Kövess minket -on és -en!

Európai népeink, kultúráink, nemzeteink végének a tanúi − ezek vagyunk. Dekadens fehér népek. Jövő nélküli népek. Népek, amelyek a kihalás felé haladnak.

(Demokrata)

Abszurd és tragikus, ami történik. Látszólag önként léptek a kihalás útjára, de ez egy mesterségesen kiváltott öngyilkosság.

A domináns etikai és politikai diskurzusoknak, amelyek cenzúrázzák és kasztrálják a túlélés, a területvédés, a sajátjaink iránti szeretet minden ösztönét, miközben dicsőítik és jutalmazzák az idegenek iránti altruizmust, a nyitott határokat, a multikulturalizmust, sikerült megváltoztatniuk népeink gondolkodását. Kortársaink többnyire már a rendszer emberei: pontosan olyan „egyéntípusok”, amilyeneket megkövetel és produkál. Népeink általános lelki beállítottsága a rendszerhű társadalommérnökség véleményegységesítő és személyiségtorzító erejének az eredménye. A szervátültetések technikájának mintájára legyengítik etnikai és kulturális kódjaink védelmét azzal a szándékkal, hogy elkerüljék az idegen népességek implantálásának elutasítását. A transzetnikai és transzkulturális diskurzusok és jelszavak, amelyeket a rendszer terjeszt, immundepresszorként működnek.

Ezzel a stratégiával nem csak azt érik el, hogy a társadalom közömbös marad az idegen népességek beözönlésével szemben. Egyre nő az olyan európai fiatalok száma, akik különböző társadalmi szervezetek tagjaiként aktívan is közreműködnek saját szülőföldjük idegeneknek való átjátszásában. Ezt a magatartást dicsérik, ösztönzik, honorálják. A fiatalok, akik ilyen gesztusokat tesznek, még dicsekednek is velük, és megkapják a vérdíjukat értük a médiában, amely valósággal ajnározza ezeket a hiú, érzéketlen és ostoba árulókat. A rendszer operatív kondicionálásnak veti alá a tömegeket, amelytől szinte senki sem menekül meg, amely kicsiben már az elemi iskolában elkezdődik, és az egész tömegkultúra (mozi, televízió, internet, sajtó, irodalom) nagyipari szinten folytatja. És hatásos, mert eléri a célját.

Az antifasiszta „lázadók” valójában a rendszer rohamcsapatai, pitbulljai, az új dominikánusok, az „Úr (aktuális) kutyái”. Kedvenc áldozataik a nacionalisták, a bio­kulturális organizmus egészséges elemei. Mára a nacionalista jelző szitokszóvá, szégyenfolttá, billoggá vált. Akire rásütik, azt sértegethetik, gyalázhatják, molesztálhatják, elvégre csak egy „fasiszta” vagy egy „náci”. Nacionalistának lenni nemcsak társadalmi kiközösítéssel jár, hanem zöld utat jelent ahhoz, hogy úgy bánjanak vele, mint egy leprással. A rendszergazdák fegyverként használják a tömeget, az antifasiszta bestiát, a vak, manipulált és önmaga ellenségévé idomított sokaságot saját fogadatlan prókátoraik, a nacionalisták ellen. Ez az öncsonkító, öngyilkos magatartás a nemzetellenes propaganda eredménye Európában és általában a fehér országokban.

Szégyenletes, nevetséges, gyalázatos nacionalistának lenni − ezt ismétlik évtizedek óta szakadatlanul a rendszer tömegmanipulációs eszközei. A nacionalista-identitárius ellenállás kis sejtjeit nyilvánosan nácinak, újfasisztának, szélsőségesnek, rasszistának, idegengyűlölőnek titulálják. Ezeket a kifejezéseket rágalmazásra, gyűlöletkeltésre, megszégyenítésre használják. Ez az állandó, mindenhol jelen lévő és agresszív propaganda ellentétes a fehér népek legalapvetőbb egzisztenciális érdekeivel: valójában halálosnak bizonyulhat számukra, mert nyíltan az önpusztításukat, a kollektív öngyilkosságukat célozza.

Megváltoztatni a megtámadott vagy elözönlött népességek magatartását és érzéseit, hogy elfogadják, sőt hozsannázzák az agresszort és a megszállót, ez a háborús propaganda vagy (modern elnevezéssel) pszichológiai hadviselés fő feladata. Ez a szüntelen ideológiai, propagandisztikus és jogi offenzíva, amelyet a kultúrmarxista társadalommérnökség, a média, a rendszer hatalmasságai folytatnak a II. világháború vége óta az etnikai nacionalizmus ellen, arról árulkodik, hogy ez a rendszer egyetlen és valódi ellensége, amelynek már a puszta léte is fenyegetést jelent rá nézve. Ezért kell gyalázni, tiltani és kiirtani. Ezért kell üldözni a bíróságon és az utcán egyaránt. A rendszer tömegmanipulációs eszközei a kozmopolita, univerzalista, nacionalizmusellenes modellt népszerűsítik: a sokszínűséget, a rasszkeveredést, a multikultit, az általános világcsavargást, a kulturális és etnikai identitás nélküli, egyforma és egymással felcserélhető, gyökértelen világpolgárt. Ez az a társadalmi, politikai és gazdasági jövő, amelyet már több mint egy évszázada vizionál a reálbaloldal és a pszeudojobboldal egyaránt, valójában a rendszer haszonélvezői, amelyek között lényegében teljes egyetértés uralkodik az univerzalista-globalista ideológia posztulátumai tekintetében.

Napjaink rendszerdiskurzusa nyíltan antinacionalista, multikulturális, internacionalista, univerzalista, kozmopolita, transz- és posztnacionalista. A mostani jobb- és baloldal valójában a rendszer Janus-arca: ugyanaz az internacionalizmus, ugyanaz a nacionalizmusellenesség jellemzi őket. Ez a rendszerhű jobb- és baloldal hiába hivatkozik alkalmanként a hazára, mert csak egy hamis patriotizmusról van szó, amely nem kötődik a vérhez és a földhöz. Az általuk emlegetett haza csupán jogi és politikai entitás, amely megfelel a rendszer követelményeinek. Az ősi nemzeteket egyfajta ideológiává akarják változtatni, amelyhez minden jöttment csatlakozhat, bárhonnan érkezzen is. Manapság bárki lehet brit, francia vagy német, éppen úgy, ahogyan keresztény, liberáldemokrata vagy kommunista. Ezzel az „állampolgári patriotizmussal” lényegében megfosztják az őshonosokat attól a földrajzi, etnikai és kulturális patrimóniumtól, amely az ősiség jogán csak őket illetné meg. A rendszer politikusai által támogatott nyitott, plurális és multikulturális „patriotizmusnak” az a célja, hogy feloldja, felbomlassza, szétzilálja a testi-vérségi hazákat; hogy a nemzetek elveszítsék ősi etnikai és kulturális azonosító jegyeiket; hogy etnikailag és kulturálisan heterogénné válva végül semmiben se különbözzenek egymástól. A rendszer célja egy „sokszínű” Európa, mert a jelenlegi túlságosan fehér, egy másféle Európa, mert a jelenlegi túlságosan európai, vagyis egy nem európai Európa – az idegenek számára.

Kövess minket -on és -en!

Kiadták annak a német katonának a memoárját, aki az első világháborúban együtt harcolt a fiatal Adolf Hitlerrel, és bepillantást nyert annak az embernek a gondolkozásába, aki aztán a történelem – Jézus Krisztus után – legismertebb embere lett.

A Führer születésnapján a magyar rádió ünnepi műsor keretében emlékezett meg a német nép vezéréről.

Az argentin rendőrség letartóztatott egy férfit Buenos Airesben, aki egy nagy mennyiségű, a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalomból származó eredeti fegyvert tartott a házában, amelyek a Wehrmacht és a Waffen-SS szimbólumaival voltak díszítve – közölték a hatóságok.

Isabel Peraltat három és fél éves börtönbüntetéssel fenyegetik, mivel a vádirat szerint „gyűlöletet és diszkriminációt” szított muszlimok és marokkói bevándorlók ellen.

1943. október 4-én Himmler Posenben beszédet mondott. Ebben az SS-t „fegyveres rendnek” nevezte, amelynek a jövőben – a Szovjetunió felszámolása után – meg kell védenie Európát az Urálon túli „ázsiai hordáktól”. 

A katonai kommentátorok többnyire egyetértenek abban, hogy a Kurszk környékén zajló ukrán diverzánsakciónak stratégiai értelme gyakorlatilag nincs, és legfeljebb arra szolgál, hogy erősítse a sorozatos harctéri kudarcok miatt igencsak letargikus ukrán katonák harci morálját.

Az emberek szavai, még azok is, melyeket a sugallat szülte, másra fordíthatóak, a szavaktól függnek, hozzájuk lehet adni és el lehet belőlük venni, és esendő halandók eltorzíthatják őket. Ezért minden írást vagy befolyást, régit vagy újat át kell szűrni a természeti törvény szűrőjén.

Meglepő hirdetés tűnt fel nemrég a legnagyobb magyar ingatlanos oldalon – egy, a csobánkai villaövezetben, a főváros szívétől alig húsz kilométerre fekvő századfordulós épület leírása ugyanis a következő mondattal nyit: eladóvá vált a hajdani Szálasi-villa.

A kuláküldözés 1948-ban, a kommunista hatalomátvétellel kezdődött meg. A sztálinista Rákosi-rezsim kíméletlen harcot indított a magyar agrártársadalom ellen.

A berdicsevi munkatáborban mostoha viszonyok uralkodtak. Először fel kellett építeni szállásunkat, kitermelni a hozzá szükséges anyagokat, rendezni kellett a terepet.

Hollandiában kitették az internetre, hogy kik lehettek nemzetiszocialista aktivisták az országban a német uralom időszaka alatt.

Tényleges életfogytiglani börtönbüntetést szabtak ki Kaliforniában egy antiszemita aktivistára. Egy homokos, zsidó egyetemi hallgatót tettek el láb alól még 2018-ban, a 19 éves Blaze Bernsteint. 

A rendőrök elfogták két feltételezett kivitelezőjét a hétfőn történt józsefvárosi rajtaütésnek, ahol öt-hat kapucnis, feketébe öltözött aktivista vette kezelésbe a Fáklya nevű szélsőséges baloldali szervezet vetítését a józsefvárosi „Kesztyűgyár” nevezetű közösségi házban.

Harrisburg belvárosában a Blood Tribe fehér fajvédő, nemzetiszocialista csoport tartott demonstrációt, amelyet a zsidók és liberálisok hisztérikusan elítélték, mondván, hogy a résztvevők „gyűlöletkeltő üzenetet terjesztettek, és álarcok mögé bújtak, hogy elrejtsék kilétüket”.

Az esztergomi Kaleidoszkóp Házban rendezik a Blanket Hill koncertjét. A luxemburgi antifa zenekar az eseményre készült plakátjával egyértelmű és erőszakos üzenetet fogalmazott meg, mely a tavaly februári támadásokra emlékeztet.