Kövess minket -on és -en!

Egy északrajna-vesztfáliai városkában, Nieheimben egy nőnek azért veszik el az otthonát,

hogy bevándorlóknak adják. Az éjszakás ápolónő bérleti jogát már fel is mondta a város. „Saját szükséglet miatti felmondás” – ezzel a fordulattal kell megbarátkoznia Bettina Halbey-nak, aki önhibáján kívül lett a német és nemzetközi médiahíradások szereplője.

Az 51 éves éjszakás ápolónőnek 2016 májusáig el kell hagynia az otthonát. A lakás ugyanis Nieheim városé, és bár Halbey 16 éve ott él, ott nevelte fel két fiát, most mégis mennie kell. Duplacsavar: a Nie németül azt jelenti, hogy „soha”, a Heim pedig azt, hogy „otthon”.

Az ápolónő számára jó eséllyel a fellebbezés sem járható út, jogilag ugyanis rendben lévőnek mondják a döntést. Ráadásul a fellebbezéshez szükséges anyagiak sem állnak az egyedülálló nő rendelkezésére. Halbey számára így csak a szólás szabadsága maradt, és a Facebookon le is írta a történteket. Így lett ebből olyan hír, amit 200 ezren osztottak meg. Az eljárástól teljesen ledöbbent nő bejegyzésében azt a kérdést tette fel, hogy miért nem az üres házakban helyezik el a bevándorlókat? Arról is beszámolt, hogy nagy üggyel-bajjal tudta csak fenntartani magát, és a felmondás most egzisztenciálisan kiütésként érte.

Nieheim polgármestere – akit pár hete közel 70 százalékos eredménnyel választottak újra – azt közölte a nővel, hogy a város három menekültotthona szinte teljesen megtelt bevándorlókkal, viszont Nieheim „köteles további szálláslehetőséget biztosítani”. Egyéb megoldás híján maradt a több évtizedes bérleti viszony felmondása. A városban egyébként már 71 bevándorló él, összehasonlításul: a hipergazdag Luxemburg a kvótarendszer keretében összesen 237 személy elhelyezését vállalta.

Mindenesetre Nieheim polgármestere nem érti, hogy miért támadják éppen őket a médiában. Hiszen „szövetségi szinten nem mi vagyunk az egyetlen város, amely jogos érdekből mond fel a bérlőknek azért, hogy menekülteket helyezzen el.” Azt is hozzátette, hogy „minden új lakóegység 30 menekült számára 300 ezer euróba kerül Nieheimnek. Ez a megoldás viszont nem kerül semmibe.”

Kivéve természetesen a középkorú, tisztességesen dolgozó ápolónő számára.

Felkészülnek: a német Mercedes-gyárak dolgozói.

(spiler.blog.hu nyomán)

Kövess minket -on és -en!

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

Bűnösnek mondta ki a Leeds-i Koronabíróság azt a 16 éves Northumberland-i fiút, aki tagja volt a „The Base” (Az Alap) nevű, Nagy-Britanniában betiltott nemzetiszocialista szervezetnek.

1933 az egykori Szovjetunió történelmének talán legsötétebb éve volt (pedig elég erős a mezőny ebben a versenyben).

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

Az első világháborút óriási területi nyereséggel záró Román Királyság számára – sajnos csak átmenetileg – 1940-re fordulta a kocka.

Az Olasz Zsidó Hitközségek Uniója (UCEI), valamint a Milánói, Bolognai és Római Zsidó Hitközségek felháborodva ítélik el a milánói, bolognai és római demonstrációkon történteket, amit erőszakos antiszemita incidensek zavartak meg.

Rákosi Mátyás, az idealizált népvezér, 160 centiméterével és rövid nyakával szinte gnómnak tűnt, pingvinnek csúfolták.

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.

Egy friss YouGov európai közvélemény-kutatás szerint az európaiak (hat európai nemzet) nagy többsége immár ellenszenvet érez Trump Amerikájával szemben (a franciák 62, az olaszok 63, a britek 64, a spanyolok 66, a németek 72, a dánok 84 százaléka).

Rádióból hallgattuk a tárgyalást Salzburgban. Élénk figyelemmel kísértük a készülék minden budapesti adását ebben az időben.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

Miközben a világ lélegzetét visszafojtva figyeli az USA és Izrael Irán elleni háborújának most éppen „béketárgyalással” álcázott állását, a közel-keleti terrorállam Libanont bombázza, ráadásul az „Örök sötétség” (sic!) hadműveleti név alatt.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

Szeptemberben Hans Velten Reisch flensburgi üzlettulajdonos szemita felháborodást váltott ki a boltjára ragasztott felirattal, amely így szólt: "Zsidóknak tilos ide belépni! Semmi személyes. Nincs antiszemitizmus. Csak ki nem állhatom magukat."