Kövess minket 
-on és 
-en!
Miközben Adolf Hitler az 1930-as években Németországban hatalomra került, egyik legkérlelhetetlenebb ellenfele éppen adósságban és alkoholban úszott.
Winston Churchill 1936-ban ingkészítője, órása és nyomdásza mellett borkereskedőjének is tartozott – utóbbinak mai értékén számított 75 ezer fontnak megfelelő összeggel. Ennek ellenére folytatta korábban megszokott dzsentri életvitelét.
Churchill alkoholhoz fűződő viszonya legendás. Eleanor Roosevelt, aki a második világháború alatt a Fehér Házban fogadta a brit miniszterelnököt, meglepetten konstatálta, hogy „bárki akit ennyit tud dohányozni és inni, ennyire jól tartja magát”.
Churchill már a napot is egy whiskyvel kezdte, az igazi szenvedélye azonban a pezsgő volt. Egy nemrég megjelent könyvnek köszönhetően (David Lough: No More Champagne. Churchill and His Money) betekintést nyerhetünk abba, milyen súlyos pénzügyi nehézségeket okozott a politikusnak alkoholszeretete – olvasható az npr.org portálon. A korábban bankárként dolgozó szerző türelmesen, évek hosszú munkájával rágta át magát Churchill pénzügyi dokumentumain. A kötetben az érdeklődők olvashatnak többek között 1929-es tőzsdei spekulációjának csődjéről, öröksége elherdálásáról, a biarritzi és Monte Carló-i kaszinókban töltött estéiről, az imádott chartwelli kúriára fordított óriási összegekről, valamint első osztályú borospincéjére kidobott font tízezrekről is.
Hogy képet kapjunk Churchill alkoholfogyasztási szokásairól, álljon itt egy összesítés arról, mennyi mindent rendelt 1908-ban, abban az évben, amikor elvette Clementine-t (egészen a férfi 1965-ben bekövetkező haláláig házasok voltak):
- 108 teljes és 84 félüvegnyi 1895-ös évjáratú, valamint 48 félüveges, 1900-as évjáratú Pol Roger pezsgő
- 72 üveg St. Estèphe vörösbor
- 60 üveg portói
- 84 üveg Moselle fehérbor
- 72 üveg Whisky
- 36 üveg húszéves brandy
- 36 üveg vermut
- és mindössze 4 üveg gin
A lista láttán nem csodálhatjuk, hogy a politikusnak – részben az elfogyasztott hatalmas alkoholmennyiség miatt – komoly pénzügyi gondjai lehettek, mint ahogy az sem okozhat különösebb megrökönyödést, hogy Churchill nem igazán szívlelete a pénz- és adóbehajtókat. A Brit Bulldog szerencséjére barátai azonban számos alkalommal kisegítették, később pedig a kormány állta alkoholkiadásait.
Amikor a hitelezői a behajtással fenyegetőztek, Churchill igyekezett meghúzni a nadrágszíjat. 1926-ban a következő instrukciókat adta Clementine-nek: „Pezsgőt ne vegyél. Rendkívüli utasítás híján csak fehér és vörösbor vagy whisky-szóda legyen feltálalva az ebédhez vagy a vacsorához. (...) A szivarok számát napi négyre kell csökkenteni.” Emellett elrendelte, hogy minden chartwelli marhát, csirkét, disznót és pónit adjanak el, és csak akkor tálaljanak fel halat egy étkezéshez, ha vendégek jönnek.
|
|
|
|
|
|
Churchillnek egyértelműen hatalmas mennyiségű alkoholra volt szüksége ahhoz, hogy teljes erőbedobással tudjon dolgozni, ezért nagy szerencséje, hogy borkereskedője türelmes ember volt. „Generációkon át a Randolph Payne & Sons vállalat látta el borral a Churchill családot” – magyarázta Lough. A könyv szerző hozzátette, hogy a szakma leghíresebb korabeli cégéről volt szó. A vállalat sokáig nagyon türelmes volt Churchillel, amikor azonban már 75 ezer fontra rúgott a politikus adóssága (mint 1914-ben és 1936-ban), az elnök tájékoztatta, hogy legfőbb ideje lenne kiegyenlíteni a tartozását.
Ám ha Churchillről elmondhatjuk, hogy „adósságba itta” magát, hozzá kell tennünk azt is, hogy politikusi karrierje előtt, újságíróként még bőven meg volt fedezete az alkoholizálásra. Az újságok ugyanis versengtek a cikkeiért: ő volt a történelem valaha volt egyik legjobban fizetett háborús tudósítója. Az alkoholt már ekkoriban sem vetette meg. A búr háborúnak például 36 üveg borral, 18 üveg tízéves whiskyvel és 6 üveg brandyvel vágott neki.
Churchill számos márkás pezsgőt – Giesler, Moet et Chandon, Pommery stb. – kipróbált, de a kedvence egyértelműen a Pol Roger volt. Odette Pol Roger minden születésnapjára küldött egy láda pezsgőt a politikusnak (Sztálin a második világháború alatt kaviárral lepte meg barátját egyik születésnapján, a köztük lévő jó viszony azonban már nem sokáig tartott).
Amikor Churchill 1965-ban meghalt, a Pol Roger fekete szegéllyel ellátott címkével exportálta a palackjait az Egyesült Királyságba. Madame Pol Rogert még a Szent Pál-székesegyházban tartott temetésre is meghívták. A cég 1984-ben kezdte el árulni a Winston Churchillről elnevezett cuvée-jét.
Michael Richards történész szerint Churchill és barátja, a brit kormány tudományos tanácsadója, Frederick Lindemann között többször is lejátszódott a következő – vagy legalábbis hasonló – párbeszéd: „Prof!” – szólította meg Lindemannt Churchill. „Kérem, számítsa ki az eddigi életem során elfogyasztott pezsgő-, bor- és töménymennyiséget, és mondja meg, mekkora helyet töltenének meg ebben a szobában.” Lindemann erre előhúzta logarlécét, majd számításokat színlelve kijelentette: „Sajnálom, Winston, de csak a bokádig érne.” Mire Churchill sóhajtva azt felelte: „Mennyi dolgot kéne még megtenni – és mennyire kevés idő maradt hátra.”
