Kövess minket -on és -en!

Az új Superman hamarosan romantikus kapcsolatba kerül egy férfi ismerősével - jelentette be a képregényt kiadó DC Comics.

Az új Superman Clark Kent (az eredeti Superman) és Lois Lane fia, Jonathan, akikek kalandjairól néhány hónapja önálló képregénysorozatot indított a DC.

Az már az eddig megjelent számokból is kiderül, hogy Jonathan más, mint a XX. századi apja, a klímaváltozás hatásai ellen küzd, menekültek kitoloncolása ellen tiltakozik és iskolai lövöldözést hiúsít meg a Superman: Son of Kal-El című képregényben. A DC bejelentése szerint a sorozat hamarosan megjelenő számában pedig homoerotikus kapcsolatba került egy férfi bartájával, Jay Nakamuával, akit a még szüleinek is bemutat. Magyarán minden létező liberális extrémisa vágyálmot tételesen teljesít.

Nem az új Superman az első homokos képregényhős még a „DC-univerzumnak” hívott kretén fantáziavilágban, de mindenképp ő a „leghíresebb”. A DC-karakterek közül meleg volt már korábban Batman egyik segédje Tim Drake, azaz a Robin fedőnév harmadik birtokosa is, valamint az egyik X-men, Sarkcsillag is.

A 20. században a homokosok sokáig csak negatív színben tűntek fel a képregényekben, vagy sehogy. Sőt, az 50-es években még azzal is megvádolták a DC kiadót, hogy Batman és Robin (az a Robin még nem volt buzi) együttélésével a homoszexualitást népszerűsíti, ennek örvén még egy törvényt is elfogadtak arról, mit és hogyan lehet bemutatni a képregényekben. A DC a törvénynek való megfelelés érdekében bevezette a Batwoman nevű karaktert, akit Batman párjának szántak, hangsúlyozva, hogy Batman heteroszexuális. 

Ma már más szelek fújnak...

Kövess minket -on és -en!

A spanyol rendőrség és az Europol közös akcióban csapott le a Bázis nevű, „terrorszervezetként” emlegetett nemzetiszocialista aktivistacsoport feltételezett tagjaira, három embert letartóztattak – írja közleményében az Europol.

Szeptemberben Hans Velten Reisch flensburgi üzlettulajdonos szemita felháborodást váltott ki a boltjára ragasztott felirattal, amely így szólt: "Zsidóknak tilos ide belépni! Semmi személyes. Nincs antiszemitizmus. Csak ki nem állhatom magukat."

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

A nyugat-ausztráliai rendőrség lőfegyvereket és lőszereket foglalt le egy perthi férfi otthonában. Az indoklás szerint a tulajdonossal egy háztartásban élő apa „nemzetiszocialista nézeteket vall”, ezért alkalmatlan arra, hogy fegyverekhez férhessen hozzá.

Az athéni fellebbviteli bíróság szerdai jogerős ítéletében bűnszervezetnek nyilvánította a nemzetiszocialista gyökerű Arany Hajnal pártot, és helybenhagyta az öt és fél évvel ezelőtti elsőfokú ítéletet, amely 42 tagjukat bűnösnek találta.

Az USA és Izrael Irán elleni háborújának első fordulójában az agresszor egyetlen stratégiai célja sem valósult meg: sem a rezsimváltás, sem az iráni atomprogram leállítása, sem pedig az ország ballisztikusrakéta-képességeinek felszámolása.

Keresztes-Fischer Ferenc, magyar királyi belügyminiszter a Magyar Nemzeti Szocialista Párt - Hungarista Mozgalmat 1939. február 24-én feloszlatta, a Mozgalom, illetőleg a párt helyiségeit a rendőrséggel megszállatta.

Sven Liebichet, akit most Marla-Svenja Liebich néven tartanak nyilván, hazafias tevékenységért, hivatalosan „gyűlöletkeltésért” ítélték el, és hamarosan megkezdi börtönbüntetését. A hallei hatóság Liebichet a chemnitzi női börtönbe rendelte be.

Rákosi Mátyás, az idealizált népvezér, 160 centiméterével és rövid nyakával szinte gnómnak tűnt, pingvinnek csúfolták.

Talán egyetlen olyan film sem készült a második világháborúról, amelyikben ne hangozna el Németországra a Harmadik Birodalom kifejezés, pedig e megnevezés használata történelmietlen a korabeli német rendszerre.

A német Tigris harckocsi minden bizonnyal a második világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt.

Az 1944. évi fogságba esésem után a zaporozsjei 100/1-es hadifogolylágerben kerültem. Repülőgépgyárba jártunk munkára. 

Az Antifa vállalta magára a felelősséget az AfD hamburgi frakcióvezetőjének az autója elleni támadásért.