hiszen ők hívták és engedték be a migránsokat az országukba. Kifejezetten szórakoztató egyébként az látni, hogy dől meg a liberális narratíva a gyakorlatban arról, hogy a buzikat a folyton fehér heterók bántják.

A nagy tolerancia és a nyitott kapuk politikája eljuttatta a nyugati társadalmakat oda, hogy bejutott az országukba Isten tudja hány szélsőséges iszlamista, akiknek természetesen célpont lesz mindenféle homár megmozdulás.

A liberális kígyó a saját farkába harapott. Megint.

Kövess minket -on és -en!

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

Spanyol falangisták tartották gyűlésüket október 12-én Vitoria-Gasteiz városában, amikor antifasiszták támadtak rájuk. A Falange Española de las JONS által szervezett Spanyolság Napja (Día de la Hispanidad) rendezvényt a baszk rendőrség biztosította, azonban a megjelent baszk antifasiszta ellentüntetők könnyen áttörtek a csekély rendőri erőkön.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.

Még tartottak a harcok, amikor az egyik napon arra döbbentünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Ez akkor volt, amikor bevagonírozva (Debrecen érintésével) továbbutaztunk, elhagytuk az ország területét, és egy romániai hadifogolytáborban kötöttünk ki.

Benjamin Netanjahu már csaknem 19 évet töltött Izrael miniszterelnöki székében, de egyáltalán nem biztos, hogy meg tudja majd dönteni Orbán Viktor húszéves országvezetői rekordját, mert a Háárec szerint nem sok ideje maradt már hátra ezen a poszton.

1944. december 25-én a főváros körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. A bekerítés váratlanul érte a védőket. A pesti oldalon a helyzet jobb volt abból a szempontból, hogy itt már részben elkészült védelmi létesítményekre támaszkodhattak a csapatok.

Az Olasz Zsidó Hitközségek Uniója (UCEI), valamint a Milánói, Bolognai és Római Zsidó Hitközségek felháborodva ítélik el a milánói, bolognai és római demonstrációkon történteket, amit erőszakos antiszemita incidensek zavartak meg.

Hans Baur altábornagy évtizedeken át komolyan kötődött Adolf Hitlerhez. Ő volt a magánpilótája, de a vezérkar több más, magas rangú tisztjét is rendszeresen szállította.

Ha az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt német–szovjet megnemtámadási egyezményt, amelyet Ribbentrop–Molotov paktumnak szokás nevezni, meg akarjuk érteni, akkor vissza kell mennünk 1939 márciusára.

Valószínűleg nem számított arra, hogy éppen Izraelben ébred fel egy kórházban az az ENSZ-munkatárs, akinek testét nézetei szerinti nemzetiszocialista tetoválások borítják.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

Egy friss YouGov európai közvélemény-kutatás szerint az európaiak (hat európai nemzet) nagy többsége immár ellenszenvet érez Trump Amerikájával szemben (a franciák 62, az olaszok 63, a britek 64, a spanyolok 66, a németek 72, a dánok 84 százaléka).