Kövess minket -on és -en!

Már unalomig ismert tény, hogy toleránsnak és elfogadónak kell lenni a mássággal szemben – nekünk.

Ahogy az alább olvasható, a kiválasztottak azonban csak exporttermékként tekintenek a multikultira, Izraelben ez valamiért nem kötelező. A WJC (World Jewish Congress – Zsidó Világkongresszus) korábbi elnöke, és az ausztrál zsidóság végrehajtó tanácsának korábbi elnöke egészen sajátosan partikuláris jogalkalmazásban hisz.

A multikulti és a kulturális marxizmus fő pártfogója Ausztráliában teljesen más álláspontot képvisel a multikulturalizmusról a kenguruk földjén, mint Izraelben.

Isi Leibler ugyanis ezt nyilatkozta Ausztráliáról: „Szükséges, hogy együtt leüljünk, és új utakat nyissunk meg, hogy az ausztrálok újra megfoghassák a multikulturalizmus szellemét, amelyre, azt hiszem mindannyian büszkék lehetünk, hogy részesei vagyunk.”

Míg Izrael kapcsán már teljesen más álláspontot képvisel: „A multikulturalizmusnak nincs helye Izraelben.”

Hozzátennénk, a megmondóember máséval veri a csalánt, ugyanis 1999-ben alijázott Izraelbe, de – bár azt hinnénk megváltozott - onnan továbbra is osztja az észt az ausztráloknak.

Egy 2012-es tanulmányában némileg kárörvendően jegyzi meg, hogy Ausztrália már nem kizárólagosan fehér és nem elsődlegesen brit eredetű.

Mást gondol azonban a multikulti és Izrael viszonyáról. A Jerusalem Postban közölt írásában azonban a multikultiról mint horrorról értekezik. Szerinte azt az országot „zsidók teremtették zsidóknak”, és „a multikulturalizmusnak nincs helye Izraelben.”

Nincs azonban egyedül nézetével. Felesége, Naomi, az Emmuna, egy zsidó nőszervezet vezetője, aki szerint az „asszimiláció és a vegyes házasság ... a legnagyobb fenyegetés a világ zsidósága számára.”

(Deres.TV)

Kövess minket -on és -en!

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

1943. október 4-én Himmler Posenben beszédet mondott. Ebben az SS-t „fegyveres rendnek” nevezte, amelynek a jövőben – a Szovjetunió felszámolása után – meg kell védenie Európát az Urálon túli „ázsiai hordáktól”. 

Bűnösnek mondta ki a Leeds-i Koronabíróság azt a 16 éves Northumberland-i fiút, aki tagja volt a „The Base” (Az Alap) nevű, Nagy-Britanniában betiltott nemzetiszocialista szervezetnek.

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

Tanúk, trombitálás, skandálás – ismét hangosan vette kezdetét a 2023-as antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A teremben Simion Trux ismét a bv. kommandósai gyűrűjében érkezett, a padsorokban a német vádlott antifa szimpatizánsaival, eközben az utcán többször is kiabálva követeltek a terroristáknak szabadságot.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

1921. június 7-én szövetségre lépett Jugoszlávia és Románia, ezzel lezárult az a folyamat, amelyben az első világháborút követően megcsonkított Magyarország ellenében a fő területnyertes szomszédok - Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia - kialakították a kisantantnak elnevezett katonai és politikai szövetséget.

A mai Magyarország 10 millió lakosának túlnyomó többsége, ha a Rajk nevet hallja, kizárólag a tragikus sorsú Rajk László, egykori kommunista belügyminiszter nevére asszociál, s az ő életútjából főleg a kivégzésére, majd a 7 évvel későbbi dísztemetésére emlékezik.

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

Immár 30 év telt el azóta, hogy 1914-ben szerény erőmmel szolgálatba álltam az első világháborúban, amelyet ráerőltettek a Birodalomra.

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kijelölt lakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági kényszermunkát kellett végezniük.